Magyar Országos Tudósító, 1940. augusztus/1

1940-08-01 [234]

HÍREK FELHÍVÁS ÁZ ÓVÓNŐKHÖZ. AZ Egyesült Női Tábor felhívja a Buöaposton és környékén lakó óvónőkot, hogy a IV,Eskü-út 6.számú központi irodájában jolcntkezzenek nyári gyorraokkertokben való elholyozóaük ügyébon./MOT/B. A GYÓGYHELYI 3IZ0TTSÁG HÁROMSZÁZEZER PENGŐT SZAVAZOTT MEG A TUDOMÁNYOS FÜRDöKUTATÁS CÉLJÁRA. A székesfőváros a Szóohonyi fürdő mollott fol­tárt "Szent István gyógyforrással 11 kapcsolatban rheuma gyógyintézet fol állítás át határozta el és felajánlotta ezt az intézményt a tudományos fürdőkutatás céljaira, amennyibon a Gyógyhelyi Bizotttáág - amely ezzol a kérdéssel évek óta szakszerűen foglalkozik - megfelelő anyagi hozzá­járulást biztosit és hajlandó a gyógyító intézet mollott tudomanytcfür­dőkutató intézetet létesíteni. A Gyógyhelyi Bizottság nagy örömmel fogadta a székesfővárosnak ezt a készségét és a Karafiáth JonŐ titkos tanácsos főpolgármester elnöklósévol megtartott teljes ülésén Csilléry András dr. Csordás Eiemér dr., és bilkei P^ap L a jos dr. folszóialása után három­sz^ázeze^lpengőt szavazott mog erre a célra. 'A Bizottság célkitüzesőiben mindig igen nagy szerepet játszott a Budapesti fürdőkutatás, do a kutató munkát nagyban megnehezítette az a körülmény, hogy egyik budapesti gyógyfürdő mollott som volt megfelelő kutató laboratórium, ahol a betoganyagon végzett kísérlete kel lőhetett volna mogfigyelni a gyjígyviz el kol ólért orodmé­nyokot. Ez a megoldás tökélotosen biztosítja a tudományos fürdőkutatdst és igen nagy lépéssel viszi olőro a budapesti gyógyvizo^kol botoganyagon szakszerűen végzott kisériotokot és egyúttal pótolja a rhoumakórház hiányát. Ez az intézmény a rheumakorhazra szoruló szogény botogoknek szakszerű kezelését biztosítja. Réthly Ant^al dr. a Motoorologiai Intézőt igazgatás jának javaslatára elhatározta a Bizottság, hogy a kutató intézottol kapcsolatban forrásmogflgyelő állomást letesit, amely a gyógy* tffcrrások vízhozamát, hőfokát és összetételét kiséri majd figyelemmel. Foglalkozott a Bizottság azzal a kérdéssel is, hogyan lehetnek a kárpát­aljai és felvidéki középiskolai ifjúsággal Budapest kulturális órtékoit, természeti szépségoit és gyógyfürdőit intézményoson megismortotni. A Bizottság elhatározta, hogy mintegy 25,ooo folvidéki és kárpátaljai diák budapesti tanulmányútját előkészíti. /MOT/B. • P R 0 D 0 M 0 : Fenti hir szivos közlését kéri a ít. Szerkosztőségektől K a rafiáth Jqnő-titkos tanácsos, főpolgármester a /[Gyógynelyi Bizottság olnöke. /MOT/J. , R*v « —— VTN ... ,n«C7ÁG0S LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents