Magyar Országos Tudósító, 1940. szeptember/1
1940-09-16 [236]
A HONSZ ORSZÁGOS VÁLASZ TMÁNYA A HADIROKKANTAK. HAZA disz termében ünnepi ülést tartott/ melyen a honvédelmi miniszterium és a belügyministiérium, '• valamint a felszabadult Erdély hadigondozottjai is képviseltették magukat, Szőlló'ssy Ferenc országos társelnök elnöki megnyitó beszédében megemlékezett Erdély egy részének visszatéréséről,A hadigondozottak, országos vezetői hódoló táviratban köszöntötték vitéz nagybányai Horthy Miklóst,M a yarország kormányzóját, táviratilag üdvözölték a honvédelmi minisztértés a honvéáVvezérkar főnökét, valamint rajtuk keresztül a magyar honvédséget, majd elhatározták,hogy küldöttségileg üdvözlik az anyaországhoz visszatért erdélyi hadigondozottakat és a HONSZ a felszabadulás emlékéül ötven emlékzászlót ajándékoz az erdélyi hadirokkantaknak, hadiözvegyeknek és hadiárvaknak. A választmány ezután a hadigondozottak járadéka egységesítésének *^a hadigondozottak munkához juttatásának kérdésével foglalkozott, /MOT/B, . ELŐADÁSOK, A Magyar Földrajzi Társaság szeptember 19-én, csütörtökön délután hat órakor az Egyetemi Földrajzi Intézet /VIII,,Muzeum-körut 6-8/ helyiségében szakülést tart, emolyen dr,Hantos Gyula ad elő Erdélyről. Vendégeket szívesen látnak, A Petőfi Társaság szeptember 22-én, vasárnap délelőtt fél 11 órakor a Magyar Tudományos Akadémia előadótermében felolvasóülést tart. Megnyitót Havas István alelnök mond, Gáspár Jenő főtitkár jelentését olvassa fel, Kiss .Ferenc, a Nemzeti Szinház örökös tagja Petőfinek igen időszerű versét, a "Két ország ölelkezése"-t adja elő, /MOI/B, A KOLOZSVÁRI BEVONULÁS MÉLTÓ' BEFEJEZÉSE VOLT A VASÁRNAPI TŰZIJÁTÉK Ismeretes,hogy a ezékesfőváros Szent István-napján az eddigieknél is nagyobbszabásu, gyönyörködtető tűzijátékot akart rendezni,azonban Szent Istvan-napjának délutánján oly erős szél ós vihar keletkezett, hogy a tűzijátékot nem lehetett megtartani. A, már kikészített rakétákat leszerelték és eltették. Az volt a remény, hogy egy későbbi időpontban, amikor valamely nagyok esemény időszerűvé teszi, pótlólag megrendezik a tűzijátékot. Erdély egyrészének visszatérésével időszerűvé vált a tűzijáték megrendezése, s ezért Szendy Károly polgármester el rendelte, hogy vasárnap, a Kormányzó kolozsvári bevonulásának örömünnepén ez ünnepségek befejezésekápen tartsák meg a tűzijátékot. Az idő ezúttal sem 1 edvezett, vasárnap délután folyton esett az eső, a vélemény azonban az volt, hogy minden körülmények között megtartják a tűzijátékot az időjárástól függetlenül, különben elvesztené időszerűségét• ' tt&ftt Vasárnap este félkilenc óra'tájban a délután óta tartó eső végre ., s az emberek nagy tömegben özönlöttek a Dunapart felé, t l Az örömünnep alkalmából a főbb épületeket kivilágították, a Lánchíd fényárban úszott, a Dunán pedig villanyfüzére^kel feldiszitett hajók úsztak, ^Fertői látványt nyújtottak a kivilágított Várpalota, a/Citadella, a Halászbástya, a Bazilika, a Mátyástemplom, valamint az -Országház. Kilenc óra után pár perccel kezdődött meg a tűzi játék, azért ilyen későn, mert csak az eső elállta után szerelhették fel a rakétákat. j A tűzijátékot piros-fehér-zöld tűzeső nyitotta meg, majd villanó rakéták, szökőkutak, csillagok hullottak alá,több mint egy órán keresztül gyönyörködtetve a szemlélő közönségct« Sziporkázó rákéták, sokszinü tűz ki-.,£-> gyók^sokszor ragadtatták tapsba a közönséget. A tűzijátékot a pompás látványt nyújtó hagyományos görögtűz fejezte be, melynek végeztével a Citadellát ismét kivilágított ált, A vasárnap esti tűzijáték minden eddigi 'várakozást felülmúlt, a régebbi félórás tűzijátékokkal szemben a mostani több mint egy ó r hhosszat tartott, s annak ell énére, hogy a bemutatott anyagot már egyszer felszerelték/annak egyrésze részben el is ázott, kitűnően sikerült,Minden egyes rakéta magyar gyártmány volt,s igy a magyar pirotechnika korszerű fejlettségét igazolta,A vasárnapesti tűzijáték osztatlan tetszést keltett és méltóképen fejezte ki azt az országos örömet/melyet a magyarság ée Budapest minden lakosa érzett kincses Kolozsvárnak Szent István birodalmához való visszatérése örömünnepén./MOT/Ni. Ki