Magyar Országos Tudósító, 1941. január/1

1941-01-08 [244]

Telefonok: 117-29o, 117-296, 1, törvényszéki kiadás, Budapest, 1941. január 8. — NEMZETGYALÁZÁS - ONDUL ÁL AS KÖZBEN. Szmutkó Lás2l6 huszonkétéves mezőtúri fodrászsegéd egy tanárnő frizuráján dolgozott. Ondulálás közben a fodrászsegéd szóvaltartotta a tanárnőt. Po­litikára terelte a beszédet s ennek során a csehekről, a ruténekről, majd a utótokról nyilatkozott és magyarázni kezdte a tanárnőnek, hogyan kelle­ne tanítani az iskolákban a történelmet, Példálódzása közben ócsárló ki­fejezéseket használt a magyarsággal szemben, ugy hogy a tanárnő a fodrász­segédet erélyesen rendreutasította* Ezenfelül bűnügyi eljárás is megindult Szmutkó László ellen, akit a budapesti büntetőtörvényszék ötöstanácsa nem­zetgyalázás vétsége miatt kéthónapi fogházra itélt el, A bejelentett sem­misségipanaszok folytán a kir, kúria dr. Kvassay Gyula tanácselnök vezeté­sével foglalkozott ezzel az üggyel és dr, Moldoványi Gáza koronaügyészhe­lyettes indítványa alapján a védelem semmisségi panaszalt elutasította, s ezzel az ötöstanáos Ítélete jogerőssé vált. /MOT/ G, A GYERMEKMENHELY VEZETŐIT HIVATALI VISSZAÉLÉSEK MIATT FEGYHÁZRA ITKL-, TÉK, Néhány esztendővel ezelőtt a veszprémi m. kir. állami gyermekmenhelynél nagyarányú hivatali visszaéléseknek jöttek a nyomára, A lefolytatott bel­ügyminisztériumi számvevőségi vizsgálat és ennek nyomán megindult bűnvádi eljárás kiderítette, hogy a visszaélésevet Jankovios Ferenc ötvenhatéves gyermekménhelyi gondnok, számvevőségi főtanácsos, dr. Tór János negyven 1 'ét­éves ellenőr és . , Kiss Sándor dijnok követték el, de a vádlottak padjá­ra került velük együtt Danzinger Aranka székesfehérvári lakos is, A tény­állás szerint a menhely e tisztviselői olyan embereknek utaltak ki gondo­zási segélyeket, akikkel ismeretségben állottak s a jogtalanul kiutalt pénzeket saját céljaikra fordították. De bűnös manipulációkat folytattak az utlszámlák körül, továbbá a tankönyvek és tansezerek beszerzésénél is ás hamis kimutatások készítésével okirathamisitásokat is elkövettek, A bű­nös uton szerzett pénzekből egy alkalommal jelentősebb összeget juttattak Danzinger Arankának is, A veszprémi törvényszék folytatólagosan elkövetett csalás, okirathamisitás, valamint folytatólagos sikkasztás büntette miatt Jankovics Ferencet ötévi és hathónapi fegyházra ítélte el, dr. Tór Jánosi: négyévi fegyházbüntetést kapott, Kiss Sándor büntetését kétévi fegyházban állapították meg, mig Danzinger Arankát tizhónapi börtönre Ítélték el. A győri tábla helybenhagyta ezt az ítéletet olyan változtatásáal, hogy Kiss Sándor büntetését egyévi és egyhónapi börtönre elállította le. A v-delem részéről bejelentett semmisségi panaszokat a kir, kú­ria dr, Gergics Károly tanácselnök vezetése mellett tárgyalta és dr. Mis­kolczy Ágost koronaügyészhelyettes felszólalása után a védelem semmisségi panaszait elutasítva, az alsóbíróságok által kiszabott büntetést jogerőre

Next

/
Thumbnails
Contents