Magyar Országos Tudósító, 1941. február/1

1941-02-08 [246]

A RUDAS FÜRDŐBEN MINDEN UZEMKORLAIOZ AS MEGSZŰNT • A Szekosf óvárosi Gyógyfürdők és Gyógyforrások igazgatósága közli, hogy a Rudas-gyógy­fürdö gőz- és kádfürdője a szombati nappal ismét teljes üzommel^meg­kezdte működését, tehát a Rudaá-gyógyfürdőben,az uszodát is ideértve, minden üzemkorlátozás megszűnt, /MOT/B, AZ ÁRVÍZVESZÉLY CSÖKKENÉSE PESTKÖRNYÉKÉNEK LEGVESZÉLYESEBB PONTJAC N. Az árvízveszély legnagyobb veszélyének kitett Albertfalva és Budafok a.z elmúlt éjszakát aránylag nyugodtan töltötfre el, A Duna apadása és a . hiideg, amely az átszivárgást legalább időlegesen megá/asztotta, javított a helyzeten és megnyugtat ól ag hatott, különösen Albertfalva felzaklatott és állandó készültségben élő lakosságára, %.•»'*. i JA<SC*X Munkatársunk beszélt a ^orad él előtti órákban a Hangya Ipar árvízvédelmi készültségének egyik vezetőjével, Kerényi György műszaki tanácsossal, aki a következőkben nyilatkozott a jelenlegi helyzetről: -A helyzet nem rosszabbodott a tegnapihoz viszonyítva,a viz mintegy 45 cm- t apadt. Ugyanekkor a felső részekről nagy jégtöme­geket kpptunk, ugy, hogy mondhatni, a meder teljes szélességében jégőft6 vanJ^amely lassan mozog lefelé, ' Jj^£^\ - Nem duzzasztja fel a vizet ez a sok jég - kérdeztük? ' -Nem, mert nem állt össze az ujabb zajlas jege és igy nem okoz különösebb veszélyt, A gát pillanatnyilag a körülményeknek képest szilárdnak mondható, változatlan. Nagyon csekély a víz szivárgás, amelyre különben szükség is van: a gát testében lévő viznek ki kell folynia, hogy bent ne okozzon nagyobb rombolásokat. Az éjszaka nyugod­tan telt el^ munka nem folyt a gátakon, mert arra nem volt szükség,de állandó őrség járta a gátat és figyelt minden mozzanatra. Ma reggel a műszaki csapatok ismét m.unkához láttak és folytatták a megerősítéseket: pallószádfalakat vernek be a Duna medrébe a viz felőli gát oldalon, hogy erősítsék a töltést. Mericzay Ala,dár dr,, Budafok város polgármestere ugyan­csak megnyugtató tájékoztatót adott a budafoki árviz helyzetről. Ki­jelente tte,hogy a helyzet nem rosszsabbodott, az apadás tovább tart és igy bajtól egyelőre nem kell tartam., /MOT/Sy, —-AZ ORSZÁGJÁRÁS LEGÚJABB SZÁMA fceszámol a második idegenforgalmi tan­folyam megnyitásáról, Varga József miniszter látogatásáról az Idegen­forgalmi Kiállításon és az OMVESZ-nél, a Közmunkatanács uj város­rendezési terveiről és a vendégforgalom sok más aktuális eseményéről. Külön rovat foglalkozik a tiirisztika eseményeivel és bő híranyag te­szi változatossá az uj számot. /MOT/B. MEZŐGA Z D A SÁG —á GAZDÁK JÖVEDELEM- ÉS VAGYONADÓ BEVALLÁS^O Február 28-áig tartoz­nak jövedelem-• ós vagyonadóba vallást adni azok a gazdák, akiknek adója nincs rögzitvo. Az adórendeletekben biztosított jogaikat a gazdák csak ugy tudják órvónyesiteni,ha a mult óvi'rossz termés miatt lecsökkent jövedelmet hiteles mérleggel igazolják. Az OMGE különösen azoknak a gazdáknak figyelmét hivja fe 1 : , akik először adóztak mérleg alapj;'­hogy az adórendeletnek megfalalő mérleg elkészítése ügyében saját érd..­kükben forduljanak miolőbb'aiz OMGE üzemi és számtartási osztályához, 1' dapest IX, Köztelek utca 8., hogy a szükséges mórlesek idejében elké­szíthetők legyenek./MOT/Ba P r * d o m o ; A közérdekre való tekintettel kérik Ilié­rt tékások fenti hir szives közlését.

Next

/
Thumbnails
Contents