Magyar Országos Tudósító, 1940. május/2
1940-05-31 [229]
KÖZOKIRATBAlklSITÁSÉRT ELITÉLTEK EGY LAKATeST. Néhány hónappal ezelőtt történt, hogy Csiki János lakatos motorkerékpárjával nekiment egy autóbusznak, A karambol ügyében intézkedő rendőr igazoltatta a lakattst, aki azonban nem a saját nevét mondotta be, hanem Czipszer István irataival igazolta magát. Ezen a néven is induLt meg állene az eljárás és annakidején a rendorbiroságon . eg is büntették, Csiki nem nyugodott meg az Ítéletben, hanem fellebbezett és ennek során kiderült, hogy hamis nevet használt, Emiatt most már a királyi ügy-szség emelt vádat ellene közokirathamisitás vétsége elmén és ügyében ma tartott tárgyalást a büntetotörvényszék Héthe.yi-tanácsa, A vádlott azzal védekezett, hogy ijedtében mondott más nevet és kapóbb már félt az Igazat bevallani, A törvény szák Csiki Jánost nem jogerősen 4o pengő pénzbün tetésre Ítélte el. /OT/ Ma. EGY VOiiT BÁNYATULAJDONOS óVAD KCSALASI JGYE A BJNTETŐTÖRVA ..SZ ... Dr, Merschitz Kálmán tanácselnök mint egyesbiró ma tartott tárgyalást Lengyel József magántisztviselő bűnügyében, akit a királyi ügyészség csalás bűntettével vádolt meg. A vád szerint Lengyel irodát nyitott, bányatulajdonosként szerepelt és több alkalmazottat vett föl} akiktől kisebb, nagyobb összegeket kért és k; yott kauoióképpen, mun át azonban az alkalmazottainak nem tudott adni s amikor ezek pénzüket visszakövetelték, kiderült, hogy Lengyel a kauciókat elköltötte, A vádlott tagadta bűnösségét. Vérnélezésében azt adta elő,hogy nekivalóban volt bányája, ahova pénzes társat leresett, egy ajánlkozóval meg is egyezett és ezért jóhiszeműen nyitott irodát, hogy az adminisztrációs ügyeit elintézhesse. Az alkalmazottakra valóban szüksége volt *ajta kivül aló okokból azonban terve nem sikerült, anyagi zavarok közé vérült és Így történt, hogy alkalmazottai egy részének nem tudta az 'vadékot visszafizetni. A bizonyítási eljárás adatéi és perbeszédek elhangzásé után §, törvényszék csalás bűntettében mondta ki bűnösnek Lengyel Józsefet és egyévi börtönre ;telte el. Az Ítélet nom jogerős, /MOT/ Ma, ZU BECSI HÁZELADÁS /l. folytatás/ ^Bajor elmondta azt is, hogy Erdély jelentette őt be bécsi lakosként s általában ő vezette az ügyeket. Ezután Erdély Bernát Béla dr.-t hallgatta ki az elnök. Tagadta bűnösségét. Védekezése szerint Eajor mondta azt, hogy ej kellene adni a házat és nem ő ajánlotta ezt, Bevallotta, hogy ügyvédnek adta ki magát és ténykedett az ingatlan eladásával kapcsolatban, de a Valutáris r'sz lobonyo111ásában nem működött közre. Ezer pengőt kapott, de a megállapodás megszerkesztéséért és egyéb hasonló tevékenységért. Az elnök szembesítette Bajort dr, Erdéllyel, előbbi szemébe mondta Erdélynek, hogy ő volt az értelmi szerző és ő irányította az egész ügyletet is, Dr, Erdély tovább is megmaradt tagadása mellett. Következett Weinberger -ártón kihallgatása, 0 is ártatlanságát hangoztatta. Vallomása szerint nem tud. semmit a bécsi házeladásról, nem tárgyalt Bajorral, nem vett részt pengőkiajánlásban. Bajor a szembesítéskor megismételte a vallomásában elmondottakat, amely szerint részes a bűncselekményten Weinberger is. - Hazudik! - kiáltotta izgalomtól reir egő hangon Weinberger. - Ötven pengő pénzbüntetéssel sújtom! - hangzott az elnök erélyes s z av a. Bajor: Arra is rá akarrt venni, hogy vonjam vissza az ügyészségen tett terhelő vallomásomat,,. Weinberger: Nem igaz! /Folyt.köv./ Sy.