Magyar Országos Tudósító, 1940. április/2

1940-04-13 [226]

EGYÉVI BÖRTÖNRE ITELTEIK LtPASÉRT EGY HtJHKÁST. Gulyás S<'n--or alkalmi munkás ez év márciusában két társával behatolt a fe­rencvárosi teherpályauöva Ta, ahol az sgyik vágón élomzárát feltörták es onnar három lác't elvittek. A ládákban, amelyekaa Cikta r.t. tulajdon't képeztek, cipó es nói harfcsnya volt. ^ lopást észrevette Farkas Lász'ó, a Cikta cég alkalmazottja és egyik barátjával azonnal a szőni próbáló tolva­jok után vetetté., magukat. A Sorokaári-uton sizerü't utolérni Guky-s Sán­dort, akit elfogta.:, a két másik ismeretlen tolvaj azonban elmenekült, A kir'lyi ügyészség lopás büntette miatt eme''t vádat Gu yás Sán­dor ellen és az ügyet most tárgyalta a büntetőtörvényszéken Rád Illés dr. tanácselnök mint egyssbiró. Guly-'s S'nlor tagadta bűnösségét. Azt vallotta, hogy ő a lopásban nem vett részt. Két társa, akiket ismert ugyan, de nevü­ket nem tudja, a pályaudvar köziében felkérte, segítsen nekik elvinni a ládákat a legközelebbi taxiállomásig. A kir, törvényszék a bizonyítási el­járás lefolytatása és a perbeszédek elhangzása után bűnösnek mondotta ki Gulyás Sándort lopás bűntettében és ezért egyévi börtönre Ítélte. ,-.z Íté­let nem jogerős. /áOT/ Na, -ZU GRUBER LAJOS ÉS TJR SAI ÜGYE.../1. folytatás,/ Séra Árpád 38 éves géplakatos,a nyila sp~rt gyömről körzetének ve­zetője tett vallomást árról, hogy Szabadosi Bálénak ismeretes irógépügyét szerette volna elsimítani s errö"! tárgya t Gruberrel. Később Szabedosi em­lítette előtte, hogy ebben az ügyben Gruber meg alarta zsarolni az anyját, A következő tanú Sze. tes József jog3zigorl ó-nyomda tulajdonos volt. Vallo­mása sor-n e-.mcrjdta, hogy a nyilaskeresztes pár-tok szbnárá ő készítette az ugynsv-zett fekete nyomtatványokat. Csln'lt impresszum n ~kü"i röpcédulá­kat a hungarista mozgalomhak, de a P'•lfy-.p*rtnak is. If38-ban röpcédula diímping volt. Eldicsekedtem a partban és egyebütt is - vallotta a tanú, ­gj.ogy a rendőrség nem tud nyom'ra jutni, hol "/eszükre<r ezek a röpcéc.ul k. Emiatt azut ? n lebuktam. Rendőri felügyelet alá boly.ztek. Bo ez alatt is csináltam fekete nyomtatványokat, mire újból lebuktam és most már Ista^tuz,. tattak, Ami -or a ríncamségről 'thoztak bennünket a Markó-utcába, Gruber ls velünk volt, alit söntén lefogtak. Útközben arra árt, hogy vonjam vissza őt terhelő va ".'.másomat, mart ne'1 okvetlen szabadulnia kell, mert hagy dol­gokat csinál. Az ügyészség el Ott, majd a fő tárgyal.'son is visszavontam Gru­ber .-la., tett előző terhelő va" . omk sómat, mire ot f elmentették. Az a'nök a bircs*giskt : kból ismerteti azokat az adatokat, m oly eV szerint Szenté8 az ügyészség e"Ott, de a főtárgya áson.is fenntartotta Gru­v 3r a'len terhelő vallom s~t. Szehtes tanú megjegyzi erre, hogy most már naa eml-kszi egészen pontosan a dolgokra. Va lomása további sor'n eünond­ja, hogy igy Varga Károly nevü ismerőse említette, hogy Maárt aa árt ' öz­;ontban megvertek, mert Grubert bemártotta a rendőrségen. Utóbb arról is ér­tesült, hogy őt is meg akartál*: v^rni Szewanyei Antallal együtt, A következő tanú Saeinenyei Antal magánhivatalnok volt, aki azzal kezdte va'lomásót, hogy a vádlottakkai szemben ellenséges érzülettel van el telve, mert nekik tulajdonítja, hogy a pírtban viselt pénztárosi állásától felfüggesztették. Maír ajánlotta a világító jelvényeket a pértnak és^ utóbb sokat panaszkodott Maár, hogy a jelvénye .ért a véts'árat nem fizették ki, folyton huzz "tk-halaszt ják a fizetést. A Szentes-fék: nyomdában telefonhoz hívták és Ma*r, mint hivőfél közöátw vele, hogy jegyzökönyvet vasinak fel a pártközpontban Gruberrel, jöjjek be, mert vdem is jegyzőkönyvezni aüar­j|ak. Azt válaszoltam - mondta a tanú - hogy nincs semmi okom arra, hogy be­menjek és letettem a kagylót. Utóbb közölt- Maár velem art is, hogy j°l-^ tettem, hogy nem mentem be, mert engem is m~gve'tek volna, mint ahogyan őt megverték, mert ergem is spiclinek tartottak, aki a p-írttól" Topott pénzekan emelete*, házat vettem, /F 0 lyt, köv./G.

Next

/
Thumbnails
Contents