Magyar Országos Tudósító, 1941. január/2
1941-01-18 [245]
™LLKEiEDiSTTB A TŰZHARCOS SZÖYJSTSÍG A VILAGHA-ORü I^TONAVXSBLT FIATALSÁG- Z-MZMVMi&UT'i A világháború után katonai szolgalatot teljesített ifjúságnak régi óhajtása volt, hogy a katonai élet bajtársi szellemét a szolgalat letelte után a polgári életbe is átvihesse. A Tűzharcos Szövetség már régebben .elismerte az ilyenirányú törekvésben rejlő hatalmas nemzetnevelő és nemzetvédelmi erőt. Közel tiz évvel ezelő.t már kisérletet is tett, hogy a fiatalabb évjáratú '.atotJaviselt ifjúságot, nint a világháborús öregedő frontharcosok természetes utódait bevigye a Magyar Tűzharcos Szövetségbe,, . Több esztendei előkészítés után most vitéz Bartha Károly honvédelmi "miniszter magáévá tette a Tűzharcos S z övetség országos elnökségének javaslatát és megengedte, hogy mindazok a büntetlen előéletű világháborús tűzharcos leszamazott magyar állarapol; árok, a'-ik a világháború után a nemzetl hadseregben, vagy a m 0 kir»honvédségben katonai szolgálatuknak szabályszerűen eleget tettek, a Tűzharcos Szövetségbe mint "katonaviselt" tagok felvétessenek,, A szövetség ennek alapján most megkezdette a felváteleket.A felvetői módozatai szerint "katonaviselt tagokul" azok a katonai szolgálatuknak eleget tett tiszti, tisztjelölti és legénységi állományú tartalékos, vagy kiszolgált állampolgárok jelentkezhetnek, akik a zsidótörvény rerdelkez -;sei alá nem tartoznak és ezsrkivül a TüZharoos Szövetség tagjaira vonatkozó általános előírásoknak megfelelnek, A felvett katonaviselt tagok az általánosan ismert frontharcos jelvényhez hasonló B egkülSnbö z te tő jelvényt kapnak és a tűzharcos formaruha v:"s élésére Is jogosul tak 0 A katona viselt tagok közül azok, akik a világháborús Károly csapatkereszthez hasonlóan a közel jövőben rendszeresítendő "Tűzkereszt" viselésére a jogosultságot a felszabadító harcokbanj v megszerezték, vagy ezután szerzik meg, á„minősülnek a Tűzharcos szövetség rendes tagjaivá,, A Tűzharcos Szövetség a felvételek megkezdésekor felhívást intézett a katonaviselt ifjúsághoz* A felhivás igy hangzik: "Katonaviselt bajtársak! Hozzátok szólunk, akik a világháború után az újjászületett Nemzeti Hadsereg, illetve ifjú magyar honvédség kötelékében fegyelmezett kitartással, hűséggel s zolál tat ok • 3a jtársi szeretettel hivunk, mint a magyar tűzharcosok leszármazottai, a mult véres emlékeivel szentelt soraink közé, hogy velete' együtt küzdjünk Trianon végleges megdöntéséért és a keresztény nemzeti alapon továbbépítendő "olcogabb magyar jövőért. Azt akarjuk, hogy könnyel, dicsőséggel, vérre^. szentelt háborús lobogóinkat, hadi tapasz tálat ..inkát továbbadhassuk nektek és beleégethessük a magyar polgári társadalom minuen rétegébe. Bajtársi együttérzéssel várunk benneteket, De csa'-. azokat, aki": a Magyar Tűzharcos 'Szövetség szent jelmondatánál: szellemében élnek és cselekszenek, akik tudják, hogy ebben a hazában vértől szentelt történelmi emlékek és hagyományok élnek, Jgy lobogó: a piros-fehér-zöld nemzeti zaozl0} egy cél: a független '-eresztény nagy :.Ia .yar ország; egy vezért vitéz nagybányai Horthy Miklós. ki erögedő tűzharcosok, a ti apáitok, ezek szellemében éltünk, harcoltunk, szenvedtünk a múltban - és veletek együtt igy akarunk élni a jövőben* A honvédzászluk alatt menetelt bajtársi sorainkat a polgári életben is forrasszuk össze és vezessen bennünket együtt mincörökre a hazafias, hűséges bajtársi szeretető ezeknek a gondolátoknak a jegyében várjuk a jelentkezésteket és nyújtjuk felétek mind a két kezünket, ! A Ma .yar Tűzharcos Szövetség nevében: vitéz gróf Ta áck-Tolvay József ny,al vá'őrnagy és Kertész 4lemér," ^ Jelentkezni Írásban, vagy személyesen az illetéKö helyi al r kul átoknál, vagy a s zövets é országos központjában kell ,/Bpest,V,, Perez • •• ! U Mor-tvboa 4,/ /kOT/B. f Pro dóm ot A fenti közlemény ' özérde*:ü szíves átvételé", kéri az Igen t ... tolt srir^esztősége'-tői vitéz gróf Tá':ácn-iolvay József ::y,altábornagy.