Magyar Országos Tudósító, 1940. december/1

1940-12-13 [242]

--S^BORDRÁGITÓK BŰNÜGYE A PEOTVIÖÉKj^Ór;VENYSZEK ELŐTT. A pe stvidevltörvéhy szék uzsorabiróságn Boglutz ,László tanácselnök vezetésé­vel nngy érdeklődés mellett tárgyalta Wagner István taksonyi szöllöbirtokos . és vendéglős, valamint tizenöt vádlott társénak bűnügyét, akiket a királyi ügyészség árdrágító visszaélés bűntettével vádolt meg. A vád szerint a bort, mint fontos közellátási cikket literenként 2* fillérrel drágábbon árusítot­ták. * A mai főtárgyaláson a vádlottak tagadták bttnüss egüket. A bizo­nyítási eljárás lefolytatása után az árkormánybiztosség szakértője előadta, hogy n bor árát szabályoz* rendelet július 2-án jelent meg, a vádlott szöl­líbirtokosok és kocsmárosok pedig ez év májusában követték el a terhükre rótt állitÓTOgos árdrágítást. Kijelentette a szakértő, hegy a bor-rendelet­nek nincs visszahnté ereje. Ilyen előzmények után a knwádat képviselő dr. Boros László k±c?v ügyész magáévá tette az árk»rmánybiztosság kiküldöttjének szakvéleményét és'mind ö tizenhat vádlottal szemben elejtette a vádat. A bíróság ezután cz eljárást jogerősen megszüntette a vádlottakkal szemben. /MCT/Os, « Cf*ílK.6 "LÁSZLÓT WELBISOH ANLCRT P&VIA1AL VÉTSÉGÉÉRT 156o-15oo PEN'GS FEN Z BÜNTETÉSRE ÍTÉLTÉK. Gidré László dr. részvénytársasági igazgató és VTellisch Andor műépítész hó­napokkal ezelőtt egy sajtépolémia kapcsán Összeszólalkoztak és Igy az ügy­nek lovagias folytatása lett. Május 28-án Gidró dr. és Weliiooh a Santelli­• féle vivőt eremben könnyű olasz pengékkel kardpárbajt vívtak. A párviadal sorain mindketten nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. Az ügy­ből kifolyólag a királyi ügyészség párviadal vétsége miatt mindkettejük cl ltaa' Trünv ád 1 eljárást indiAott-* Ma volt a büiitetőtörvénys zéken a főtárgya­as ^ ahol a vádlottak beismerő vallomásba után a törvényszék Kovács Miklós tanácsa GIdró L^szlét és Wellisch Andort párviadal vétsége miatt egyenként 15oo pengő pénzbüntetésre itélte. Az Ítélet nem jogerős.'/MOT/Ky, —ZUMAYER MHESA UGY,../l. folytatás,/ Biztosítékul bármilyen nagyságú összeget hajlandó a védelem rendel­kezésre bocsájtani, Schindler Dezső dr. királyi ügyész, aki az ügyben a vádat képvise­li/utalva a vádhatóság által a tanácshoz intézett beadványra, ezzel egyező­en kijelentette, hogy 2oo .ooo pengő óvadék ellenében hozzájárul May er" Mik­sa szabadlábra helyezéséhez. A törvényszék rövid tanácskozás után hozta meg végzését: elutasította a védelem által beterjesztett kérelmet azzal az in­dokolással, hofy eddig elfoglalt álláspontját tartja fenn, nem lát életve­szélyt fennforogni^Mayer egészségi állapotát illetően, amiről a bíróság tag jai egyébként személyesen, a főt rgyalás alatt is meggyőződhettek. Ezután megkezdődött a mára beidézett ta nxxTf. kihallgatása. ' /Folyt. köv./Sy. J^RG^VITS SZETÉE H&OMÉVT BÍRT ÖN BÜNTETÉSE JOGERoE. Jorgovits Szevés évekkel ezelőtt sokat szerepelt a ' nyilvánosa ág előtt, mint­áz általa alapított ókatolikus vallás püspöki vikáriusa. Később szövetkeze­tet alapitott s mint annak ieazgatcja került összeütközésbe a büntető tör­vénykönyvvel. Huszonhat rendbeli csalás büntette miatt.emelt ugyanis a kir, ügyészsé r " vádat ellene nagyrészt évadékos a lkalmazottak megkárosítása mJfefct A nnakidején a büntetőtörvényszék kétévi börtönbüntetésre itélte el. a táb­la ezt a büntetést három évre emelte fel és végső fokon a kir. kúria hely­benhagyta a tábla Ítéletét. A kir. kurla jogerős Ítéletét ma hirdették ki Jorgovics Szevér előtt a büntetőtörvényszéken. /MCT/Ma,

Next

/
Thumbnails
Contents