Magyar Országos Tudósító, 1940. szeptember/2
1940-09-25 [237]
§§A Magyar Országos Tudósító jolenti: Iiovszky János, a nagykanizsai vá_ 1 asztókerület országgyűlési képviselője kerületének nyolc községét látogatta meg, s mindenhol beszámolt a választók előtt az országos osoményekről. A kerület választói felkérték Iiovszky Jánost tolmácsolja a kormánynál a nagykanizsai kerület választóinak hűségét, ragaszkodását, s azt a kívánságukat^ hogy a jövőben is egységesen kivannak a kormány mögött állani, amely vér nélkül szerezte vissza Bszak-3rdélyt és a Székelyföldet. A Magyar Élet Párt péc3váradi választókerületének választmánya ülést tartott a kerület 52 községének több, mint 3oo választmányi tagjq részvételével. Az ülést Somogyi Zoltán kerületi elnök megnyitó szavai Vezették be, utána a kerület képviselője Angyal László mondott beszédet, amolyben kitért a mai időszerű politikai kérdésekről S^itz János országgyűlési képviselő külpolitikai kérdésekot ismertott, végül Riosz Agám országgyűlési képviselő hangsúlyozta azt a munkát, amolyot a kormány a kisebbségek, érdekébon végzett, s amelynek eredményeként Magyarországon minden becsületes ós tehetségos kisebbséghez tartozó ember érvényesülhet, A választókerület németajkú lakossága tiltakozott az ellen* hogy őket elnyomottaknak, vagy jogaikban sértetteknek nevezze bárki is, A választmányi ülést fözebéd kövotto, amelyen Blaskovich Iván baranyai főispán mondott pohárköszöntőt országgyarapitó kormányzónkra, A választmányi ülésről üdvözlő táviratot küldtek Toloki Pál gróf miniszterelnöknek, Csáky István gróf külügyminiszternek ós Vay László bárónál:, a MÉP országos olnőkének, /MOT/X, RENDŐRSÉG EGY CSECSEMŐHOLTTESTET TALÁLTAK A R^KOSPATAKBAN. Szerdán délután a Rákospatak és Tengerszem utca kereszteződésénél a Rákospatakból egy bolgár kertész egy vosszők.osarat fogott ki, amelyben egy ruhába csomagolt 9 hónapos csecsemő holtteste volt, A rendőrség megindította a nyomozásti/MOT/A. HÍREK VILLAMOSBALESET. Szerdán délután Dr. Simig Géza 32 éves ügyvéd a Kossuth Lajos utca és Károly király ut 3arkán egy 62-es villamosra fel akart ugrani. Ugrása oly szerencsétlenül sikerült, hogy elesett és a villamos kerekei alá korült, A mentők combcsont töréssel és hátgerinc zúzód ásókkal, súlyos állaptban a Rókus kórházba vitték./MOT/M. ÖNGYILKOSSÁGI KÍSÉRLET. Szerdán délután Papp József 47 éves gépészmérnök a Dankó utca 22. számú házban lévő lakásán öngyilkossági szándékból mintogy loo gramm szublimátot Ivott, A mentők súlyos állapotban a Rói-us kórházba s z ál 1 i t ot t ák, /MOT/M, FELROBBANT A SPIRITUSZFŐZő, Szordán délután a Coongeri utca 48. számú házban lévő egyik lakásban felró ^ant a spirituszfoző. Palásthy Lászlóné 19 éves asszony, tisztvisolő nője, Palásthy Forencné 49 éves magánzónő és I Czottor József 4o éves gyárinunk.ás szenvedtek I-II, fokú égési sebeket. llílindhármukat a Szent István Kórházba vitték a mentők. /MOT/M,