Magyar Országos Tudósító, 1940. november/1

1940-11-07 [240]

J- f , _ . _ W . -— A PE STSZENTERZSÉBETI GYLKOS JOGSZIGORLÓ A HELYSZÍNI SZEMLÉN. Néhány hónappal ezelőtt nagy feltűnést keltő gyilkosság törtónt Pestszent erzsébeten, Jasinszky ist v'n jogszig orló felkereste lakásán Győry István honvédalhadnagyot, majd rövid szóváltás után revolverével agyonlőtte, Ja­sinszkyt letartóztatása után többször kihallgatták, majd gyilkosság bün­tette miatt' előzetes letartóztatásba helyezte a pestvidéki 1 törvényszék vizsgálíbirája, A bűnügy rejtélyeinek itisztázására most helyszini szem­lét rendelt el Vályi Béla dr,,vizsgálóbíró és Jasinszkyt ma reggel: szuro­nyos fogházor kisérte Pestszenterzsébetre a gyilkosság színhelyére, ahol. ekkor már többszáz főnyi érdeklődő verődött össze, - Miért kereste maga fel az alhadnagyot?' - tette fel a kérdést a vizsgálóbíró, - A katonaságnál valamilyen szabálytalanságot csináltam és emi­att Győry fel jelentett,Ebből kifolyóan leszereltek, ami nekem nagyon fájt hiszen állás nélkül voltam és arra számítottam, hogy aktiváltatom magamat, Csengetésemre Győry nyitott ajtót,. Mondottam neki, hogy sürgősen beszél­nem kell vele,- mire beengedett és a verandán lévő díványra leültünk' egymás melléi. Szemrehányást tettem neki amiért tönkretette a jövőmet, - Majd ve­gye a lelkiismeretére,, ha öngyilkos leszek, - mondottam neki. '- Erre ó nem szólt semmit,; Hirtelen' előkaptam a revolveremet, hogy fejbelövöm magamat. 3yőry azonban elkapta a csuklómat,. e>kor eldördült a revolver és én nem tudom, ezután mi történt,,. Csak a kórházban tértem magamhoz. * Hogy lehet az - szólt erélyes hangon a vizsgálóbíró, hogy most nem akar. visszaemlékezni a lényegre. Hiszen az előbbi kihallgatásai során mindent beismert, sőt a rendőröknek elfogatásakor ezt mondotta: "Nem bánom. Hogy agyonlőttem, legalább megbosszultam magomat. Tudom, hogy statárium van.;." A vizsgálóbíró eme szavaira Jasinszky elérzékenyült és hangos zokogásba kezdett. Ezután a vizsgálóbíró Győry László alhadnagy özvegyét hallgatta ki, Györyné elmondotta, hogy a revolver eldördülése után d kony­hából a verandára futott, férje akkor már vértócsában feküdt és elhaló hangon mondotta.: "Jaj, végem van, Jasinszky meggyilkolt," Majd Borbáth János alhadnagy tett vrllomást, A gyilkosság idején éppen vendégségben volt Győryéknél, Elmondotta, hogy a szobából a verandá­ra rohant és rávetette magát JasinszVyra, aki másodszor is elsütötte a revolvert. Lerántotta a földre és kicsavarta kezéből a pisztolyt. Lehetsé­ges, hogy a dulakodás közt-'" még egyszer elsült a revolver s ez a golyó fúródott Jasinszky combjába és ott csonttörést okozott, A vizsgálóbíró utasításira ezután ugy Jasinsz 1 ^, mind pedig a ki­hallgatott tanuk s zen-altatóén lejátszották a történtevet. Jasinszky egész ' idő alatt hangosan sirt, majd Aomlóssy Ferenc rendörf óf él ügy elő, fegyver­szakértő mondott véleményt arról, hogy Győry Jánost milyen helyzetben ér­te a gyilkos golyó. Végül ifj. dr. Kovács Sándor, Jasinszky védője tett fel több kérd 'st a rejtélyek tisztázás ra, Dr, Vályi Béla vizsgálóbíró a helyszini szemle eredményét, to­vábbá a tanúvallomásokat nyomban jegyzőkönyvbe.vette s az iratokat még ma átküldi a pestvidéki ügyészséghez ., ahol néhány napon belül elkészítik a vádiratot Jasinszky István ellen, /i OT/ Gs, PRO D 0 M 0 I Közlési enpedélv van.

Next

/
Thumbnails
Contents