Magyar Országos Tudósító, 1940. április/3

1940-04-27 [227]

A MAGYARORSZÁGI KÁRPÁT EGYESÜLET KEGYELETE. A Magyarországi Kárpát Egye sülét szombaton este tartotta budapesti székházában ez évi rendes közgyű­lését a felvidéki és kárpátaljai tagok nagyszámú részvétele mellett. Dr, Karafiáth Jenő titkos tanácsos, főpolgármester elnöki megnyitójában megemlékezett Róth Márton iglói tanárról, a Szepesség ki­váló szülöttjéről, aki több mint egy félszázad előtt, mint elnök, az egyesülőt iglói osztályában fejtett ki áldásos turistaneveiő mun!'ás3ágot, A közgyűléssel egyidejűleg Róth Márton nagyszámú tisztelője kárpáthavasi gyopárból készített koszorút helyezett tanitómostere sze­pességi sirjára. /MOT/Ni. A CSERKESZEK SZENT GYÖRGY-ÜNNEPE, A budapesti és pestkörnyéki cserké­szek vasárnap rendezi' meg másodízben védőszentjüknek, Szent Györgynek ünnepét. Az ünnepség bevezetéseképpen vasárnap délelőtt 8 órakor a Szent István bazilikánál Witz Béla prépost, a bazilika plébánosa az ölt ári szent séggol áldást oszt a cserkészeknek, majd negyed 10-kor a 3 a zilika előtti téren tábori szentmise lesz, amelyet dr. Kemonos Illés tankerületi fői­gazgató pontifikál. Az ünnepségen résztvevő mintegy hatezer cserkész ezután zenekarok 3iséretében az országzászló elé vonul, ahol 10 órakor megkezdő­dik a tulajdonképpeni Szent György ünnepség, A cserkészcsapatok az or­szágzászlóval szemben állnak fel és igy méltó keretet adna?: a diszos. őrségváltásnak, Az ünnepi beszédet P. Srisits Frigyes tanügyi főtaná­csos mondja, majd Pirevszky Lajos elnök megindítja a küldöttséget, amely koszorút helyez a Szent György szoborra. Utána a kivonult csapa­tó 1 .: öiszmonctbon vonulnak ol az országzászló előtt, /HOT/3, VÉGÉTÉRT A BÁLNEOLÓGIÁI KONGRESSZUS, Az O r szágós B a lnool6giai Égé­sűiét háromnapos kongresszusa Kékestotőn szombaton fejeződött"be. Dél­előtt és délután is tudományos előadások hangzottak el. A délelőtti ülé­sen Vámossy Zoltán dr., Benczu1*Gyula dr. egyetemi tanárok elnököltek, Horváth Boldizsár egyetemi magántanár aaporbsórülésokről adott elő, kü­lönös tekintettel a Mátrára. Goreczky László egyetemi' tanársegéd, is­mertette ezután Bereacsy György és Súrfy Erzsébet dr. társaságában a termálfürdők hatására vonatkozó vizsgálatok eredményeiről. Ezután Ludány György adjunktus"A légritkulás hatása a szervezet ellenálló erői­nek felfokoz ás a" cimmel tartott előadást. Dr. P a tor János a Mátra sugár­zó klímájáról beszélt, amely -mint mondotta - feleslegessé teszi a külföldi üdülőhelyek használatát. Végül Stoiger Kazal Dezső bőrgyógyász főorvos a levegőnek a bőrre gyakorolt ha tásárói szóló értekezését mutál I ta bo nagy tetszés mellett. A délután iülés olső előadója Adóm Gyula nőgyógyász volt, aki az alföldi, termálforrásokról tartott előadást. NágyBéla László az alkalikus forrásvizekkol végzett icó és fürdő gyógymódokról, majd végül Bendorek István az időérzók kérdéséről bőszéit, Bclúk dr. egye­temi tanár, a délutáni, ülés olnöko köszönte meg az értékes előadásokat s köszönetet mondott Kékestető nagy szállodája igazgatóságának a vendég­látásért. Este a kongresszus résztvevői ünnepi társasvacsor-ui vettek részt. Vasárnap délelőtt Mátraházára rándulnak ki, ahol megtekin tik a Mátra-szanatóriumot, A Galyatetőre is ellátogatnál:, á este érkez­ne 1-: vissza Budapestre, /MOT/SY. fe^-S ZU: MEGHÁLT B,VIRÁG GÉZA. B, Virág Géza temetése vas .rnap, 28-án fÁj délután félnégy órakor lesz a rákoskeresztúri, izr. temetőből,/M0T/3.

Next

/
Thumbnails
Contents