Magyar Országos Tudósító, 1940. november/1
1940-11-04 [240]
3. törvényszéki kiadás. Budnpest, 194o. november 4, ZTJ WEINBERGER EMÁNUEL ES TÁRSAI üGY.,,/1. folytatás./ Erre való tekintettel ak irályi ügyész Fuchssal szemben elkülönítést Indítványozott.^ Mig a külföldön tartózkodó gyanúsítottakká'", szemben valntaWinoselekmény miatt nyomozóiéval kibocsájtását kérto. Ezután megkezdődött a vádlottak kihallgatása. Slsönek Weinberger Emánuel állt az itélőbiróság elé. - Bűnösnek érzem magam, de nem olyan mértékben, mint azt a vád terhemre roja, - kezdte vallomását a bünper elsőrendű vádlottja. A továbbiakban elmondta, hogy Komáromban volt annakidején jó állása, amit azután elveszített és Budapestre költözött. Itt kezdett foglalkozni a kivándorlás gondolatával. Hil33Lakkor Magyarországon volt, a cionista körökkel tárgyalt ugy ö, mint Pleisohmann Dezső is. A komáromi kivándorolni szándékozók Hoffmann körül csoportosultak, aki szintén érintkezést tartott fenn a cionistákkal. Kezdetben azt hitte, hogy legális uton foglalkoznak pénzek kijuttatásával, később tudta csak meg, hogy a hatóság megkerülésével folynak az ügyek:, Ö hozta össze Fuchs ot Schwartzcal, akik abban állapodtak meg, hogy Schwartz kiviszi Fnchs ezer palesztinai angol fontját. Egy fontért 60 pens>:Ő volt fizetendő. - Mas:a egy százalékot kötött ki magának a közvetítésért, - szolt közbe az elnök. - Vallottam ugyan erről, de nem a tényeket adtam elő, mert csak a költségeimet téritették meg, jutalékot nem kaptam. Azért vállaikóztam a közvetít-;sre, mert valaki azt ígérték, hogy ha én is kivándorolok, amig Palesztinában álláshoz jutok, segélyezik családomat, /Folyt,köv•/ Sy, NYOLCHÓNAPI BÓRT ÜKRE ÍTÉLTEK CoaLASERT EGY VOLT MAG ALTISZT VISELŐT . Schmidt László magántisztviselő csalás ? Sági Pál, a Magyar Altalános Koszénbánya altisztje pedig sikkasztás vétségével vádoltan állott ma a büntet öt örvény széken dr, Vass La jer törvény sz éki egyesbiró előtt, A vádirat szerint Schmidt mult óv végen 0 ágitol rövid idbre szóló kölcsönt kért azzal, hoey egyik üzletbe akar társulni. Sági átadott részére 2ooo pengőt azzal, hogy a kölcsön adott összeget rövidesen fizesse vissza részére SchmidtSchmidt László azonban az összeget nem fizette vissza. Közben kiderült, hogy Sági Pál a 2ooo pengőt nem a sajátjából/ hanem vállalatától sikkasztotta el* adta,/ A mai főtárgyaláson a kőszénbánya r.t, Ságival szemben visszavonta a feljelentést és igy az ügyészség is elállt vele szemben az eljárástól, Schmidt László töredelmes beismerő vallomást tett. Azzal védekezett, hogy előző állásából büntetett előélete miatt elbocsátották. Elhelyezkedni _nem tudott. Tettét nagy nyomora miatt követte el. A bizonyítási eljárás lefolytatása és a perbeszédek-elhangzása utan a törvényszék bűnösnek mondotta ki Schmidt Lászlót a vádbeli cselekmenyben és ezért nyolchónapi börtönbüntetésre Ítélte el. Az Ítélet >ihirdetesekor a vádlott ájultan esett össze a bírósági emelvény előtt, A~z Ítélet jogerős, /MOT/ Na, ELHAGYTA GYERMEKET - HATHÓNAPI BÖRTÖNRE ÍTÉLTEK. A büntetötörvényszék Krayzell-tanácsa családi állás elleni bűntett ^cimén ma vonta felelősségre az előzetes letartóztatásban lévő Gál Anna háztartási alkalmazottat mert - a v.-dirat szerint - csecsemőjét a Tisza Kálmán-téren "kitette és otthagyta", Gál Anna tagadta bűnösségét. Elmondotta, hogy egyik ismerősének adta át csecsemőjét azzal, ho^y az elhelyezi a menhelyen, Ö is csak később értesült arról, hogy a gyermeket megtalálták a Tisza Kálmán-téren. Elmondotta még, hogy nagy szegénysége miatt akart megválni gyermekétő3 . A bizonyítási eljárás lefolytatása és a perbeszédek elhangzása után a törvényszék bűnösnek mondotta ki a vádbeli cselekményben Gál Annát és hathónapi börtönre Ítélte. Az ítélet nem .ioeerbs , /MOT/ Na,