Magyar Országos Tudósító, 1940. november/1

1940-11-11 [240]

ZU R ÖGTÖUITELÖBIR ÓS ÁJ I TÁRGYALÁS . • ./3 . folytatás ./ - Akkoriban a Csör'goy-f éle lövészegyletbe jártunk - folytatta vallomását Klima Jézsaf - de a terhemre rótt mozgalmat nemfe/n indítottam el, legalább is n emu gy, amint azt a vádirat állítja. f A Festetics pártnak volt ugyanis egy ifjúsági csoportja és ennek ón is, vádlott társaim nagy­része is tagjai voltunk"s itt sporttal foglalkoztunk- Iván Pál volt ^ennek az ifjúsági csoportnak az egyik vezetője, de neki később differenciája támadt Ágoston pártvezetővei) ugy, hogy Iván kivált s a csoport meg Is szűnt. Én a pártban -maradtam, de Ágostonnal cskkhamar nekem is differenciá­im, támadtak, úgy, hogy én is kiléptem* Iván ekkor emiitette meg, hogy szervezkednünk- kellene. /KY/« - Az ifjúsági csoport csupán reprezentatív társaság volt. Köz­ben azzal jöttek, hogy bizonyos kommunista megmozdulások vannak Ujpajster., a Váci-ut 54-vagy 75. számú házbart valami gyár van, ahová'esténként összejönnek. A gyár nem működik és'minden gyanú azt mutatja, hogy valami kommunista fegyverkezés folyik ott. Azt hittük, olyan osot'fog előállni, mint Roméniában, ahol kommunista tüntetések, szabót ál ások voltak. Ezért, határoztuk el Iván Pállal, hogy olyan c©apátot állítunk fel, amely igyek­szik a'rendet fenntartani mindennemű kommunista visszaéléssel szemben. Tudtuk, hogy nagyon sok olyan nemzeti szocialista is van köztünk, akik annakidején a kommunizmusnak is tagjai voltak és majd esetleg zavar ese­tén törni-zúzni fognak. Az elnöknek arra a kérd és éré, hogy miért nem tett jelentést a rendőrségnek az egész megmozdulásról, a vádi ott. kijelentette, hogy tlagya­• rynak elmondotta az esetet és megmondta neki azt is, hogy ha elfajul a helyzet, tegyen jelentést a rendőrségnek. - Mondta valakinek a szervezés alkalmával, hogy • a nyilaskeresz­tes párt nagytanácsának a tagja? - kérdezte ezután áz elnök. . ' •- Igen-. Magam is azt hittem, hogy az • vagyok, pedig nem voltam az sohasem-, - Mondta-e., hogy a szervezkedés feletteseinek tudtával vagy uta­sítására:, történik? - Abban az időben ilyen szervezkedés még nem fo3.yt. Én csak a* elégedetlen körzetvezetőket karoltam fel és a városvezetők akkori poli­tikájával "kapcsolatban próbáltam tanácsokat adni. Vallomása további során elmondotta, hogy a csoport embereit Iván Pál szedte össze, sem fegyelmi, sem pedig szervezeti szabályzatuk nem volt, A gyakorlatokat Ivár Pál utasítására végezték, ezekről ő nem tud semmit. Csak egyetlen'egy alkalommal ment ki a gyakorlatok színhelyére,. - Hogy lehet, hogy nem tudott október ő-ika előtt semmit a gy.a- ' kor latoló* ól és mégis megjelent a nyilaskeresztes pártban,'ahol követelte, hogy a maga embereit'külön osszák be, külön meneteltessék, mert ha nem. ' azzal fenyegetődzött, hogy szétveri a társaságot? - hangzott az el­nök további kérdése. - Tudtam, hogy Iván Pálnak ifjúsági csoportja van, - válaszolta Klima - amely körülbelül 3o-5o emberből áll-. Becsípett állapotbon fényer getództem a nyilaskeresztes pártban, de fenyegetésemet másnap vissza is vontam.. Embereimet nem akartam ellátni megkülönböztető jelvényekkel. Csn­pán arról volt szó, hogy sváíjci sapkát veszünk fel- Sokan szerettek vol­na egyenruhát is, de nagyon szegények voltak és nem tudták megvásárolni, Ezután arról vallott, hogy embereitol esküt nem vett ki és tudtá­val aenkJ sem Volt esküre kötelezve. A gyakorlatok bevezetése Iván Páj gondolata voit, ő ezekbe nem folyt bele. - Mi szüAo&go volt magának a kéz igr án át kész letr o>% - kérdezte az eln I k," ril3Zen W egyszer megbüntették, mert ilyen kézígr ón út két zl etet tartott*­• + A v 7. félelem, ami gyerekkorom éta mar bennem volt- Araikor a icommunxetak bejöttek, anyámmal együtt nagyon féltünk és ekkor kövekkel telehorztuk a kamránkat. Most Is a kommunizmus ellen csináltam mindent. Ilagy Lsjossal kézigránátról bosni^ttunk. Gép r isztolvt és egyéb fegyvert tőle rem kertem, A gránátokat Herpai őrmestertől szereztem be. Mintegy /Folyt.köv,/ Ha,

Next

/
Thumbnails
Contents