Magyar Országos Tudósító, 1940. október/1
1935-10-10 [238]
-—ELÍTÉLTÉK AZÖRIZETET, AKI MEGLOPTA CELLÁT ÁR 8 ÁT. Néhány nappal eselőtt a főkapitányság őrizetes cellájában lopás történt. Az egyik férfi elaludt a padon s eközben Sohwallner Károly napszámos, aki kihallgatására várt, ellopta a pénztárcáját, amelyben husz pengő volt, A károsult kiáltozására a rendőr meg akarta motozni a tolvajt s az ijedtében lenyelte a huszpengőst, A büntetőtörvényszéken Végh Andor egyesbiró már ma le is tárgyalta a bünpert. Schwallner Károly beismerő vallomást tett, azzal védekezett, hogy nem volt pénze é s az alkalom érlelte meg benne a lopás gondolatát. A bizonyító eljárás lefolytatása és Aábóth Frigyes dr. királyi ügyész vádbeszéde után a törvényszék bünösne 1 ' mondotta ki Sohwallner Károlyt a terhére rótt lopás vétségébon és négyhönapi fogházbüntetésre Ítélte. Az itéiet jogerős, /MOT/Sy. EGY VOLT MAGÁNTISZTVISELŐ GYERTYATARTÓT LOPOTT A TEMPLOMBAN. Végh Andor dr. büntetőtörvényszéki e^yesbiro ma vonta felelősségre Usztanek Lajos volt magántisztviselőt, aki ellen a királyi ügyészség lopás miatt emelt vádat. Pár nappal ezelőtt a Regnam Marianum templomban az egyik hivő gyanúsan viselkedő férfire lett figyelmes. Észrevette, hogy^ egy gyertyatartót leemel a mellékoltárról, papirosba csomagolja^ es kabátja alá akarja rejteni. Szólt a templomszolgának, aki távozás előtt feltartóztatta a férfit, akinél meg is találta a gyertyatartót, ©ekisérte + te a rendőrségre, ahol megállapították, hogy Usztanek Lajosnak hivják, jelenleg állásnélküli magántisztviselő*. A mai főtárgyaláson a templomtolvaj azzal védekezett, hogy találta a gyertyatartót, amely már' be volt csomagolva. Amikor felemelte, még nem tudta mi van a csomagban és ugy gondolta, majd kint az utcán megnézi. Tagadta, hogy ő vette volna le az oltárról. A tanuk kihallgatása és Asbóth Frigyes dr. királyi ügyész vádbeszéde után bűnösnek mondotta ki a törvényszék Usztanek Lajost lopás vétségében és nem jogerősen hatheti fogházbüntetéssel sújtotta. /MOT/Sy. Mt M «• M PW ---A^LODEN POSZTÓGYifi ALKALMAZOTTAINAK &DRJ&ITÍSI ÜGYE. Máthé László dr. elnöklése mellett ma folytatta az uzsorabiróság_ WeintraubJSaul, a Loden posztógyár gyár^ondnoka, Weintraub Lajos gyári tiszt* viselő és ^Hirschel Mór raktárkezelő árdrágitásl bünperébon a fötárgyalást. A királyi ügyészség vádja szerint a részvénytársaság áruit, szöveteket mult év október és december hónapjaiban csak felár mellett voltak hajlandók adni, ezenkívül a vásárlók terhére megváltoztatták a kondíciókat : csökkentett engedménnyel vagy engedmény nélkül ."más esetekben pedig a rögzített árnál magasabb áron voltak hajlandók szövetféléket kiszolgáltatni,^A tegnapi, első tárgyalási napo^mind a három vádlott tagadta bűnösségét; azt hangoztatták, hogy a mult év szeptemberében külföldre távozott Roskes Owsej vezérigazgató állapította még meg az árakat, azoktól nem tértek el, nem szedtek felárét és más módon sem rövidítették meg a vásárlókat , A vádlottak kihallgatása után megkezdődött a bizonyító eljárás * Több tanút hallgattak ki, akik közül egyesek arró-j vallottak, hogy felárat követeltek a vádlottak, A mai tárgyalás megnyitása után az elnök egymás után hallgatta még ki a mára toeidézett tanukat, köztük az ügyben eljárt .detektíveket, /Folyt. köv./Sy.