Magyar Országos Tudósító, 1941. január/2
1941-01-23 [245]
£LriV;LTLK A ZÁPOLYA UTOAI VASUTI K,AU..BÓL OKOZÓJÁT. emlékezetes az a halálos kimenetelű vasúti karambol, amely a mult év márciusában történt s amely két halálos áldozatot kívánt* Mint ismeretes Ujp est és Rákosrendezó közötti vasúti útszakaszon éjjel fél 12 órakor teljes sebességgel robogott Budapest felé a váci gyorsvonat és a Zápolya-utvai átjáronál elütötte a BA 24o rendszámú személygépkocsit, amelyet mintegy Oo méteren keresztül maga elé vonszolt. A gépkocsi utasai közül Kropacsck Zoltán kereskedő a helyszínen kiesse nv ;dott, Evtl Jd-zőef kereskedő pedig a kórházba szállítás közbon a mentGautóban halt még. Az ügyészség kétrendbeli emberölés vétsége, továbbá közvüS*ólyü rongálás miatt emelt vádat X^ncsar iá ártón 54 éves MÁV üzemi altiszt. valamint Balogh András 42 éves MAV p lyamoster a Ilon. A vádirat ssorínx. K^ncsái- Márton a vonatérl:ozós előtt elaludt az őrházban s csak a'-kor ébrodt fel, amikor a gyorsvonat ő riási robajjal átdübör"ött és már elütötte a gépkocsit. Balogh ellen azért emelt vádat az ü^-szcég, mert néhány nappal a tragikus eset oiott ellenőrző körúton volt s bár tudomást szorzott arról, hogy az őrh.:ban a jelzőcsengő nem működik, mégsem intézkedett annak üzemképesé tétele érdekében« A bűnügyet ma tárgyalta a pestvidéki 'törvényszék. Bogluts L '.DSló tanácsa. Kancsó* Márton tagadta bűnösségét azzal véd ekézett, hogy •. r huszonnégy óráj-a szolgálatban volt. ami rendkívül kimerítette, roez..< zul lett, majd elaludt és nem tudj.: mitörtént v ilo . Balogn ü.ndr....s pálya•tíoetor ugyancsak tagadta bűnösségét, A bizonyítási olj áráis lof olytatás a út áh 'a törvényszél; bűnösnek talált a ." eiceár Kartont a vád szerint és háromhonapi fogházra itélto. B\loghot! : bíróság felmentette« K:.nc sárnál a törvényszék a hivatalvesztést mol lwzto, viszont súlyosbító körülménynek vette, hogy a vasúti őr már egy .Ikalommal büntetve volt közvo3zél"ü rongálás miatt, ítélet indokolása szerint a vasúti Őrnek ••; menetrendet kitűnően ismornio kell s az üzletszabályzat szerint k vonat érkozéso előtt öt porccol'minden jelzés nílkül a oorompót le kell engednie. .-.?•. ítélet nom jogerős. /íOT/íte , j;jü& 31-ÉN TARGY.ÍJA A KüRÍA W3RTE lOflOLY ORS'7 %J&$Hlfel ICTVIg-DLő 1$ HUSZOHH/KylI V.ááLGTT T.'RSÍNAK AbL.ááklLkCRGAToáál BUN ÚGIJJ!. A budapesti büntotŐtörvényt?z..-k ötöstanács..;, mint különbirosá 1 " december 21-én hirdette ki Wlrth Károly és 23 v'állott társa előtt az Ítéletet, amoly bűnösnek mondotta ki Wirth Károlyt és 13 vádlott társát felségsértés elkövetésére létrejött szövetség büntette, hatosági közeg elleni erőszak bűntettének elkövet ősére létrejött szövetség vétségo és közötxük négy ^ "állottat ezenfölül robbanó uiyag f elhasznál ás ára szolgáló készülék jogosulatlan szerzésével és tartásával elkövetett bűntettben és ezért Wirth Károlyt négyévi és hathónapi fe^vhm:büntatécre Ítélte ol és ugyancsak hosszabb-rövidebb s:/ab ds ágves st és 'bűnt . tést kapott a másik tizenhárom védlott. A többi v ál lotta.t az ötös tanács felmentette az ellenük omolt vádak alél. A^zóta az ötöstanács írásba foglalt ós nyolcvanöt oldalra terjedő Ítéletét kikézbos ito tt ék a a ügyben szereplő v klöügy velőknek, akik benyújtották az it 'lat ollón bejelentett semmis égi panaszaik .írásos indokolását. Ezt követőleg a vádhatóság és a vőd alom semmiség! panaszai folytán .felterjesztették o nagyszabású bühpör ÖászőS iratait, a '.irályi kúriához, ahol h muár 31-én tártjaik meg a tárgyalást. Wirth Károk' és vádlott társainak kúriai tárgyalásán dr. Töroky Géza, a királyi kúria elnöke fog elnökölni, az ügy előadója dr , Tóth István kir. kúriai biró lesz. /kOT/G.