Magyar Országos Tudósító, 1940. december/1

1940-12-11 [242]

A magyar földet a nemzet érdekében minél jobban kell művelni és azrn e la í sorban termelni kell, bogy min® többen mondhassák magukónak ós mlnöl több embert tudjanak eltartani. Semmiképpen nem lehet a magyar föld politikai csatározások játékszere. Itt kell a házhely kérdéssel is foglalkozni, amit sokkal gyorsabb ütombon kell mielőbb megoldani,, I>e a magyar földbirtok megoszlásával egészséges kisgazdaosztályt kell létesíteni. Ennek azonban anyagi és személyi feltételei vannak és a meg­oldást inkább a kis haszonbérleti rendszerben látom, a földbérlő szövet­kezeteken keresztül van mód az anyagi lehetőségeket megadni, másrészt a szakszerű irányítást biztosítani, A másik az egyéni rátermettség kérdése, éj/.jut fontos szerep a szakoktatásnak, aminek fejlesztése órdekébeh semmilyen áldozat nem nagy. Ügyelni kell azonban, hogy a magyar föld túl­ságosan el no aprózódjék és ezért a földbirtok arányosabb megoszlásának kérdéséhez hozzá Kell Kapcsolni a tagosítást, Khuen-Héderváry Károly gróf ezután az Országos Mezőgazdasági Kamara célját ismertette, amelynek feladata, hogy a kormányzatnak a mező­gazdaság irányításában segédkezet nyújtson. Ez a feladat ma fokozottan hárul a Kamarára és éberen kell őrködnie a mezőgazdasági termelés érde­kei felett, Támogatni -ell a kormányt a napi politikától függetlenül a mezőgazdaság előbbrevitel^ben, de ez nem zárja ki a birálatoto Az uj ve­zetőség első feladatának tekinti^ hogy a testület súlyát és ^ tekintély." . biztosítsa, mert csak ezek birtokában lehet a munkája eredményes. Az Or­szágos Kamara tiszteletben tartja a vidéki kamarák autonómiáját, csupán a végső végrehajtásban kivan tökéletes .munkát végezni, amihez kitűnően képzett szorgalmas, mozgékony tisztviselők kellenek. Ez a tisztviselőkar meg is van és munkájukat kitűnűen ellátják. Végül a miniszterelnök egy kijelentését idézte az elnök, hogy : nem a társadalmat kell államosítani, hanem az államot kell társadalmasítani. Az Orszages Mezőgazdasági Kamara ezt szolgálja, tisztán társadalmi alapon politika-mentesen foglalja ösz­sze a mezőgazdaságot, a nemzet nagyobbik felét. Ha megőrizzük'ennek az intézményünk a tekintélyét, - fejezte be megnyitóját az elnök, - akkor biztosíthatjuk a további munka zavartalanságát. Az elnök megnyitóját nagy tetszéssel fogadta a közgyűlés és utána Bárczay János államtitkár szólalt fel c /Foly.köv,/

Next

/
Thumbnails
Contents