Magyar Országos Tudósító, 1940. október/1

1935-10-12 [238]

MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSITÓ Kézirat.' Hl ina dik kiadás. Budapes-o, 1940. október 12. Jp XXII. évfolyam 27ö k szám. HÍREK A SZENT ISTVÁN AKADÉMIA II,osztálya október 18-án, pénteken délután öt órakor a Szent István Társulat kistermében felolvasóülést tart,amelyen Vargha Dámján kódextanulmányát ismerteti, Székely László pedig költeménye­ket ad elő. /MOT/B. r—AZ ORSZÁGOS ÜGYVÉDSZÖVETSÉG októberi tisztikari ülésén Konkoly Elemér másodelnök meleg szavakkal emlékezett meg Keletma^yarország és Erdély egyrészének az anyaországhoz történt visszacsatolásáról. Szalay Zoltán ügyvezető alelnök ismertette a visszatárt efdólyi ügyvédek helyzetét és az Országos Ügyvéd Szövetségnek e tárgyban kifejtett támogató működését, így például az Ügyváöszövetség ismertető füzetet állitott össze az elmúlt 22 esztendő alatt a magyar jogrendszerben beállott változásokról, s ezeket azerdélyi ügyvédeknek megküldi. Az Országos Ügyvéd Szövetség elhatározta,hogy az erdélyi ügyvédi és igazságügyi kérdések megvitatása céljából decemberben országos ügyvédi értekezletet tart. /MOT/B. VASÁRIJA? ..NYÍLIK MEG A PERENCZY EMLÉKKI/aLLITÁS, £ Perenczy Károly-emlék­kiállitás vasárnap délelőtt 11 órakor nyílik meg gróf Almássy T e leki Éva Művészeti Intézetében /volt Ernszt Múzeum/. A ki állit ás október 27-éig marad nyitva és megtekinthető hétköznaponként 10-4, vasárnapónként 10-2 óra között* A kiállításon bemutatnak két értékes Ferenczy festményt, amelyek a marosvásárhelyi múzeumból hoztak ide ebből az alkalomból ./MOT/B. 1 A SZATMÁRVÁRMEGikdXEK: HAZATÉRÉSE. Szatmárvármegye menekültjei és 'elszár­mazottjai most térte.- vissza szülőföldjükre. A vonatot Szaniszlón és Nagy­károlyban f nagy lelkesedéssel fogadták. Szatmárnémetiben a hazatérőket a város nevében Papp Zoltán tanácsnok üdvözölte, A városházán dr.Ku.ncz Jó­zsef teológiai tanár és Kórodi Katona' János mondottal: beszédet. Nagybá­nyán Ajtai Nagy Gábor vezetésével üdvözölték a hazatérőket. Este a Szent István szállóban társasvacsora volt, /MOT/B. -—ELADÓNŐI TANFOLYAM A BAROSS SZÖVETSÉGBEN* A B a ross Női Tábor ebben az évben is megrendezi eladónó'i és próbakisasszony tanfolyamait* A próba­kisasszcnyok tanfolyamát október 14- én nyitják meg ünnepélyesen a Baross­palotában, /MOT/B* RENDŐRSÉG —-LETARTÓZTATÁS. Cink Ottilia 32- éves háztartási alkalmazott Engler An­na névre kiállitott lopott cselédkcnyvvel munkát vállalt, s a munkahelyén lopásokat követett el. A háztartási alkalmazott legutóbb Tasnádi Endrénó Pest szenti őrire, Kassa -utca 62 * s z. iiákás ából er.er pengő értékű ékszert és ruhaneműt lopott el, A lopások miatt a pestvidéki törvényszék körözést adott ki Cink Ctülia ellen, akit szombaton délelőtt a rendőrség letartóz­tatott » /MOT/B, SÚLYOS ÍTÉLET A ZSIDÓTÖRVÉNY KIJÁTSZÁSÁÉRT. Az V, kerületi kapitányság rendőri büntetőbirája Bányai Aladárt, a Nádor-utaai Giró- ós pénztáregylet rt. volt vezérigazgatóját a zsidótörvénybe ütköző kihágás miatt, mert nyűg dijas igazgatóját nyugdíjaztatása után is állásában hggyta, tiz napi elzá­rásra átváltoztatható ener pengő pénzbüntetésre Ítélte. Az elitélt feliebe— •.zett./MOT/B., OKSZÁGOS I£VELTA'R

Next

/
Thumbnails
Contents