Magyar Országos Tudósító, 1940. április/3
1940-04-27 [227]
f 9 V A A u a ftíLÉ&T TARTOTT A MAGASÉPÍTÉSI SZAKBIZOTTSÁG. Folytatás 1./ A tervek bemutatása során Potrovácz Gyula felszólalásában kérte, hegy magántervezőre bizsák a végleges torvek elkészítését i*.z Uj Szent János-kórházban 83.000 pengő költségelőirányzattal munkáslakást építtet a főváros. A bizottság nem a legolosóbb ajánlattevőnek adta oda az építkezési munkákat, hanem a negyedik helyen álló vállalkozónak, akinek ajánlata reálisabb volt. A vita során Paulheim Ferenc indítványozta, a jövőben a magasépítési ügyosztály ugy- állit;a össze a költségvetést,hogy az árakat adja meg a vállalkozóknak, akiknek nyilatkozniok kell,hogy a megszabott irányáron alul, vagy felül mennyit^ « 9a a differencia a főváros irányárainál 10#-kal nagyobb, aiocer u>. illető vállalkozó aj ánla tát, mint irreális ajánlatot ne vegyék figyelembe. 3choditsch Lajos helyeselte a javaslatot ós közölte, hogy hasonló indítványt fogadott el a főváros kislakásópitő bizottsága is, Szendy Károly polgármester szintén magáévá tette a vállalat* ba-adások uj rendszerét, melyet jóváhagyás végett felterjesztettek az iparügyi miniszterhez.Ha^f5város javaslatát jóváhagyja az iparügyi miniszter, akkor az életbe lép, a jövőben tehát a főváros előre megszat ja a vállalkozók számára az irányárakat, /MOT/Lá. Vr. • / engednek, vagy emelnek. • Hl R E. K -~—ELŐADÁSOK. A . T orráé sz et tudományi Társulat egyetemed sza'-osztálya április 30-án, kedden délután 6 órakor a Társulat ül este,m ~cn/VIII., Esterházy-utca 16./ ülést tart, amelyen Regős József ős Lovius Ernő értekezik. A Magyar Nemzetpolitikai Társaság május 1-én, szerdán este folytatja a"magyar közigazgatás ujjárendozésóről megkezdett vitaestjét, /MOT/B. A KÖZSZOLGÁLATI ALKALMAZOTTAK VÁLASZTMÁNYI ÜLÉSE. A Közszolgálati Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége /KANSz/ országos választmányi ülést tartott, amelyen dr. Bal ás" y Antal ny. államtitkár elnöki megnyitójában' megemlékez ott egyes illetékes tényezőkkel folytatott tárgyalásokról. Jávoraitzky Jenő dr. miniszteri tanácsos, vezértitkár, beszámolt a Szövetség működéséről és a kinevezések és a helyzet javítása érdékiben tett közbelépésekről. Többek hozzászól ásy utin az országos nagyvái sztmány felhatalmazta az elnökséget, hogy a helyzet javítása, a kinevez 's és egyéb kérések teljesítése érdekében az illetékes tényezőknél újból eljárjon./MOT/B. -—A BALATONI TÁRSASÁG TEADÉLUTANJA AZ ÁRVKKAROSULTAK JAVARA. A Balatoni Társaság május ^6-án, hétfőn délután, fél 6 órakor a Szent G<#.lért-szálló Dunateraében műsoros jótékonyé JIU teadálutánt rendez az árvízkárosultak javára. Megnyitót a toadélutánon Gy. Czikie Valéria zárószót Izery Izsák Gyula mond. D R . vitéz Jó z sef ^crenc királyi herco verseiből olvas fel, Lindenmeyor Antó n ia a cserkészieányok világ-jámbor-járói beszél , Közrem ködnek: Kiss J u dith zongoraművésznő, Németh Gyula dr., Zilahy tamás Eszter, B.N 0 vy Anna, Zsómboky'Miklós, Thoma Jozsef, Prausz Károly, F. Korény Livía, Szigeti Sándor, S 2 abad Antal, Kály Mária és Dankó Aladár. /MOT/B, HÍ