Magyar Országos Tudósító, 1940. május/1

1940-05-09 [228]

01 HÍ KA /Folytatás./ £f/s A pártérteke-let a tördv nyjavaslatot mind általánosságban, mind részleteiben egyhangúlag elfogadta. Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter ismertette ezután a csütörtökön megje;.ont pt-nzügyi rendeletek előzményeit és indokait. Rámutatott arra, hogy két évvel ellőtt a milliárdos- beruházási program megindításánál a kormány hatszázmilliót, 3zánt a honvédség felszerelésére, négyszáz milliót pedig az úgynevezett polgári beruházásokra. A törvényho­zás annakidején 400 milliós kölcsön felvételével, a fennmaradó 600 mil­lió pengőt pedig adózás utján, egyszeri beruházási hozzájárulással kí­vánta előteremteni. A milliárdos beruházási program azóta két irányban változást szenvedett, egyrészt túlhaladta az egymilliárdot, éppen a legutóbbi idők tapasztalatai nyomán, amelyeket érvényesiteni kellett, másrészt éppen honvédelmi vonatkozásban sokkal gy'orsabb ütemben történt végrehajtása. A beruházási program megnagyobbodása és gyorsabb végre­hajtása, tekintettel arra, hogy a beruházási hozzájárulás összege az eredeti terv szerint Öt esztendő alatt folyik be, Gazdasági nehézségek veszélyét rejtheti magában, amit csak egyetlen megoldással, a fokozot­tabb adóztatással kerülhetünk el. A pénzügyminiszter a továbbiakban rámutatott arra, hogy milyen elgondolás nyilvánult meg \'% eddigi intézkedések során. Kiemelte, hogy a beruházási hozzáj árulás után, amely a vagyont terhelte meg erős progresszivitással, a társulati ado reformja volt a második lépec^ amely az adóalapok jobb kimunkálásával a vállalatok terhére joie t az állam­kincstárnak igen jelentós bevételi többletet. Ezután következett a:; egye­nes adó reformja, amely Ugyanakkor, amikor a kisembereknek jelentős kedvezményeket juttat, az adókulcsok emelésével és a beruházási pótlék­kal súlyos megterhelést jelent a nagyobb jövedelmeknek. Megfogtuk te­hát a vagyont,-a társulatokat és a nagyobb jövedelmeket s most a forgal­mi óö fogyasztási ado emelésére kerül • sor. Igy van ez mindenütt a külföldön is, szemrehányás legfeljebb csak azért érheti, hogy nem félévvel hamarább léptette életbe a most megjelent rendeleteket, várni akart velük azonban mindaddig, mig nem volt feltétken szükség reá. Hang­sulyozta, hogy az adóemelésnél termeléspolitikai, nyersanyaggá r ktalkodáii és szociális szempontok érvényesültek- Az utóbbi követ ke zmé; ry e kánt nem ' emelkedett a liszt, a hus és a cukor , nemkülönben a zsir forgalmiad Őj a. úgyszintén a gyufa- som, ámi Igen jelentea tétel lett volna. Hangsúlyozta, hogy a mostani adóemelésből befolyó összegek egyedül honvédelmi és nemzetvédelmi célokat fosnak szolgálni a hogy as ilymcdon befolyó többlet összegéről, valamint hovafordítasukröl is a zárszámadásban kimutatást fos adni, Azok az Intézkedések, amelyek most történtek, arra hivatottak, hogy megvalósítsuk a nemzetvédelmi prog­ramot anélkül, hosry gazdasági bajok következzenek be s meggyőzöd ése, hogy az uj pénzügyi rendeletek meg is fognak felelni ennek a feladatuk­nak. Az adóemelés kétségtelenül kihatással lesz az árszínvonalra, amivel szembe kell nézni. A fontos az, hogy az emelésnek ne legyenek vámszedői, meggyőződése azonban, hogy az ár kormánybiztos s ág a jövőben is be fogja váltani a hozzá fűzött reményeket, Á* az adóterhet, arait az uj pénzügyi re:, de let ók jelentenek, enyhíteni is lehet szerves, át;, mdo.lt gazdasági programnak, amely* mind mezőgazdasági, mind ipari vonatkozásban lehetővé teszi a célirányos többtermelést s gondoskodni kell arrál is, hogy a honvédelmi beruházá­sok vegetértével megfelelő polgár . beruházásokkal biztosítsuk azt. hogy a gazdasági élet mai standardja aagyobb hullámzásnak nc iogyon kitéve."

Next

/
Thumbnails
Contents