Magyar Országos Tudósító, 1940. október/1
1935-10-14 [238]
2. törvényszéki kiadás. Budapest, 194o. október 14. —- HÁZASSíGSZEDELGESERT HÁROMÉVI SZIGORÍTOTT DOLOGHÁZ, ' Gamberszky Guido törvényszéki tanácselnök, mint egyesbiro m tartott tárgyalást a büntetőtörvény széken Tóth Gyula többszörösen büntetett előéletiig lakatos bűnügyében, akit a királyi ügyészség háromrendbeii csalás bubtetteveí vádolt meg. A vád szerint Tóth 18oo, 3ooo, majd 177o pengőt csalt ki három nőismerősétől, akiknek előzőleg házasságot Ígért, igaretet azonban nem tartotta meg és a pénzt saját céljaira költötte el. Az ellene felmerült adatok szerint nőismerőseinek azt -mondotta, hogy nagyobb apai örökség vár reá. Arról is beszélt, hogy Berlinben egy professzor rokona van, aki őt támogatja, kiderült azonban, hogy az általa előadottak n e m felelnek meg a valóságnak. A bizonyítási eljárás befejezése és a perbeszedek ^elhangzása utan a törvényszék bűnösnek mondotta ki Tóth Gyulát a terhére rótt "csalás bűntettében és ezért nem jogerősen szicrcritott dologházra Ítélte, melynek leskisebb időtartamát három évben állapította meg. /MOT/ Ma. — KETEVI BÖRTÖNRE ÍTÉLTEK EGY KABATTOLVAJT • Mult hónap 26-án Zahn László fodrászsegéd megjelent Baümgartner Manó fogorvos rendelőjében és helyetfoglalt a várakozók között. Később kiment az előszobába, leemelte a fogasról a fogorvos ballonkabátját és elment. A fogorvos panasza alapján rövideden elfogták a kabáttolvajt, akit ma vont fe-' lelősségre Lombay Viktor dr. törvényszéki tanácselnök mint egyesbíró,Zahn, aki már többször volt büntetve f egyizben rablásért is. a főtárgyaláson beismerő vallomást tett, azzal védekezett, hogy nem volt munkája és ' ez ért követte el a bűncselekményt. A törvényszék lefolytatta a bizonyító eljárást, majd Thoroczkay János dr. kir. ügyész vádbeszéde utan bűnösnek mondta ki a tolvajt a vadszerinti bűncselekményben és - tekintettel^többszörösen büntetett előélet-re, kétévi börtönbüntetésre Ítélte. Az Ítélet nem jogerős, /to/ Sy. —KMETY ISTVÁN ÉS LENKEI LEREE TANKOK RÁGALMAZA3I PÖRE. Zakar Albert dr. büntetSjárásbiró hétfőn délelőtt folytatta annak a rágalmazás! pörnek a tárgyalását, amelynek Lenkei Lehel gimnáziumi igazgató a vádlottja, Kmety István dr. felsőkereskedelmi iskolai tanár pedig a viszonvádlottja. Kmety dr. ugyanis azért tett büntető feljelentest Lenkei Lehel ellen, mert * "piszkos csirkefogó" kifejezésekkel illette Kmety Istvánt, aki - szerinte - "mentalitásával lezülleszti a tanuló ifjúságot." Lenkei Lehel pedig azért emel viszonvádat Kmety ellen, mert Kmety István őt egy későbbi, ugyancsak kávéházi jelenfet során azzal fenyegette meg, hogy "internálni fogják, ha nem orientálódik Kmety ék felé," A j arás bir ós ág a legutóbbi tárgyaláson széleskörű bizonyító eljárást rendelt el, amelyet ma foganatosítottak. A tanúkihallgatások során Klement Adolf felsőkereskedeümi" isVolai tanár arroj vallott, hogy Lenkei 1938 tavaszán felvételét kérte a'Festetics leié nemzeti szocialista párt nevelésügyi főcsoportjába, de Kmety, mint ennek a csoportnak egyik vezetője,elutasította a kérést. Rádeli Miklós, Reinxiardt Erzsébet, Truska Ede, Györfi Károly magántisztviselők a kávéházi incidensek lefolyásáról tettek vallomást. Lenkei Lehel refleírtait az elhangzott terhelő vallomásokra, a kávéházi jelenetek tekintetében megismételte' beismerését, ellenben kijelentette, hogy a Festetics-pártban sohasem járt, íelvetelet nem kerté. Az elrendelt szembesítések eredménytelenek voltak. A birosag ezután a vád többi tanuját: Kremer Hona magánhivatalnoknőt, dr. Kmety Istv^nnót, dr. Végh Lajos székesfővárosi tahá; sjegyzőt, Dénes Konstan tin. Szabl3rás János ós Gyallai Mihály szokeöfóvárosi tisztviselőket, valamint Orbán László joghallgatót hallgatta ki, akik többé-kevésbé terhelőén vallottak. Kedden kerül sor a viszonvád tanúinak kihallgatására. /MOT/Ky,