Magyar Országos Tudósító, 1941. január/2

1941-01-23 [245]

Végül a párt ért okos let az elnök javaslatára a második és harmadik alelnöki tisztséget vitéz -^ctasházy Lászlóval és Pataky Lászlóval töltötte be, a szerver és i csoport vezetésével megbízta vitéz Fara'ó Edét, vitéz Bobory Györgyöt pedig megválasztotta a pávtvezetőség t a.g jául. Báró Bánffy Dánlel földmlvolésügyi miniszter'szolalt fel ezután s kös­ötletet mondott a pártnak a meleg fogadtatásért s a nagy bizalomért, hangsúlyozva, hogy minden erejevei igyekezni fog a beléje helyezett bizalomnak megfelelni. - Az erdélyi magyarság 22 éven út élte a maga súlyos kisebbségi külön életét, de minden elnyomás mellett is SZÍVÓS küzdelem­ben túlélte ezt a korszakot e A kisebbségi élet hossza ideje alatt meg­szokták, hogy összetartsanak, nem voltak pártokra szaggatva. Ez s a ne­héz helyi, nemzetiségi és átmeneti adottságot késztetnék az erdélyi ma­gyarságot arra, Eory ezidS szerint távol tartsa magát az anyaországi párt formáktól, Igy alakult meg az Erdélyi Párt, amely azonbanj mint a­hogy már régebben deklarálta is, támogatja a kormányt» - Erdélyből mint gazda és birtokos magával hozta a f öldnok, s az érte való munkának ieraz szeretetét és ismeretét. Kényszerű távoliból, de beható orda klód éssel viseltetett mindig az anyaors z üg g a z — dac ági és egyéb problémái! iránt s igy nem tájékozatlan. De nem is áll segítség nélkül sem, mert Bárczay János államtitkár a magyar gazdatársa­dalom igen ért6kos tagja« Kérte a pártot és az ország egész gazdatársa­dalmat, hogy legyenek segítségére, mert csak az össze tar ás | a vállvetett közös munka vezethet igazi eredmény előre. Az együttműködés célját szolgál­ja a gazdasági miniszteri értekez ie tok s az, hogy a gazdasági miniszte­re]: egymás munkáját kie<~ -szít- e, egységes, összefogó gazdasági terv sze­rint dolgoznak. - Eled j éne';-: javaslatait átvette s igyekezni fog azokat a nemzet ás az ország érdekében értékesíteni. Az ö önzetlen munkásságába bekapcsolódnak a maga célkitűzései s a vezetése alatt álló minisztérium s zoi'ves épít emunké, j a. - Gyakorlat, ember s az a felfogása, ho^gy as eszmék és az elgondolások közül azok és olyan mértékben értéke ek, amelyeit és ami­lyen határig meg is valosithatóko Természetesen fontos, hogy a gyakorlati lehetőségeket fejlesszük s igy a korszerű haladás célját szolgáló föld­mivelésügyi politika előfeltételeit, - ahol és amennyiben azok nem lenné­nek meg - l'trohozni. Látta és tapasztalta as erdélyi súlyos agrárreform rossz OB jó oldalait s Igyekezni fog ezeket a tapasztalatokat is a nem­zet javára értékesíteni. Elsőrendű fontosságú a falusi lakosságnak kertes házhelyekhez való juttatása, de tudatában van annak is, hogy a nemzet táj láló és fen tartó eleme az önálló* független, gerinces kisgazdatársadalom, amelynek megérősit ését céltudatosan Q\Q kell mozdítanunk. A kisgazdatársadalom azonban csak ugy tudja hivatását betölteni, ha kell* gardasági tudással rendelkezik,. Szórt a szakoktatás kiterjesztése legföbt problémáink egyike, •'•Vm kisebb jelentőségű azonban az árvizei: s belvizel kérdése, amelyeknek szabályozását államosítva az egész országot átfogó, eg sá^os terv szerint lehet csak tökéletesen megoldani. /Eolyt ,köv 0 /

Next

/
Thumbnails
Contents