Magyar Országos Tudósító, 1940. május/2

1940-05-31 [229]

/MJGALAJdüLT A MÁGiÁR NEMZ kd BIOLÓGIAI INTÉZET, Folytatás 1./ Ez az egység a magyar politikának, tudománynak és művészeteknek talán •évszázadokra is utatjelző szellemiség: minél több magyar, minél több értékes magyar, minél nagyobb, biológiailag egységes magyar nemzet, a következő évtizedekre pedig: a húszmilliós magyar nemzet - fejezte be előadását Antal Lajos dr ö Kovács olajos dr, ny, államtitkár, az EPOL sokgyermekes csal.dok osztálya elnöke az Intézet statisztikai célkitűzéseit ismer­tette, s hangoztatta, hogy a magyarság c3ak ugy érheti el a huszijilllós lélekszámot, ha családonhént legalább három, v "agy né y gyermek lesz. Asztalos Miklós dr« történész a biológiai es magyar tör­ténelem"' cimü osztály programiját fejtette ki. Rámutatott arra, hogy a magyars..g szaporodása . íom tarthatott lépést a nyugati <1 Iámmal szörnyű biológiai vérVeszcességei miatt, A történelmi osztály feladata lesz a történelem mögött meg­vizsgalni a biológiai, erők megnyilvánul;ás 1 formáit és azokból a tanul­ságokat levonni,. Féja Géza, a nemzetnevelési osztály célkitűzéseiről beszélt és hangozta"'ta, hogy a magyar nemzetet optimizmusra kell nevelni és a húszmilliós magyarság gondolatát valóságként elismertetni,. Hídvégi J^nos dr 0 tisztiorvos a népszaporodási osztály fel­adatát a nepszaporodás megjavításában látja^ Néveri János dr, tanügyi főtanácsos az EPOL sokgyermekes családok osztályának elnöke véleménye szerint meg kell állapítani a sokgyermekes családok biológiai helyzetét és meg. :ell találni a módszereket a népszaporodás emelésére, Gáspár János dr c egyetemi m, tanár az öröklés biológiai osztály programra ját vázolta és hangoztatta, hogy legfontosabb célkitűzés a magyarság faji összetételének vizsgálata, Tangl Karaid dr, egyetemi m, tanár a népélelmezés és a nemzet V ológiai értékálloraánya közötti '. szefüggósről beszél* és szóvátotte, hogy mezőgazdasági termel ásd nket at kellene szervezni, bogy minden magyar számár^' bizto­si thassuk az élettanilag nélkülözhetetlen táplálékokat, Gortvay György dr*, a magyar munkatudomány kialakítás ..'.nak szükségességét fejtegette, Rajniss * e venc országgyűlési képviselő, az 2P0L alelnöke,' vázolta a nemzetlélektani és közvéleménykutatási osztály célkitűzéseit. Hangoztatta, hogy a nemzet biol°.iai helyzete kihat a népi életformákra, a magyarság egész szellemi eletére, M e g kell találnunk a nemzettörzsben rejlő '"ibányászatlan szellemi erők kifejtésének leggazdaságosabk mód­jait, A nemzet lelkiségének és a biológiának összefüggéseit keli meg­találnia'és megkeresnie a nemzetlélektani osztálynak, ez a legsürgősebb feladata, - mondotta, A Magyar Hamzetbioló^iai Jntézet megalaki: áaa Antal L a jos záreszavaival órm véget P Az alapxtókö'" .dilésen szerepelt először az 3P0L uj jelvénye és oimere is, cnelj / ősi .-vrpád motívumokból kialakított háromszög­1 etü pajzs arany oroszlánokkal ékesítve, A pajzsot körülveszi a terraé­1 enység, az Öröm évezredes emberi szimbóluma" az arany aratókoszoru, rajta ez a felírás ^'Húszmillió magyar", Á jelvény, illetve oimer Poór Lili szobrászművész és üekhardt Tibor grafikus alkotása. A 1,1 agyar -^mzetbiológiaá Intézet tiz szakosztályra tagozó­dik, ÜÍ. egyes osztályok élén az osztályigazgató áll, Az egyes osztályok­nak belső- és külső tagjai: lehetnek./MOT/Ni, ELÜTÖTTE A VILLAMOS, Pénteken este a Török utca 2. számú ház közelé­ben Fehér Istvánná 5£ > ..,éves asszonyt, A szerencsétlen asszony súlyos zú­zott serüléseket és k óprayaalapi törést szenvedett, A mez&$** az Uj S z ent J ános o re ázb a vitt ók . /MO T /M s * • K? j/p -~--íp:.lTELElJ HALÁL. Menteken délután a Conti utoa 4.számú 'mázban lévő jL/ Világosság nyomdában Klein Sásmiel nyomdai kirakó mester hirtelen rosszul ^T^rlett, összeesett, s mire a mentőket értesd tettéé, meghalt.Holttestét a /In törvényszéki orvostani intézetbe vitték./MOT/M. JQÍJ,

Next

/
Thumbnails
Contents