Magyar Országos Tudósító, 1940. május/2

1940-05-22 [229]

ARTIST/.K AZ ÁRVÍZKÁROSULTAKÉRT, Á Magyarországi Artista Egyesülírt május 18-án a Royal-Szinházban vitéz Bonczos Miklós belügyi állam­titkár, árvízvédelmi kormánybiztos védnöksége mellett díszelőadást rendezett az árvízkárosultak jová v, a, amelyen a háború miatt külföldről Budapestre hazatérni kényszerült ós külföldön nagy sikereket aratott magyar artistamüvészek lépnek fel. A kitűnően sikerült diszelŐadás megrendezése körül legfőbb érdemet Szilágyi Béla belügyminiszteri esztály­tanáosos szerzett, aki a Magyarországi Artista Egyesület miniszteri biztosi teendőit több év óta nagy szeretettel és hozzáértéssel látja el. Most is a nemes cél érdekében egybe tudta kapcsolni az egész magyar artistatábort, amelynek minden tagja ellenszolgáltatás nélkül bocsátotta a nemes *él érdekében tudását rendelkezésre. Voltak olyan artisták is, akik vidékről jöttek fel, művészetük bemutatására, nem ki­méivé költséget és fáradtságot, hogy maguk is aktiv részesei legyenek az árvízkárosultak megsegítésének. Értesülésünk szerint a diszelőadás tiszta jövedelme 7-800 pengőt tesz ki. A^nagyszámban megjelent előkelő közönség, amely a Royal-3zinházat zsúfolásig megtöltötte, nagy műél­vezettel szemlélte végig a válogatott artistamüsort. /MOT/B. A NÉMET HŐSÖK ÁRVÁINK NYARAL TATÁSA • A nagy német birodalom és Magyar­ország között évszázados mulüj áu különcsen a világháború alatt és azóta fennálló baráti és bajtársi kapcsolatok, a két nemzet együttérzésének további fejlesztése és kimélyitése céljából megalakult a "Német Hősök Árváinak Ny arai tatása 1940" Intézőbizottsága, a bizottság elhatározta, hogy a jelenleg élt t-halálharcát vivd nagynémet birodalom jelen háborúi során elesett német hősök árváinak nagyobb csoportját /iskolásfiukat és leányokat/ ez év július 15-től augusztus 15-lg, szeretettel vendégül látja. h. bizottság arra kér minden olyan családot, aki elgondolásával egyetért, hogy jelentkezzék a központi irodában /Budapest, IV., Irányi­utca 27. félemelet l/. A vendégfogadó családcHfc semmi más kötelezettség nem terheli, mint a vendég német gyermek teljes ellátása. Tekintettel az ezidőszerint már fennálló egyes ólelmicikkek fogyasztásának korlátozá­sára, az intézőbizottság lépéseket tett a vendég gyermek után járó jegy vagy a korlátozott élelraicikk természetben történő kiszolgál tatás k&T* A nyaraltatási akció a m.kir. miniszterelnökség tudomásával, dr. Göbbels birodalmi ninisztor pártfogásával indult meg. /MOT/B. H MAGYAR KATOLIKUS NŐEGYEStílEvTEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE május 22-én délután tartotta XXII.évi rendes közgyűlését gróf Zichy Rafaelnó elnök­letével. A közgyűlésen beszédet tartott dr. Mészáros dános budapesti ál­talános érseki helytartód JütalqVlonL Zsigmond prelátus^ az Actic Catholi la országos igazgatója. A szövetsét a 1 "agyar Katolikus 7 Nőegyesületek kö­zül tiz országos jellegű egyesületet tart össze, jelenleg 1434 egyesület­tel, x->. szövetségi központ és az egyes testületek, szövetségek, egyesüle­tek ogyüttes munkáját adták elő a Jelentések, melyeit igy képet adtak a magyar katolikus nők munkájáról. Helyet kap ebben a hitéleti munka, liturgikus mozgalom éppen ugy, mint a kulturális és karitatív tevékenység, A különböző egye­sületek összesített karitatív munkájának végösszege körülbelül I80.000 pengő /nem pontos, mert több egyesület nem küldte be adatait./ A vezető- • képző és speciális kurzusok száma 106, előadások száma összesen 4é.380* Kiemeljük a Katolikus Háziasszobyok speciális munkakörén kivül a leányvédelmi munkájukat, főleg a háztartási alkalmazottak között, - a három nagy ifjúsági mozgalom: Katolikus Lányok 0v. 3z ágos Szövetsége, Katolikus Dolgozó Lányok Országos Szövetsége és a falusi Katolikus Le­énykörök - "Kalász" szép munkáját, a Szent" Vince Szere te tegyosüle tek ka­ritatív tevékenységét stb. Minden adaton tul figyelemreméltó, ho y ez a sokfelé á­gazó munka mégis egységes frontot képez a magyar katolikus nőegyesöletek

Next

/
Thumbnails
Contents