Magyar Országos Tudósító, 1940. december/2
1940-12-19 [243]
— - A BERZÉTEI RABLÓGYILKOST ÉLETFOGYTIG TARTÓ FEGYHÁZRA ÍTÉLTE A KÚRIA. Vaszil István huszonötéves berzétei rovottmultu suhanó 1939 év elején szabadult ki a fegyházból. Alig hogy visszanyerte szabadságát, újra sorozatos bűncselekményeket követett el, mindent ellopott, ami kezeügyébe került. Aztán bujkált a csendőrök elől. Közben elfogyott a pénze s épp ezért elhatározta, hogy a módos Czakó Kérolyékat kirabolja. Ez év július 2o-án beéllltott Czakóék portéjéra, ahol csak Czakónét találta otthon. Egy darab időn át hétköznapi dolgokról beszélgettek és Czakóné megkínálta VaxSzil Istvánt reggelivel. Ez jóizüen elfogyasztotta a felkínált ételnemüeket, majd hirtelen elhatározással halántékon ütötte a mitsem sejtő asszonyt, aztán a földre teperte és a magéval hozott zsineggel kezét-lábét összekötözte s hosszú törülközővel befogta az asszony száját és orrát, A lelketlen suhanó erre bement Czakóék lakásába, ött felfeszitette a fiókokat, szétszedte az ágyá>at,• mindent átkutatott. Mindössze tlz pengő készpénzt talált, ezt magákoz vette, de e'rabolta Czakóék lakásából az órát és egyéb kisebb értékű ingóságot s ezekkel elosont. Közben a szerencsétlen Czakóné megfulladt, A gyanú Vaszil Istvánra terelődött, akit a csendőrök letartóztattak, majd a rimaszombati törvényszék elé került, ahol gyilkosság és rablás büntette miatt vonták felelősségre, A törvényszék, f Így elemmel a vádlott többszörösen rovott előéletére, bűnösségének mególlapitása után szigorított dologház! őrizetbe utalta, amelynek legrövidebb időtartamát husz esztendőben állapította meg. Ezt az ítéletet a kassai tábla he1ybenhagyt a, A bejelentett semmisségi panaszok folytán a kir, kúria elé került az ügy, ahol dr, Gergics Károly tanácselnök vezetése mellett dr. Balog h István kir. Mariái biró előadásában foglalkoztak az üggyel, A koronaügyészhelyettes felszólalása után az alsóbiróságok Ítéletét megváltoztatta a kúria és a vádlott büntetését életfogytig tartó fegyházra emelte fel. /MOT/ G, ELITÉLTEK EGY IGAZGATÓT GONDATLAN TESTI SÉRTÉSMIATT, Zlmmermann Emil, egy részvénytérsaségi alapon működő dobozgyár Igazgatóját és Koós Jakab munka ve zet-át gondatlanságból okozott súlyos testi sértés vétsége miatt vonta felelősségre a büntetőtörvényszék. A vállalat géoeinél dolgozott nyolc év óta Sonleitner Mihályné, aki panaszkodott, hogy a géoek hibásak lettek, ki kellene azokat javítani s a motor se működik kifogástalanul, E penaszok e i. lenére nem szereltek fel védőszerkezetet a gépekhez, ugy hogy* az egyik gép elkapta Sonleitner Mihályné kezét és a balkarját szétroncsolta. A bíróság Zimmermannt 2ooo pengő, Koóst pedig loo pengő pénzbümtetésre Ítélte, A tábla Zimmermann igazgató büntetését looo pengőre mérsékelte, A kir, Vuria Kvassay-tanácsa dr, Mo-doványl Géza koronaügyészkielyettes felszólalása után a védelem semsdsségi panaszait elutasitoltta s igv a tábla Ítélete jogerőssé vélt, /MOT/ G,