Magyar Országos Tudósító, 1940. november/1
1940-11-03 [240]
Budapest, 1940. november 3, 7 / XXII. évfolyam, 296. szám. RS1B5RSÉ&. LERÉSZEGEDTEK A BETÖRŐK. Mangel Ferenc pénzügyi tanácsos a Somiói-ut 43 számú villában lévő lakásán éjjel hazatérve észrevette, hogy a mellé: helyiségben valaki tartózkodik. Kiderült, hogy Kiss Lajos huszonhatévec napszámos az illető, aki teljesen ittas. Rendőrt hívott és az • előállította Kisst a főkapitányságra s ott megállapították, hogy Kovács Ferenc húszéves napszámossal együtt betörtek a villába, két bőröndbe összecsomagoltak különböző holmi, at s utána az éléskamrában talált italokat fogyasztottak el. Mindketten lerészegedtek, de Kovács még kijutott az utcára, ott azonban hangosan énekelni ezdett, a:ire őt is bevitték a rendőrségre. Mindkettőjüket letartóztatták. /MOT/ S. BOTRÁNYT RENDEZETT A MOZIBAN EGY ITTAS FÉMOSISZOLÓ. Sugár Ferenc huszonötéves fémcsiszoló a Pátria moziban jegy nélkül akart bemenni az előadásra s amikor ebben megakadályozták, hangos botrányt rendezett; Az igazoltató rendőrrel is veszeledni kezdett, mellbevágta, ugy hogy csak ketten tudták ártalmatlanná tenni és előállítani a főkapitányságra, ahol hatósági ' Özeg elleni erőszak cimén-letartóztatták. /MOT/ S. -— ÉRTÉKES RÁDIÓT LOPTAK A RÓMAI GYORSON, A budapesti rádió néhány nappal ezelőtt bemondta, hogy egy öt plusz egylámpás, három hullámhossz vételére al..almás, Pilot gyártmányú rádiókészül éket loptak el s aki a készülékről valamit tud, jelentkezzen a főkapitányság második emeletén a Vida detektív csoportnál, A rádiókészüléket egy fővárosi tanár bőröndjével együtt lopták el a római gyorsvonaton, amikor az illető hazafelé utazott. A Balaton mellett javítják a pályatestet, ott a vonat erősen lelassit, és amig a tanár az étkezőkocsiban tartózkodott, két bőröndjét ismeretlen tettes ellopta és amikor a vonat lassitott, valószínűleg lelépett arról. Az egyik bókröndben volt az értékes rádió és a másikban a tanár ruházi, mintegy háromezer pengő értékben, A rendőrség már érintkezésbe lépett a balatonmelléki csendőrséggel, hogy az ismeretlen vasúti tolvajt kézrekeritsék. /MOT/ S. FONTOS IRATOKAT LOPTAK. Dr, Szentkláray János közigazgatási birósági tanácsjegyző bejelentette a főkapitányságon, hogy a Tisza Kálmán-tér 6 acs számú házban lévő lakásába ismeretlen tettes álkulccsal behatolt, különböző ruhanemű eket és egy tömött aktatáskát vitt magával, amiben igen fontos tizennyolc darab közigazgatási birós agi irat volt, A károsult felhívja az ismeretlen tolvajt, hogy a ránézve értéktelen iratokat adja le a közigazgatási bíróságnál, vagy juttass^ ol a fők*.j>i; auyeság II, emelet 211 számú uzabájába. ugyanígy magas jutalmat igár annak, aki az ellopott iratok nyomára vezet, /MOT/ S. • BOTRÁNYT OKOZOTT A RENDŐRSÉGEN EGY ELŐÁLLÍTOTT, Előállították a főkapitánys ágra zsebtolvajlás gyanúja miatt Kovács Imre többszörösen büntetett, harminónégyéves kocsimosót, aki a Vihall gátasán ál közreműködő detektívek re támadt, tintatartót és Írógépet vágott hozzájuk, feldöntötte a • szobában lévő Íróasztalokat, Amikor nagy nehezen megfékezték, elmebajosnak tetette magát. Hatósági közeg elleni erőszak cimén 1 etartóztatták,/MOT/S. -BETÖRÉS, A Sziget-utca 45 számú házban betörők jártak Rudas Manóné magánzónő albérleti szobájában s onnan hétezer pengő készpénzt és 3ooo ' pengő értékű ruhaneműt vittek el. /MOT/ S. fehérvár i-utJ -— HIRTELEN HALÁL. A|7 187 számú házban hirtelen rosszul lett t Borbély Mihály ötvennyolcéves vendéglős s amire a mentők megérkeztek, meg\ halt. Holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe vitték. /MOT/ 3.-