Magyar Országos Tudósító, 1940. április/3

1940-04-23 [227]

a. x n -a* ATV MEGKEZDŐDÖTT A TUDOMÁNYOS AKADÉMÍA NAGYGYŰLÉSE, a Magyar Tudományos akadémia riaggyülésének első napján az egyes osztályok foglalkoztak a hozzájuk tartozó pályamunkákkal, ^omutatták a pályamunkák hirálatait ós a könyvjutalomra érdemesített egyetemi hallgatók jegyzékét, A szakosz­tályok kitűzték az uj pályatételeket, majd megválasztották az osztály­éi nö köket. AZ I. osztály elnöke lett Melich János rendes tag, a II osztály elnöke Komis Gyula rendes tag, a III.osztály elnöke Marék József rendes tag. Ezután osztályokon belül szavaztak az ajánlott tiszteleti, rendes, levelező és külső tagokra, majd kijelölték az ál­landó bizottságok tagjait, I.osztály javaslatot tett a nagyjutalom és a Marczibányi mellókj utalom odaítélése tárgyában./MOT/J, A S^J Tó TUDOMÁNYI TÁRSASÁG FELOLVASÓ ÜLÉSE • Á Magyar Sajtó tudományi Társaság keddi ülésen dr. Siklós sy László ny." elnöki tanácsos tartott székfoglaló előadást az első országgyűlési napló és jegyzőkönyv kérdé­séről. Megállapította, hogy- törvénytárunk alapján első országgyűlési naplóirónak Alberik bencés szerzetest tekinthetjük, aki Kálmán király törvénykönyvébe nemcsak szabályokat foglalt bele, hanem részletes tudó­• sitást is a gyűlés lefolyásáról, s az azon kialakult véleményekről, A további fejlődés mérföldköveit Fellő r Miklós XVI.századi besztercebányai kövotnek, a sokoldalú Kolinovics Gábornak az 1741-es országgyűlésről irt naplói és Kölcsey Ferencnek a gyorsirási napló érdekében tanúsított, pártfogása jelzik. Kolinovics G'vpr a magairta mintaszerű és magas­sz invonalu naplójával oly erősen éreztette hatását az 179a-es or­szággyűlésre, hogy a rendes magyarnyelvü állandó hivatalos napló nyom­tatásat határozták el. AZ ' ő munkájával kezdődik tehát az újszerű ország­gyűlési napló sorozata. AZ országgyűlési jegyzőkönyv ujkéLotü intézmény, amelyet Szemére ű ertalán miniszterelnök kivánságára rendszeresített az 1848.évi első népképviseleti országgyűlés. Siklós sy László dr. előadását a megjelent, nagyszámr és előkeli' közönség élénk tetszéssel fogadta, s azért Hlatky Endre el­nök mondott köszönetet./MOT/Ni, POLITIKA §§A MA GYÁR ÉLET PÁRTJÁNAK IPOLYSÁGI ALAKULÓ GYŰLÉSE. Ipolyságról jelen­tik a Wi agyar országos Tud u sitonak: A M agyar Élet Pártja kedden délelőtt tartotta Ipolyságon alakuló gyűlés ót, többszázfőnyi közönség jelenlé­tében. Salkovszky Jenő országgyűlési képviselő megnyitóbeszéde után Köczör Gyula lévai főispán mondott beszédet, majd Kosa Lajos központi főtitkár ismertette a MÉP országos programját, A főtitkár beszéde során behatóan foglalkozott a földreform ügyével és a zsidókérdéssel. A nagy tetszéssel fogadott beszédük elhangzása után a Magyar Élet Pártjának járási elnökévé egyhangú lelkesedéssel Tóth János Ipolysági gazdálko­dót választották meg, ezen kivül megválasztották a helyi csoport el-^ nökségének és választmányának tagjait, AZ alakuló gyűlés közönsége táv­iratban üdvözölte Teleki Pál gróf miniszterelnököt, vitéz Jaross Andor volt minisztert, valamint Radocsay László igazságügy-minisztert, első­sorban az Ipolysági törvényszék felállítás ért./x/ HÍREK ÖNGYILKOSSÁGI KÍSÉRLET* Varga Krisztina 26 éves gyárimuhkásnő.aki y Csepeler a Weisz Manfréd utca 63.számú házban lakik' , kedden délután í£. öngyilkossági szándékból szublimátoldatot ivott.A --.ontok súlyos álla­yV] pótban a Rókus korházba vitték. Öngyilkosságának oka a rendőrséghez

Next

/
Thumbnails
Contents