Magyar Országos Tudósító, 1940. december/1
1940-12-09 [242]
~- ZSAROLÁS KÍSÉRLETÉÉRT NÉGYHÓNAPI FOGHÁZRA ÍTÉLTEK EGY VOLT TEXTILNAGYKERESKEDŐT• A budapesti királyi ügyészség zsarolás kísérletének büntette cimén vádat emelt Litzmann Vilmos volt textilarunaffykereskedő ellen. Litzmann - a vádirat szerint - aki mint nafrykereskedő évekkel ezelőtt tönkrement, hat névtelen levelet irt Weisz S. F '• 1 r posztóna<?ykereskedőnek, akitől gooo pengőt követelt s azzal fenyegetődzött, hogy amennyiben a "husz darab ropogós százast" nem kap ja meg, adóvisszaélés árdrágítás ós valutacsempészés cimén bűnvádi feljelentést fog tenni ,íeisz S. Sándor ellen. Gselekményét, mint az ügyészi vádirat részletesen kifejti, igen nagy "körültekintéssel, szinte detektívregény be illő módon készitetx,e elő; noha hatszobás fóbérxeti lakásban lakott, ezenfelül - állítólag a zsarolás végrehajtása céljáboi - külön honaposszobát is bérelt, ide telefont vezettetett be s.ezt a titkos lakását Írógéppel is felszerelte. Innen irta a zsaroló leveleket. Utolsó leveléhez egy női névre megcímzett post restant borítékot is mellékelt s arra utasította Weisz S. Sándort, hogy ebben helyezze el számára a kétezer pengőt. Weisz S. Sándor azonban a fenyegetésektől nem ijedt meg, a rendörséphez fordult s igy a detektívek hosszú hetekig tartó figyelés után tettenkapták Litzuoannt, amikor a főposta post restant osztályánál a levélért jelent késett. ^ Litzmann Vilmost ekkor letart tóztatták, d"e később a vádtanács tizezerpengős óvadék ellenében elrendelte szabadlábra helyezését, Iccy a büntetőtörvényszék Vályi-N agy -tan ácsa előtt Litzmann Vllmofc vádlott szabadlábon védekezett. Tagadta bűnösségét, fi azt állította, hogy a zsaroló leveleket nem ő, hanem Sohwartz Jenő nevü volt ügynöke irta, aki engedélyt kért tőle, hogy a hónaposszobáján lévő írógépet használhassa. Schwartz Később - Litzmann védekezése szerint - eltűnt, állitölá g külföldre utazott, :előzoleg azonban őt beavatta a zsaroló hadjárat titkába s igy történt meg az, hogy Schwartz helyett, pusztán szívességből, ő ment el a, post restant válaszért. Az esetileges pénzösszeget azonban nem volt szándékában.megtartani, vissza akarta adni Weisz S, Sándornak, Hivatkozott a vádlott arra is, hogy évtizedek óta ta gja a Lipótvárosi Ka-, szinónak, ahol tisztséget is viselt s e r yebként Is büntetlen előéletű. • Vályi Nagy István dr. elnök a vádlott elé tárta a rendőrségen . élőszóban tett, majd Írásbeli beadványban is megismételt töredelmes beismerő vallomását, majd'azzal kapcsolatban tett fel számos kérdést, hogy miből telik az anyagila k tönkrement vádlottnak hatszobás lakásra, két telefonra, naponkénti kaszinói vacsorákra és költséges kártyapart ikra. Megállapította az elnök az iratokból, hogy Litzmann a Pala ce-mozgóban egy nőt bérelt fel abból a célból, hogy a post restant-hlvatalban a válaszlevélért jelentkezzék. Ezt a nőt autón vitte a főpostáig s ő a közelben tartózkodott. Amikor a no Litzmannhoz léoett, megjelentek a detektívek. A nőnek sikerült ártatlanságát, illetve jóhiszeműségét igazolni s £py ellene eljárás sem indult. Amikor Litzmann a post restant postahivatal beosztásáról kezdett a főtárgyaláson magyarázni, Vályi Nagy elnök félbeszakította: - Nekem ne beszéljen •• mondotta - én tegnap ott jártam, hogy a helyszínről személyesen meggyőződjek, Bölöny f-dön dr, Vir. ügyész vádbeszéde és Traytler Endre dr, ügyvéd védőbeszéde után a bíróság Litzmann Vilmost bűnösnek mondotta ki , zsarolás vétdégének vtsérletében és ezért négyhónapi fogházra Ítélte. Az Ítélet indikölása megállapította, hogy a vádlott védekezése teljesen valószínűtlen, annál is inkább, mert a főkapitányságon isméte.ten és a legnagyobb részletességgel beismert- vétkességét. Az Ítélet meghozatalánál a törvényszék súlyosbító körülménynek vette azt, hogy a vádlott nagy vitartéssal és körültekintő tervszerűséggel hajtotta végre bűncselekményét. Az Ítélet nem jogerős, /MCT/Ky„