Magyar Országos Tudósító, 1940. szeptember/1

1940-09-14 [236]

CSALÁSSAL ÉS HÁZA SS ÁGSZÉDELGÉSSEL^ VÁDOLT ÜGYNÖK A BÍRÓSÁG ELŐTT. Török Géza dr. bühge tőt ör vényszéki egyesbiró ma tárgyalta Haraszi Andor Miklós rovottmultu ügynök bűnügyét. A királyi ügyészafe bazasségszédelgés, csalás, ill°tv? ki hágés" miatt eitelt ellene vádst. A feljelentések szerint' ugyanis gyakori óiigy védnek mondotta magát és többektol okmány szerzés ürügye alatt pénzeket"csalt ki. Egy elvált asszonynak:" Bartóki Mlklósnénak házas= ságot igért s elhallgatta, hogy már van felesége." A kihágást azzal követte el, hogy - a vád szerint - nevét y-nal irta, nemesi előnevet és elmert használt. Többnyire tengerész ' egyenruhában járt, amivel szintén félre­vezette kiszemelt áldozatait. A vádlott nem Ismerte be bűnösségét. Előadta, hogy többeknek rráegigérte okmányok beszerzését s legnagyobbrészt el°get is tett igéretel­nek. Egy"Sfknek - miután eredménytelen caradt közbenjárása - visszafizette a kapott pénzt. A h'zasságszédelgés vádjára nézve az ^oj^t a védekezése, hogy szó volt ugyan házasság lehetőségéről, de a pénzt ennek a reményében, hanem bölcsön kapta, - elhallgatták tahukéopen Bartóki MiVLósnét, a 1 d ter­helő" vallomást tett. Eszerint Haraszi egyi ZD en azzal jött hozzá, 'hegy visz­szavették a hajózási társasághoz és mint hajóskapitány havi négyszáz pen­gő fizetést fog kapni, A törvényszék szembesítette a vádlottat a sértettel, mindegyikük megmaradt.vallomása mellett, A biróság még más tanuk kihallgsta sát is' elrendelte és a'tárgyalest elnapolta, /MOT/ Sy.

Next

/
Thumbnails
Contents