Magyar Országos Tudósító, 1940. október/2

1940-10-26 [239]

a. e z 1 r a t . (0. f ized 1 k kiadás, j c J m - — Budapest, 1940, október 26. 4 © ' XXII.évfolyam, 290.szám, HÍREK ---NOVEMBER ELEJÉN NYELIK MEG %, NAGYVÁRADI SZÍNHÁZ. November 7.-én nyit­jái: meg a nagyváradi szinházat. Putnik Bálint nagyváradi színigazgató uj tagokul szerződtette Laki-Tóth Erzsit, Jurik Icát, Sivó Mariát, K 0 mlós Juolt, Weszely Pált, T. Kovács Józsefet, Bérezi Gézát és Kamarás Gyulát. Kiss Ferenc, a Nemzeti Szinház örökös tagja november utolsó napjaiban ven­dégszerepel N a gyváradon, s az Elnémult harangok cimü szinmü Todorescu sze­repében lép fel./MOT/B. PROTEST.ÍNS NAPOK HÍREI, Az 1940. évi II. Országos Protestáns Napok ünnepségei va­sárnap délelőtt kezdődnek. Fél 12- kor Raffay Sándor evangélikus püspök tart rádióbeszédet a budapesti Deák-téri evangélikus templomban, ugyanakkor istentiszteletek lesznek a Kálvin-téri, Szábads ég^teri, Fasori és József­v árosi templomokban is." A magyar biblia" cimü előadássorozat első elő­adása délután 5 órakor kezdődik a F a sori református templomban, ahol Papp Ferenc rof, valiástanár és Hörömpő G Q rgely lelkész tartanak előadást* 6 órakor a F a sori Luther Szövetség bibliaüm.epet rondez, ezen Raffay Sándor evangélikus püspök és Kemény L ajos evangélikus esperes az előadór-* 6 órakor a dévai Biró Mátyás-téri evangélikus templomban zenés áhitat lesz, igét hirdet: Arokháty Béla vall ásoktatási szakfelügyelő. Orgonál Peschkó Zoltán orgonaművész,/MOT/Na. HÍREK MEGSZŰNT A SONTAGSBLAi'T ÉS A NEUES POLITISOHES VOLKSBLÁTT, A Sontags­blatt, a Magyarországi Német Népmüveiődési Egyesület hivatalos lapja, a­melyet Bloyer J akáb 1921-ben alapított, s amely Pintér László felsőházi tag kiadásában ós dr. Léber Lajos szerkesztésében jelent meg, a mai nappal beszüntette megjelenését. Ugyancsak megszűnt a Wertz Béla szerkesztésében megjelent &duéfl Politisches Volksblatt cimü lap is. A két lap megszűnésé­vel egyidőben beszüntette további működését a Magyarországi Német Népm we­lődési Egyesület is./MOT/B. —KÉT ELŐADÁST TART BUDAPESTEN KAUFMANN MÜNSTERI EGYETEMI TANÁR. A Mem­zetközi Zsiradékkutató Bizottság elnöke H. P.KaUfmann münsteri egyetemi tanár két előadást tart B u dapesten* Október 31.-én, csütörtökön este 1/2 7 órai kezdettel a Magyar Mérnök- és Építész egylet vegyészmérnöki szakosztályának előadássorozata keretében a mérnökegylet székházában/,Reál­tanoda utca 13*/, november 2,-án, szombaton délután 6 órakor pedig a . Pázmány Péter tudományegyetem /VII.E s t^erházy utca 11/13./általános ché­miai intezetének előadótermében. Kaufmann münsteri egyetemi tanár mindkét előadása. a ma különösen aktuális népélelmezósi problémák,fcőrttl mozog* Az előadásokon az Országos m. kir. Ohemiai Intézet érdeklődőket szí­vesen lát ./MOT/B, FRANZ KOOH BERLINI EGYETEMI TAK.iR ELő^.ÁST TÁRT BUDAPESTEN, Dy,* Pranz Kooh, a berlini egyetem nyilvános rendes tanára a porosz tudományos akadé­miai rendes tagja, október 29.-én, 1 edden délelőtt 11 ó r akor a Pázmány Péter tudományegyetem / VIII.Múzeum-krt .6-8./ bölcsészettudományi karának 8.számú tantermeben a népies költészetről tart németnyelvű előadást. Az egyetem bölcsészettudományi lara érde lődőket szívesen lát,/MOT/B,

Next

/
Thumbnails
Contents