Magyar Országos Tudósító, 1940. április/3

1940-04-28 [227]

/íúíAJ^KIA SZÁZADIK KÖZ ÜLÉSE .Folytatás 2,/ Mátyás tudta ós érezte, mi a hivatása: nemzete nyugodt életéne:- ée egész­séges fejlődésének biztositása, a belső" erők egyesítése, teljes kihasz­nálása és a határokon találkozó "-ülső erek békés, avagy harcos egyensú­lyozása által* Tudta, hogy e hivatás egyik elomo a harc, a magyar állani és a nyugati kultúra folytonos védelme, Reneszánsz egyénlségéből ós magyar hagyományokból táplálkozó hatalmi törekvéseivel, királya erőfor­rásainak gyarapításával, nyugat felé támadó, dél felé védekező hadvise­lésével, az állam korszerű átszervezésivel és az uj reneszánsz szellemi­ség kialakításával korántsem térítette el nemzetet - mint fontoskodó ^bí­rál ói mondjált - a szentistvánl hagyományo*-.on épülő történeti hivatácától, inkább megedzette és felvértezte e hivat áo betöltésére, R Q neszáncz feje­delem volt. Remekbeszabott, európai viszonylatban is kimagasló példánya a monarliikus és rendi erők dualizmusán épült nemesi állammal harcba-, szálló újkori királynak, a nyugati fejlődésben később oly nagy szerephez jutott nemzeti abszolutizmusnak. Mégis a szentistvánl hagyomanyok szelle­mében fogott a magyar állam szervezetének korszerű'átépítéséhez és óva­kodott a nemzeti önkormányzat elvén csorbát ejteni, A nemzeti erők egye­sítésével, a központi hatalom megerősítésével, a kor szellemének megfe­lelő, uj kormányzati és igazgatási szervezet kiépítésével akarta felemel­ni nemzetét, erőit fokozni, műveltségét gyarapítani, életét megkönnyíte­ni, magyar népét boldogítani. Tisztán látta, hogy mindennek alapfeltéte­le a maga hatalmánál" biztosítása és fejedelmi akaratának teljoo érvénye­sítése. Tudta, hogy ezért meg kell küzdenie külső ós belső ellenségeivel. Le is számolt valsmennylökkel és megszerezte magának a szont koronát, uralma törvényességének elismerését, a királyi hatalom teljességét, sőt a déli »seh tartományok, hódolatát, országának a belső béke és külső biz­tonsá • nyuga: iát, - Most már megindulhatott és az első harci stünetben meg is . indult az országópitő munka. Az újjászervezést az országgyűlés összeté­teléne' módosításán és hatalmának korlátozásán kezdte, Törvényeit a ren­dek meghallgatásával, de mindig saját elgondolása szerint hoz*a, Az adót és katonát kérte, de kérése voltaképpen követelés volt. Az országgyűlés­re nagy tömegekben összesoreglő köznemesekot eltiltotta a személyen raeg­jelenéstó'l, vármegyénként választott követek küldését rendelte el, A főnemességet pedig egyszerűen kicsorélte. Uj embereket emelt saját bizal­masai és lelkes hívei közül a zászló s uri méltóságokba, a vajdaság, a délvidéki bánságok és a vármegyék élére. Araaga híveinek adta a nagyobb egyházi javadalmakat is, A magyarság alsóbb rétegeiből fölemelt uj fő­urak .'.s főpapok jutottak vezetőszeruphez a megelőző időszakban a nagy­birtok hatalmi törekvéseinek főeszVözévé vált királyi tanácsban s mellet­te nagy szerephez jutott a királyt/*! közvetlenül függő • a no el 1 ária, A nagybirtokos urak feudális szellemű területi kormányzatát minden poli­tikától távol álló hivatalnoki .közigazgatással' cserélte fel s a külpo­liti :ai vonalvezetés állandóságát biztosítandó, állandó követeket is tartott az. európai udvarokban. - Hasonló szellemben szervezte át a törvénykezést. Az ügyek, vég­ső intéz.'sét a királyi Kúriába vonta s az állandó királyi kúriai bíró­ságok hatáskörébe utalta, ^létrehívta a nyugateurópai fejlődést is sok t ékintétben megelőz*, de Mátyás 1 orai halála miatt sajnos, torzónak ma­radt újkori magyar államigazgatási szervezeteEial akult az uj törvény­kezési szervezet, melyek, mai felsőblroságaink fölépültek. -.A nagybirtok hatalmával .-.zemben igyekezett biztosi ,ékot sze­rezni a várraegye újjászervezése és a városi polgárság- erősbitése által is. A vármegyét a jómódú középbirtokosságra építette. A városokat ki­váltságaik gyarapításával, kedvezmények biztosításával és a városi szö­vetségek alapításának előmozdítás .val erősítette, A királytól függő uj hivatalnokarísztokráoia életrehiv is ...val és a megyei középbirtókosság. támogatásával a maga politikai hatalmát erősítette, A városi polgárság felemelésével és a jobbágyság helyzetének könnyítésével az adózó osztá­lyok gazdasági erejét növelte s vele az államháztartás .lövedelmoát gya­rapította. Ez utóbbi cél érdekében újjászervezte a regale-gazdaságot és a királyi uradalmakat s évente, s "t néha egy évben többször is kivo­L tette az^egy forintos rendkívüli adót. Ezek a jövedelmi források fedez­nék hadjáratainak és udvartartásának, diplomániájának: ós kedvteléseinek

Next

/
Thumbnails
Contents