Magyar Országos Tudósító, 1941. január/1

1941-01-07 [244]

Budapest, 3.941, január 7. Jj íj; XXIII, évfolyam, SÍ szám. F Ö' V A R 0 S ÜLÉST TARTOTT AZ IGAZOLÓ Vá&AíiZEÍiáRY• A műit esztendőben - m:'nt ismére- • tes - e.j ívvel meghosszabbították a fővárosi törv nyhatóságí. bizotts ági tagok mandátumát. Az erre vonat' ozü rendelet e yben ugy int. zkecett, hogy a választott zsidó b: zottsagi tagok mandátuma csak a'~' an az esetben hosszab­bítható meg, ha a zsidótörvényben előirt választhatóság! feltételeknek ^meg­felelnek, tehát ha i^^7-ig visszamenően sajátmaguk, illetőleg felmenőig magyarországi származásit, továbbá 1867-től kezdve a maguk és felmenőik ál­landó magyarországi helybenlak asát igazolják, Eb v en az Vgyben az ipazoló­va^ssztpany legutóbb ugy határozott, hogy felhívják a zsidó b zöt s igj. tago­kat igazoló o""tb. anyaik bemutat ás ara, xxz" igazolóválasztmány a zsidó törvényhatósági bizottsági ta­gok igazolása ügyében kedden délben ^selényi Pál elnöklésevei ülést tar­tott, AZ elnök megnyitó beszédében többi között bejelentette, hogy az iga­zoló "aiaszűűány 1941, évre ujja alakult és tagjai 3o r s ary K álm án, Brózik Bódog, Eiószeghy János, Farkas Zoltán, Hajnóczy Béla, Kartsoke Alajos, Sza­káll "Antal ós Usetty Béla lettek, a bizottság einökévé újból Oseiényi Pált vaiasztották meg, A továbbiakban az elnök közölte, hogy a közelmúltban el­hunyt az igazolóvaiasztmany egyik tagja: Horovitz Gábor szociáldemokrata bizottsági tag, akinek helyére Schmarilla Géza magántisztviselő ** érült. Az e .nöki bejelentések után közölte Osetknyi Pál ár., ho y a felszól:', iott zsidó tö rv ényhat ós ági bizotts agi tagok közül bejelentést tett .30 rendes törvényhatósági bizottsági tag és 63 póttag, ezenkivül 17 kerületi választmányi tag. A zsidó bizottsági tagok be jelent és eit az igazolóválasz t­mány irodája feldolgozta és az adatok most mar az Igazol óv alas ztm any táp­jai rendelkezésére axlanak. Kartsoke Alajos dr. azt inai tv anyoz ta, hogy az igazolóválas rt ­mány tagjai a zsidó bizotts égj. tagok acatait és bejelentéseit 7-én, O-án. és 9-én tanulmányozzák részletesen át és az irazolóv ilasztmany áanu ir 10-re péntekre összehívandó ülésén döntsenek véglegesen az igazolások ügyében.;. Az igazolóválasztmány Kartsoke olajos indj.tv.myat egyhan­gúan elfogadta, majd zartülós után az exnök bejelentette, hoy a választ­mány igazolta Farkas Zoltán mandátumát, /MOT/L-á.Vr.­—Ml SOROS ESTET RENDEZTEK A FŐVÁROSI ÜZEMEK TISZTVISELŐI ES MÜNKÁSAI. A fő varos üzemei vásárnap este kitűnően sikerült műsoros estélyt rendeztek a Művelődés Hazában. Az est összes szereplői a fővárosi üzemek tisztviselői és murkasai sorából kerültek ki. Nagyszétgu és eiőkelő közönség vett részt a műsoros esten, melynek keretében kitűnően szerepeltek, az Elektromos Müvek, étiek es zenekara, a községi Venyérgyar és a temet*­ezési intézet énekkara, továbbá a Gázgyár mükávelő gardája is. Nagy si v ere volt Tihanyi F renc cr. zongoraszamainak, kitűnően szavalt kazár Ilon 1 'a és Szel ősi Antal. Az ének­karokat és a zenekart ifj. Ábrányi Emil, hortobágyi István és Kezdi Krén Géza d: rigai tak nagy hozzáértéssel. Nagy sikere volt M agy aradi Jenő szelle­mes Vcnf ere al as _nak is, A színházat zsúfol asig me * töltő közönség lelkesen Ünnepelte a szereplőket. A fővárosi üzemeknek első egyv. tes szereplése pom­pás sikerrel jart és méltónak bizonyult a főváros r zömei ne 1- szabadidő moz­galmához, A műsoros est szervezését . ós a rendezés nehéz munkáját Remin-' czky Lajos tan aes jegyző, Bihary Lxszló tanácsos, Perger Ferenc főfel­ügyelő és Somody PáL titkár példásan végezték./MOT/Lá,Vr.­•&) r r o d o m o: k fővárosi üzeme 1- vezetősége téri a t. Rovat­fp\- vezető l T ra'-at, a műsoros estről szóló tudósítás leköz­// lésére, '-— . , „.

Next

/
Thumbnails
Contents