Magyar Országos Tudósító, 1940. május/1
1940-05-06 [228]
Kézirat. Hatodik kiadás. Budapest, 1940. május 6. jj ^£ XXII. évfolyam 122. szám. "\ HÍREK —VISSZAUTASÍTOTTA A KÖZIGAZGATÁSI BÍRÓSÁG A MATOLCSY TAMÁS MEGVÁLASZT.ÍSA ELLEN BEADOTT PETÍCIÓT. A Közigazgatási Bíróság képviselőválasztási ügyekben Ítélkező tanácsa hétfőn délelőtt folytatta a Matolcsy Tamás országgyűlési képviselő megválasztása ellen beadott petició tárgyalását. Hint ismeretes, a panaszosok annál érveltek annak Idején, hogy Matolcsy Tamást a Nemzeti Front programra jávai választották meg, s ebben a programmban az alkotmány elleni lázitást kimeritő tényállaöék is "benne van. A jogi képviselők felszólalásai után a biróság tanácskozásra vonult vissza, majd dr.Felszeghy Béla elnök kihirdette a biróság Ítéletét, amely szerint a peticiót elutasít ja. ^Az Ítélet indokolása hangsúlyozza, hogy dr.Matolcsy Tamás nem a Salló János-féle régi és a Kúria által is alkotmányellenes lázitás bűncselekményét megállapító programra, , ' . hanem olyan programra alapján lépett fel, amelyben a dáktaturának mégcsak átmenetileg való követelése sem fordul elő,^ A Közigazgatási Biróság ezt az Ítéletét közli az országgyűlés képviselőházával. /MOT/Ni. MEGKEZDTÉK A TÉLEN ELSÜLLYEDT VÁCI KOTRÓGÉP KIEMELÉSÉT. A szokatlanul 'etaény tél miatt a Duna vize hónapokon keresztül be volt fagyva, s amikor a jég megindult, tetemes kárt okozott a partmenti építményekben. Még a tél folyamán elsüllyedt Vác városának ''Kató 11 nevű kotrógépe és a tavaszi áradás a nehéz munkagépet egészen a budapesti Lánchidig sodorta, ahol a budai hídfőnél egy gödörben megakadt. A kereskedelemügyi minisztérium hajózási osztálya elrendelte a kotrógép kiemelését. A munka elvégzésével a Ganz-hajógyárat bízták meg és onnan még szombaton egy hatalmas emelődarut úsztatta!-: a lánchidig, ott kikötötték. Zsoldos Mikl°s mérnők irányítása mellett már szombaton elkezdték az előkészítő munkákat.Szulyovszky R e zső, a hajógyár búvára leszállott a Duna vizébe és ott egy gödörben, 11 méter mélységben körülláncolta a két részből álló, nyolc tonna sulyu kotrógépet. A tu- . lajdonképeni emelést hétfőn délelőtt kezdték meg, s erre az alkalomra megjelent a munkálatoknál Jordán Dezső miniszteri tanácsos, a kereskedelmi minisztérium hajózási osztályának vezetője, dr.Mészáros István rendőrkapitárny, a budapesti révkapitányság vezetője, hogy a szükséges Intézkedésekét megtegyék. Hatalmas közönsége volt a szokatlan munkának, többszáz kíváncsi ember verődött össze a parton, hogy tanuja legyen a kotrógép kiemelésének. A munka azonban nem megt ilyen simán és gyorsan, _ . csal keddre várható, hogy a hatalmas munkagépet olyan magasságba tudjál: emelni, hogy elvontatása lehetséges lesz. /MOT/J, A TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT SZAKOSZTÁLYI ÜLÉSEI, A Királyi Magyar Természettudományi Társulat csillagászati szakosztálya május 8-án, szerdán délután hat órakor ülést rendez, amelyen Jelitai József h tart előadastTjMájus 9-én, csütörtökön délután hat órakor a növényta\| ni szakosztály tartja ülését, amelyen több tanulmányt mutatnak be. 31 /MOT/B. V \ nwztLr.ns I EVÉLTÁR