Magyar Országos Tudósító, 1940. augusztus/1

1940-08-06 [234]

Törvényszéki szerkesztőség: V., Markó-utca 27. I. 25. Telefonok: 117-290, 117-296. 1. törvényszéki kiadás. Budapest, 194o. augusztus G. -~?AD0VE?Z ÜDóivÉT BEPERELTE VOLT VőLEGSIJYE, Özv, Padovets üdóné született Eoller Marianna füzc.-rsalóntula jdonosnŐ neve abban a nagy valutabünperben vált ismeretessé, amelynek vádlottja volt gróf Széchenyi Bálintné is. E nagy valutabűnügy tulajdonképpeni el­indítója Padovetzné volt, mert ö tette azt a vallomást, hogy a grófnő által a kezeibe?, adott 63ooo pengőt sibolás céljaira kapta. Ismeretes, hogy ebben a valutabünperben a kűri;: is marasztaló Ítéletet hozott a vád­lottak t'-hére. Most özv, Padovetz üdóné egy polgári perben alperesként szereseit. Egy élesztőgyár~s inditott el? ene pert kétezer pengő teke ós járulékai iránt. A felperes előadta keresetében, hogy évekkel azelőtt vőlegénye volt özv, Padovetznénak és a jegyesség alatt kétezer pengő i'észpénzkölcsönt folyósított meny asszonyának. Mivel a házasságból nem lett semmi, ezt a kölcsönösszeget perli uost vissza, A letartóztatásban lévő, Illetve büntetését töltő Padovetzné a kereset elutasítását kérte és a keresettel szemben ügyvédje utján azzal védekezett, hogy a s--,óbanforgó kétezer pengőt kötendő házasság céljából jegyajánd'kul kapta a vőlegényétől, E védekezéssel szemben a törvényszé­ki tárgyaláson a felperes becsatolt egy okiratot, amelynek szövegében Padovetzné elismeri, hog? kölcsön cimén ktfpta a kétezer pengőt a annak visszafizetését szézpengos havi részletekben Ígérte. A törvényszék ezen az alapon marasztaló' Ítéletet hozott: Végrehajtás terhével köt el ez te az alperest a 2ooo peneös -kölcsönösszeg 's 4oo. pengő perköltség megfizeté­sére. /HOT/ G. BARMADPÉLi'VI FEGYHÁZAT FÁJ?OTT A ÍŰÜHÉKPÁRTOLVAJLÁS SPECIALISTÁJA. Fenyvesi /Kohut/ János huszonhároméves asztalossogéd és egy fiatalkorú fodrászinas - miedketten rovottmultuak. kerékpárt^Ivajlásra szövetkez­tek. Alig két hát leforgása alatt rengeteg kerékpárt loptak. Amikor tet­tettérték okjet, tízenhat esetet beismertek és bevallották azt is, hogy a lopott bicikli- at á'urinai Sándor gyári munkásnak adták el, darabonként Io-15 pengőért. A büntetőtörvényszék Fenyvesi /Kohut/ Jánost üzletszerű lopás büntette miatt két és félévi fegyházra Ítélte, mig a fiatalkorú vádlott kétévi fogházbüntetést k-pott. Murinál Sándort üzletszerű orgazdaság bün­tette miatt a törvényszék kétévi és kéthónapi feg;;házra ítélte el. A királyi Ítélőtábla c-zt az Ítéletet helybenhagyta, A királyi k.Urla szünet! tanácsa dr. Máday áuidó elnöklésévei tartott tárgyaláson dr. Miskölczy Ágost koronaügyésshelyettes felszólalása után a semmis­s égi panaszok elutasításával az alsóbiróságok ítéletét helybenhagyta', /MOT/ G.

Next

/
Thumbnails
Contents