Magyar Országos Tudósító, 1940. december/2
1940-12-18 [243]
—ZU WIRTH K&OLY "ÜGY,.,j7. folytatás./ Szünet után Rátki József Bszkrt kocsivezetőt hallgatták ki. Az elnök hozzáintézett kérdéseire kijelentette, hogy nincs ellene bűnvádi eljárás folyamatban. Másfél éve tagja a nyilas pártnak, Ittméri a vádlottak közül WÍrthtet, Gál Jenőt, AlmáSit, Fogolyánt és Stefánt. A Szücs-féle vendéglőben egyetlen alkalommal volt, július végén, Gál Jenővel ment óda és körülbelül e^y óráié tartózkodott ott. A vendéglőben látta Wirthet,A1másit és Fogolyánt, összesen körülbelül lo-15-en lehettek a szobában^ Ö az egyik asztal sarkánál foglalt helyet Gál Jemő és Almási között, Politi- ' káról besz Ivettek, a Hubay-Vágó-féle törvényjavaslatról és általában a többi asztalnál is ez volt a téma. Szóbakerült az is, hogy Szálas! kiszabadulása esetén testőrséget kell szervezni, amely vigyáz SzálasI életére. Távozása * előtt szó volt a rrói, hogy még esyszor összejönnek, ő azonban a következő találkozóra már nem ment el. - A szobában voltokie olyanok, akik esetleg nem a nyilaspárthoz tartoztak? - kérdezte az elnök, - Azt nem tudom, lehet, hogy voltak, - Nő nem volt jelen a teremben? - kérdezte most Kiszely A.ajos védő - De igen volt, - felelte a tanu. - Hát miért nem morcdotta akkor, hogy volt ott nő is, amikor az előbb én kérdést intéztem magához, - szolt rá a tanura az'elnök. - Nem jutott hirtelen eszembe, - hangzott a válasz, - A Kormányzó Ur elleni merényletről nem beszélt sonkl, - hangzott az elnök további kérdése, - Erről semmit sem hallottam, Arro]_ volt szó csupán, hogy gondoskodni kellene Szálasi Ferenc gyordabb kis zabdulás ár ól, Wí&th azonban leintette e**Kis2ely védő kérte a tanu meeesketését, Buzássy királyi ügyész azon ban ellenezte. Mint mondotta nemcsak azért, mert ingadozó, hanem mert tudatosan hamisan vallott, - Figyelt maga az ott elhangzottakra, kiváncsI~ve!!.o-e~i'-hogy mit beszélnek, - kérdezte az elnök a tanútól. - Igen kíváncsi voltam és lehetőleg figyeltem, - Más felszólalás ? mint amilyenről az előbb megemlékezett,'nem történt ott? Például a Kormányzó Ur elleni merénjtl jtről nem volt szőj - Nem hallottam ilyesmit. - Ha beszéltek volna ilyenről, kellett volna hallania? - Igen, - felelte a tanu, Szemák elnök ezután £>ár pillanatnyi tanácskozást folytatott az ötös tanács tagjaival, majd kihirdette a törvénys zék végzés ét, amely szerint a tanu megesketését mellőzi, /Folyt, köv./Ma,