Magyar Országos Tudósító, 1940. december/2
1940-12-17 [243]
—-A SZOBALÁNY UDVARLÓJA KIFOSZTOTTA A SZOLGALATADÓ LAKÁSÁT. Kepecs Ernő 27 éves magánhivatalnok 1938. nyarán megismerkedett Drexler Anna szobalánnyal, akit szolgálati helyén sűrűn meglátogatott. Annyira otthonosan érezte magét, hogy amikor a ház úrnője,egy magányos özvegyasszony, nem tartózkodott odahaza, Kepecs Ernő nem maradt a cselédszobában, hanem kényelmesen elhelyezkedett a szalonbon. Kiemelt a könyvtárból ©gy-egy érdekesebb kötetet, azokat olvasgatta, majd, ha elunta az olva• sást, kinyitotta a rádiót és külföldi hangversenyeket hallgatott. Aztán gyakran bevonult a fürdőszobába és a ház úrnőjének piperecikkeit is felhasználva, langyos fürdőket vett, Kepecs Ernő a műit év tavaszán elvesztette állását és anyagilag szorult helyzetbe került. Először a ház úrnőjének egy brilliáns gyűrűjét lopta el, anelyet elzálogosított, Aztán rövid időközökben a lopások egész sorozatát követte el, aranyláncot, aranyórát, értékes cigarettatárcákat és egyéb ékszertárgyakat tulajdonított el, amelyeket Rózsa Miklós-26 éves utazó utján értéVesitett„ A tolvajlások kiderülése után bűnvádi eljárás indult, amelynek során a büntetőtörvényszék KepeesErnőt másféléi börtönre, Rózsa Mii-rióst orgazdaság vétsége miatt 4 hónapi fogházra Ítélték, Brexler Anna bűnügyet elkülönítették, mert ez szökésben van, ismeretlen helyen tartózkodik, A tábla felemelte Kepecs büntetését 2 évi és 4 hónapi fegyházra, Rózsa büntetését pedig folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett orgazdaság büntette miatt más félévi börtönre szigorította. A bejelentett semmis égi panaszok folytán a kir kária Szolnok tanácsa foglalkozott az üggyel és dr, Kéler fi éla koronyaü gyész-helyettes felszólalása után a semmiségi panaszok elutasításával a tábla Ítéletét emelték jogerŐre./MOT/G. A RENDTÖRVV NYBE ÜTKÖZŐ IZGATÁSÉRT ELÍTÉLT KOivuaUNlSTÁK* Nagy Géza 4o éves vasesztergályos perselyi lakos, aki CsehszbVákiéban a kommunista párt tagja volt, a szövetkezeti korcsmában tavaly május 1-én egy olyan dalt éhekéit, amelynek refrainje ugy szólt: "Sztálin katonája vagyok én" Később egy másik korcsmában egyéb kommunista dalokat énekelt és mindkét esetben kontrázott neki Bona Géza kőmüveslegény <, Eljárás indult ellenük az állam- és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására irányuló folytatólagos izgatás vétsége miatt, A budapesti büntetőtörvényszék ötös tanácsa vonta őket felelősségre és tfagy Gézát 3 h°:aapi| Bona Gézát pedig 2 hónapi fogházra ítélte el. A kir, kúria Töreky Géza dr„ elnökléséval tartott tárgyaláson a védelem részéről bejelentett ser: mis égi Panaszokat elutasította és ezzel az ötös tanács Ítélete jogerőssé vált 9 /M0T/O * ZSIRDRAGITÁS. Mozsár Kálmán, gyöngyösi hentest; árdrágító visszaélés vétsége miatt az ottani járásbíróság 3 hónapi fogházra és 3oo pengő pénzbüntetésre Ítélte el, mert 1938. őszén a zsír kilóját 2 pengő 4o fillérért árusította. Ezt az ítéletet a kír. kúria Szolnok tanácsa most jogerőre emelte*/MOT/G.