Magyar Országos Tudósító, 1940. május/1

1940-05-09 [228]

á*. NEMZETI GYERMEKHÉT CSÜTÖRTÖKI ESEMÉNYEI. h. Nemzeti Gyermekhét P keretében csütörtökön délután sokszaz gyermek szórakozott az Operaház­ban, ihol szinrekefült a "Pesti karoovt-i" és a " Baba tündér", végignéz­ték >-<z előadást mint a Gyerme taiét re r de z ősé gének vendégei, a fővárosi árvaházak, óvodák, napközi otthonok, a népművelés és nópgondoző ott­honok fiatalsága is, Most, hogy az időjárás megjavult, megkezdődtek a játszó­téri ^y 6 rmekfoglalkoz tatasok, a verőfényes szép májusi délutánokon 'a főváros 28, főként a perifériákon fekvő játszó te rób s speciálisan ki­képzett vezetők irányítása mellett szórakozna".; a gyermekek.'.* "gyermek a gye rmokért"-akció keretében csütörtökön a Bajza-utcai polgári le ány is­kola az Aréna-uti elemi iskolát vendégelte tavg es vendéglátással egy­bekötött szórakoztató gyermekdélutánt rendezett a Szent Is tv án- gimnázium, ^ a Toldy-gimnázium és a Ferenc József-gimnázium, továbbá a Jurányi-utcai •ós a Ponty-utcai felsőkereskedelmi iskola is. /MOT/Lá, Vr. iK pöVÁROSI i.LK-.LM.ZOTT.K NEMZETI SZÖVETSÉGÉNEK tisztviselő osztálya most tartott közgyűlésén a Sogitö Alap intéző bizottságának tagjává dr.Huszty Károly tanácsnokot, á szövetség ügyvezető al. lnökót választot­ta meg. /MOT/Lá. Vr. & / A MA7 PÜNKÖSDI MENETRENDJE. Folytatás 1./ Budapest nyuga:.. pu. Vie között a 242a sz. s zom'lyvo:r-t, ind. 7 óra 15 pkor. Budapest nyugati pu. Nagymaros között a 152a sz. sze­mélyvonat, ind. 8 óra 20 pkor. Budapest nyugati pu. Esztergom között a 8442 sz. sze­mélyvonat, ind, 6 őra 29 perc' or, Budapest nyugati pu. Debrecen között az 1702 sz. gyors­vonat, ind. 7 óra 50 p: or. Budapest dali pu. Nagykanizsa között az 1212/11. rísjs sz. személyvonat, ind.. 6 óra 10 pkor. B u dapest déli pu. Nagykanizsa között az 1214 sz. sze­mélyvonat, ind. 14 óra 10 perckor. Vá 0 Budapest nyugati pu. között a 241b sz. személyvonat, ind. 17 óra 5ö' pkor. Nagymaros Budapest nyugati eu. között a 131a sz. személy­vonat, ind. 19 óra 38 pkor. Esztergom Budapest nyugati pu. között a 3431 sz, sze­mélyvonat^ ind, 18 óra 50 pkor. Gödöllő Budapest keüreti pu. között a 331b sz, személy­vonat, ind, 19 óra 05 pkor. Százhalombatta Budapest keleti pu. között az 1031 sz. személyvonat, ind. 18 óra 55 pkor, Nagykanizsa Székesfehérvár " özött az 1313 sz. személy­vonat, ind. 9 óra 43 perckor. Székesfehérvár Budapest déli eu. v özőtt az 1221 sz. személyvonat, ind, 16 o r a 15 pkor, f Miskolc'Bánréve között a 9522 sz. személyvonat, ind. [.10 óra 18 pkor. Nyiregyháza-Szerencs között a 2326 sz . személyvonat, ind. 16 ó r a 20 pkor, Szerencs Nyíregyháza között a 2313 sz, személvvonat, ind. 9 ó r a 00 pkor. Nyíregyháza Debrecen között az 1727 sz. személyvonat, ind. 8 óra 04 perckor. , evÉuT Áf/Eolyt, köv,/ -v ORSZAGOb LC g tu '

Next

/
Thumbnails
Contents