Magyar Országos Tudósító, 1940. április/3
1940-04-26 [227]
/ A NEMZETKÖZI VÁSéR MEGNYITÁSA. Folytatás 1./ - Boldogok vagyunk - hangsúlyozta a továbbiakban Szendy Károly polgármester, - hogy ezt a mi nagy nemzeti ünnepünket hat külföldi állam diszes kiállítása tette fényesebbe és megjelenésükkel aláhúzták azt a gazdasági jelentőséget, amellyel hála Istennek ennek a békésen dolgozó országnak élénk gazdasági tevékenysége külföldi vonatkozásban is bir. - Hódolattal jelentein Pőméltós águ ~°ruaknak, hogy az idei Nemzetközi Vasor minden eddigi vásárunknál lényegesen nagyobb és tartalmában gazdagabb. Boldogok lennénk, ha Pőmélt^ságod engedélyt adna ennek a vásárnak a megnyitására és kegyes lenne azt, mint a vásár első látogatója megtekinteni. Á polgármester beszédének befejezésekor hatalmas galambfelhő szállott az ég felé, a tábori hirad°csoport postagalambjai, amelyek a *©lvidók és a többi magyar város felé vitték a nagy magyar béke-vásár megnyitásának hirét. /.y - ';J^r»nnyÍ5ö az üdvözlő szavak után megadta az engedélyt a vásár megnyitására, majd rövid oerelét tartott, amelynek tartama alatt Szendy Károly polgármester hatalmas vörösrózsa csokrot adott át a kormányz 0 hitvesének , s haeönl° nagy fehér rozsa csokrot Horthy Istvánná, Edelsaeim-Gyulay Ily grófnőnek. A corele során a Kormányz 0 Üdvözölte a diplomatákat, a hadsereg, a magyar politikai és gazdasági élet reprezentánsait és ezután kezdetetőt vette a körséta. «• Kormányzó első utja Olaszország pavillonj ába vezetett, ahol az olasz követ üdvözölte a kormáryz u t és kíséretét. lAajd a jugoszláv pavillon következett, ahol Andres ivo jugoszláv kereskedelmi miniszter és a jugoszláv követ fogadták ós kalauzolták. Majd Törökország pavillonj a következett ezután, itt a török követ mutatta be a kormányzónak a török küldöttség tagjait/az élen Cola Jerman bejjel a török külkereskedelmi hivatal alelnökével. A svájci pavillonban épp ugy a követ fogadta a kormányzat és kíséretét, mint Brazillia és Szlovákia pavillonjainál is. Hosszabb időt töltött a kormányz 0 a Magyar Kir. Államvasutak pavillonj a előtt, a íbreskedelem és közlekedési minisztérium, a polgári repülést bemutat" kiállításánál, ahol vitéz dr. Héjjas Iván minisztori osztályfőnök adta meg a szükséges felvilágosításokat. A Magyar Kisipari %viteli Intézet látványosan szép pavillonj ának megszemlélése után a m. kir. Külkereskedelmi. Hivatal nagyszabású kiállításira került a sor, ahol bár 0 Splényi ^-stván, a hivatal elnöke vezette körül a kormányzót és kíséretét. A Külkereskedelmi Hivatal mozgófénykép színházának megtekintése után az Országos '"agyar Idegenforgalmi Hivatal kiállítását tekintette meg alkormányzói pár, ahol különösen lekötötte a Főnólt°ságu pár figyelmét Rákóczi Rodostói házának ereklyéiből összeállított gyűjtemény, amelyeket egyenként Hóman Bálint kultuszminiszter ismertetet a Kormányzó Hrral és kíséretével. Ezután a nemzetek teréről a hölgyek utc áj ába kanyarodó ti a menet. A Magyar Háziipari Képpont kiállítás ánáx dr. vitéz _ ^eresztésPischor erenoné, a belügyminiszter felesége, az Egyesült Női T éberei nöko fogadta az államfőt és kisérte át Kovaosevics Milenko^kiállítás éhoz is, amelynek keretében mutatták bo az Egyesült Női Tábor által összeállított 12o magyaros ruhából álló, legújabb kollekciót. A menet ezután a nagyszabású textil-udvarba vonult , ahol grof 1 eleki János vezérigazgató és Dischka Győző, a textilgyárosok országos egyer\ sületének alelnöke , üdvözölték a kormányzót és kis-' *tót a textilipar / nevében, s vezették körül a 3 ,4oo négyzetméteres natalmas _kiáilitáson, amely a külföldi nyersanyagokból készült textilárukat, épp ugy T/7 felöleli, mint a hazai rostos anyagokból készült gyártmányokat.