Magyar Országos Tudósító, 1940. november/1

1940-11-07 [240]

Budapest, 1940. november 7. XXII. évfolyam, 300.szám. FOLITIKA §§ A Magyar °rszágos Tudósító jelenti:Tasnádi-Nagy András a képviselőház elnöke csütörtökön délután az országház kupolacsarnokában teát adott, hogy alkalmat nyújtson egyrészt a képviselőház tagjainak és a magyar köz­élet vezetőszemélyiségeinek, másrészt az erdélyi képviselőknek az egymás­sal való megismerkedésre, A teára hivatalosai: voltak a képviselőház tagjai valamennyien, a felsőház most kinevezett erdélyi tagjaiba legfőbb állami funkcionáriusok, a honvédség vezetői, a főváros vezetősége, több volt kép­viselő, s a magyar közélet sck más kiválósága. A mintegy 45o főnyi vendégsereg gépkocsijai már negyed­hat óra után kezdtek az országgyűlés oroszlános főkapuja elé gördülni. A kupolacsarnokhoz vezető fényesen kivilágitott, hatalmas lépcsőházban dísz­ruhába öltözött alabárdos palotaőrök között vonultak fel a meghívott ven­dégek, s a lépcső felső végénél Tasnádi Nagy András, a képviselőház elnöke fogadta őket Szinyei Merse Jenő és Törs Tibor alelnökökkel, valamint Lukács Gyula elnöki főtanácsossal és a ház tisztviselői kariéval. Rövid i­dő alatt diszes vendégsereg gyűlt egybe. Ott voltak: IJ-eleki fái gróf mi­niszterelnök, a felsőház képviseletében Perényi Zsigmond báró alelnök, vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter, Reményi-Schneller Lajos pénzügy­miniszter, vitéz '^eleki Mihály gróf földmivel és ügyi miniszter, V a rga József a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium vezetésével meg­bízott iparügyi miniszter és Radocsay László igazcágügyminiszter, W Q rth Henrik gyalogsági tábornok, a honvédvezérkar főnöke, Vargha Imre a legf-S'bb állami számvevőszék elnöke, Zsindely Ferenc, bárcziházi Bárczy István, I a taky Tibor, Ambrőzy Gyula, Antal István, Szász Lajos, Törley Bálint, vitéz Bonczos Miklós, Fáy István, Tómcsányi Kálmán, J 0 han Béla, Dorner f ' Aurél, Csizik Béla, Kádas Károly, Álgyay Pál, Kacs óh. Bálint, Szil^ Kálmán, Stolpa József, Nuszer János és Ghyczy Dénes államtitkárok, Karafiáth Jenő­főpolgármester, Szendy Károly polgármester, KLiássy Sándor és Folyovits Jó z sef főkapitányok, Fabinyi Tihamér, B a ranyai Lipót a magyar nemzeti bank elnöke, guanót Richárd, a magyar nemzeti bank vezérigazgatója, J a káb O s zkár a FK elnöke, vitéz Horthy István a MÁV elnöke, Kuzmich Gábor a posta vezérigazgatója, Splény István báró a külkereskedelmi hivatal el­nöke, Kultsár István és Jurosek Béla kormánybiztosok, Ihuránszky László miniszteri osztályfőnök, a miniszterelnökség sajtó 0 sztályának vezetője, Wünscher Frigyes a Hangya vezérigazgatója, a képviselőház tagjai csaknem teljes számban, továbbá a minisztériumok vezető tisztviselői, az állami intézmények vezetői, s a magyar közélet sok más előkelősége, A vendégsereg a kupolacsarnokban gyülekezett, majd később a Dunára néző diszes nagy étterembe, ós a szomszédos termekbe vo­nult, ahol teát szolgáltak fel. Az asztalok körül ós sok-so v állócsoport­ban hamarosan megindult az ismerkedés és az eszmecsere, T a snádi Nagy András, a képviselőház elnöke fáradhatatlanul foglalkozott vendégeivel, sorra járta az asztalokat és a beszélgető csoportokat. Kitűnő hangulat­ban, baráti, fesztelen beszélgetésben telt el az idő, s 8 óra már jóval elmúlott, amikor az. utolsó vendége'- is eltávoztak az országg-vűlés páLo­tájából,/M0T/kx,Gu.

Next

/
Thumbnails
Contents