Magyar Országos Tudósító, 1941. január/1
1941-01-08 [244]
— KOVARCZ EMIL ÉS TÁRSAI BÜNPÖRE. Kovarcz Emil és vádlott-társainak államfelforgatási bünpörét szerdán tárgyalta folytat ólag a büntetőtörvényszék ötöstanácsa, A tárgyaláson elsőnek a kilencedik rendű vádlottat, Balogh József MÁV üzemi segédtisztet hallgatták ki. Balogh József kijelenti, hogy nem érzi bűnösnek magát, a Hungarista mozgalomban nem folytatott szervezést, ezzel csupán később, mint a nyila sikere s--z te s párt tagja foglalkozott. - Ön ugy vallott a rendőrségen, hogy Völgyi magát a 34oo-as rendelet megjelenése után figyelmeztette, ne lépjen ki a pártból, titokban folytathatja szervezői működését, - Kényszeritettek rá, hogy igy vallják - feleli a vádlott, - Maga az ügyészség en is fenntartotta vallomását. - Sohas^-em voltam bíróságokon s olyan lelkiállapotban voltam,hogy mindent helybenhagytam, - Talán fenyegetően lépett fel önnel szemben a királyi ügyész ur? - Hát nem éppen barátságosan,., - Ne kerteljen! - hangzik Héthelyi elnök erélyes szava, - feleljen igennel vagy nemmel! - Kérem elnök ur, - áll fel Balogh vádlott védője, - ezt a vádlottat súlyos idegbaja miatt nyugdíjazták, minden erélyes szóra összeroppan és sírógörcsöt kap, - Maga beteg? - kérdezi a vádlottól az elnök. - Igen, szívbajos vagyok, ezenkívül szemizomsorvadásom van, alig látok, ezért nyugdíjaztak a MÁV-nál, - mondja a feltűnően kapkodó, rángatódzó Balogh József. - Hát mondjon el nyugodtan mindent, miképpen folytatta a szervezést? A vádlott elmondja, hogy körülbelül husz-harminc embert szervezett be a nyilaskeresztes párt vasutascsoportjába, főleg Lendvai Vince segítségével. A tagsági dijal&ftl Angyal Istvánnak számolt el, v - Mi történt Herendi segédtisztnél? -Herendivel az irodájában beszélgettem, ott volt Bádonyi és Cseh is, de csak a tagsági dijak behajtásáról volt szó. - Ön a rendőrségen egészen méskéopen vallott. Az elnök felolvastatja a jegyzokönyvet, amely szerint Bádonyi és Cseh arról tárgyaltak Herendivel, hogy Ksbnitól pisztolyokat kaptak, Balogh József megmaradt jelenlegi vallomása mellett, hogy erről nem tud, majd elmondja, hogy neki is volt két puskája és egy revolvere, - A Flaubert-puskámat - vallja - még 1921-ben vásároltam,főreáliskolás diákkoromban azzal jártam verebészni, A oseh katonai puskámat a kárpátaljai harcok sorén szereztem. Volt ezenkivül egy hasznavehetetlen revolverem is, - Milyen célra kellettek ezek a fegyverek? - Szenvedélyes műgyűjtő vagyok s arra is gondoltam, hogy később, ha egészségi állapotom és anyagi helyzetem megjavul, esetleg vadászni fogok. a y Az elnök ezután/röpiratok terjesztéséről kérdezi a vádlottat,aki eljelenti, hogy ilyesmivel nem foglalkozott, a nála talált röpiratok a lovas berényi vonaton vélétlenü 1 kerültek hozzá. Héthelyi dr. elnök felolvastatja a vádlott rendőrségi vallomását, amelyben toeismerte, hogy a rröpiratokat terjesztés végett Angyal Istvántól kapta. Balog h József megmarad jelenlegi vallomása mellett. A rendőrségen hogyaim kényszeritették vallomástételre? - kérdezi a vádlottól dr. Nagy Jenő sacavazóbiró. - Hogy mivel kény SZÍ ritettek, arról nem vagyok hajlandó beszélni, - jelenti ki Balogh József. - A vádlott jegyzőkönyvbe mondta, hogy a rendörségen bántalmazták, viszont a fogházorvos seemmiféle külsérelmi nyomot nem észlelt, állapítja meg az iratokból mz elnök, aki ezután elrendeli, hogy a