Magyar Országos Tudósító, 1940. november/1

1940-11-02 [240]

• ÖSSZESZURKÁLTA AZ A8YÓSÁT - EGYÉVI BÖRTÖNT KAPOTT. . . es jelenet játszódott le néhány hónappal ezelőtt egy poteri községben -?tott táncmulatságon. Szenyán János 3o é vee fiatalember na gy penge jtt késfel támadt a" anyósára: Szaszik Jánosnéra és a fején, valamint a hatan összeszurkálta. A suiyosan sérült asszonyt hetekig tartó korházi ápolás­sal tudtak megmenteni az cletnek. . Szenyán Jánost, aki e' len a királyi ügyészség szándékos emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat, ma vonta felelősségre a pestvi­déki törvényszék vitéz dr. Somody János tanácsa. A fiatalemberelőadta { hogy boldog osaláii é letet élt 3 feleségével, anyosá azonban házaséletük­be beleavatkozott, mire külömvaltak. A bálon kérlelte anyósát, hogy na­akadályozza meg boldogságukat- Szóváltás támadt közöttük és ezt követően támadt rá anyósára a késsel* A bíróság a bizonyítása eljárás lefolytatása és a perbeszédek után sz árú ékos • emberölés bűntettének kísérletéért egyévi börtönre Ítélte Szenyán Jánost. A* itelet jogerős. /líOT/Os . —-HALÁLOZÁS. Vudy Antalné született Reisinger Karolina, m. kir. dohánygyári igazgató Özvegye október 31-én Budapesten elhunyt. November £-án délután fél négy órakor helyezték örök nyugalomra a farkasréti temetőben. Az elhunytban dr. Vudy Oszkár királyi ügyészségi alelnök édesanyját gyászólja. /MOT/Sy. VALUTAVISÓZAELES MIATT LETARTÓZTATTAK EGY ÖAB0NAKERE3KED OT . A budapesti kir. ügyészség valutaosztalya a lefolytatott nyomozás ada­tai alapján Raditz István budapesti születésű /Í892/, izraelita, noo, ga­bonakereskedő, budapesti lakos ellen fizetési eszköz':.ökkel elkövetett visz 3zaélés büntette miatt az előzetes letartóztatást elrendelte, mert alapos a gyanu ? hogy 1939 év tavaszán 5o .ooo pengőt külfö.dre - Jugoszláviába ­kicsempészve, kiajánlott. Gyanúsított az előzetes letartóztatást elrende­lő határozat e. len felfolyamodást jelentett be, A nyomozás tovább folya­matban van. /MOT/Ma. Pro D o mos Közlési engedély van 1 ! I -—RABLÁS MIATT ELITÉLTEK EGY ASSZONYT ES EGY PEREIT. A királyi ügyészség kétrendbeli rablás büntette miatt emelt vádat Pál Jó­zsef napszámos és Rassenberger Ilona ellen, akiket ma vont felelősségre a büntet öt örvény szék Krayzell tanácsa. A vád szerint ez óv'június 4-én Rassenberger Ilona megismerkedett a Szabo-féle vendéglőben, Kőbányán Zsol­nai Andorral, Észrevette, hogy pénz van nála ós összebeszélt Pál József­fel, hogy kirabö'Jják, A* záróra után megférte a leány Zsolnait, hogy kí­sérje Kispestre, mert fél e<ryedül a z erdan keresztül menni. A gyanútlan férfi vállalkozott a lovagi szoJ-gálatra, el is indultak, de útközben Pál - aki észrevétlenül követte őket, fejbeütötte Zsolnait es a nő segítségé­vel elrabolta 18o pengőjét ss egyéb értékeit. Kiderült az is, hogy hason­ló körülmények között még egy rablást is elkövettek: Dienes Pózát is ki­fosztották. A fötargyalason az elnök megállapította, hogy mind a ketten rovottmultuak, Rassenberger Ilona rablásért mér büntetve volt. Mind a ket ten tagadtak bűnösségüket, az eljárt detektívek azonban előadták, hogy a nyomozás során beismertek, hogy előre megbeszélt módon követték el a bűn­cselekményeket. A bizonyító eijáras lefolytatása és dr. Szokolányi Zol­tán királyi ügyész vádbeszéde utan a birosag bűnösnek mondotta ki mind kettőjüket a terhükre rótt csele menyekben és Pál Józsefet két és félévi, Rassenberger Ilonát pedig négyévi fegyházbüntetésre Ítélve* Az it let nem jogerős. /MOT /Sy, . "

Next

/
Thumbnails
Contents