Magyar Országos Tudósító, 1940. augusztus/1

1940-08-10 [234]

Kézirat. Negyedik k i a d a s. A —• Budapest, 194o. augusztus V% I í, XXIIí évfolyam, 215.. száa FŐVÁROS NEM KÖTELEZŐK A BUDaPESTI ORVOSI KAMARA BIZONYÍTVÁNY ŰRLAPJAI* A leg­utóbbi közigazgatási bizottsági ülésen szovátették, hogy az Orvosi Kamara egy pengős illetéket szed az általa kiadott -űrlapokért* <*. polg ármester ebbon az ügybon fölterjesztést intézett a belügyminiszterhez. A belügy­miniszter leiratában arról értesítetté a polgármestert, hogy a budapesti kerületi orvosi kamara az ej,-pengős orvosi bizonyítvány-űrlap ok kötelező bevezetésének tervét elejtette. Kamara rendszeresített ugyan bizonyít­vány és látlelet kiállítására szolgáló űrlapot drb.-ként ogy pengős áron, és önnek bevételét a segélyalapja javára sz mólja ol, do az űrlap meg­vétele az orvosok tetszésétől'függ és a vizsgált személyekre az űrlapok ára nem hárithato át. /MOT/Lá, A FŐVÁROS TJJiJBB KERTÉSZETI MUNKÁI. Ezidószerint folyamatba van az I. kerületi Böbröntey-térnek, a IX. Kinizsi-utcai mozgószinhaz melletti területnek, a XI. külső-krisztinavárosi tomlómkertnek, a XII. tabáni temetőnek és az elöljáróság kertjének, a XIV, Törökőri Egyházközség kerti jenek, a Kassay-térnek ós a régi Lóverseny-térnek kertészeti rendezése. /MOT/Lá, JÚLIUS JAN KI-DOTT ÉPÍTÉSI ENOYEDÉLYEK, * főváros július ho folyamán 28 egyemeletes, 13 kétemeletes, 12 háromemeletes, 10 né gyemé le tos, 4 öt­emoletes, cg hatemeletes,'összesen tehát 68 nagyobb uj ház ópitésére adott eng odélyt. /MOT/'Lé. ' • ÖTVENEZER PENOÉ A HORTHY MIKLÓS NEMZETI REPLTJŐALAP TÁáOfA.TÁSÁRA. A székesfőváros törvény ha t ó s ági bizottsága méltányolva a magyar repülés fej­lesztésének rendkívül nemzeti jelentőségét, a folyó évi költségvetésében a Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap támogatás ra 50.000 pengőt szavazott meg; A polgármester ezt az összeget most utalta át a Nemzeti Repülő Alap­nak. Aj? Alap a felajánlott és megküldött adományért köszönetét fejezte ki a székesfőváros közöns é gének ./MOT/Lá • RENDŐRSÉG -—MEGHALT TÓTH LAJOS NYUGALMAZOTT PŐKAPITANYHELYETTES. Tóth Lajos ny. székesfővárosi államrendőrség! főkapltányhelyettes a magyar .katonai és polgári érdemrend középkeresztjének, a spanyol királyi Izabella-rend középkeresztjének, a Vöröskereszt II.0. díszjelvényének stb. tulajdonosa eletének 85. évében augusztus 8-án -Debrecenben meghalt. Tóth Lajos a budapesti államrendőrség egyik le jóivalóbb tagja volt, hosszú éveken át vezette a főkapitányság bűnügyi osztályát. Szolgálati éveinek letelte után nyugdíjba ment és azóta Debrecenben élt. Temetése augusztus 10-én dél­után 5 órakor volt a debreceni köztemetőbéfc./ttOT/B, HÍREK -—ROLLER-VERSENY A MARGITSZIGETEN, A margitszigeti mesedélután gyermek­közönségének szóra oztatás a?a minden esztendőben rendeznek Rollerverse­nyelet, Az idén augusztus 22-én délután 5 órakor- lesz a margitszigeti játszótéren Roller-verseny, A versenyre már lehet jelentkezni, ­a szülői belegyezés igazolásával - csütörtökön délután 5 órakor Oszkár bácsinál a szigeti jafcszótéren./MOT/B„

Next

/
Thumbnails
Contents