Magyar Országos Tudósító, 1940. április/2

1940-04-11 [226]

—-ZÜ EXÍLAS ES2OTmDŐK. , ,/2. folytatás./ Utána Gruber Lajos vádlott tette meg észrevételeit és megjegyez­te, hogy ő Szabadó ©inénak nem mondta azt, hogy fe: fogja je enteni a fiát, ha az eredeti Írógépet vissza nem juttatják, k fe jelentést ugyanis akkor már a kaposvári szervezet megtette és osak arrcl volt szé, hogy amennyiben S-.abadóeiné megtéríti a kért,vagy megküldi az eredeti Írógépet, ugv békésen el lehet majd az ügyet ^nt^zni és vissza vonatja a '<• aposvári szervezet ál­tal már megtett bűnvádi feljelentést. Égner Kálmán va lomására ugyancsak észrevételeket tett Gruber és kijelentette: nem felel meg a va" óságnak^íogy Égnert előzőleg lefogták volna és 6 ilyen helyzetben ütötte volna arcúi Eg­rer Kílmánt, Ezzel szemben Egner fenntartotta azt, hogy ő még védekezni sem tudott, ugy "efogték. k törvényszék ezután elrendelte Szabadost Tivadarné és Egner Kál­mán megesketését, majd az elnök színétet rendelt el. Szünet utá-n Ifjabbik Meér István vállalkozót szólította be a te­rembe Avédik e'nök, hogr megkezdje kiha" lgátasét. Ezt megelőzőleg megkér­dezte Maárt, fregy van-e ellene jogerős Ítélet, Maáy. kijelentette, hogy tu­domása szerint nincs, e'járás azonban van ellené bűnügybe! kifolyólag, AZ elnök az iratokból megállapította, hogy Maár Istvánt csalás y.' '• t \£í.~ miatt háromhónapi fogházra Ítélték jogerősen. Hamistanuzás vétsége- miatt 'pe dig néiyhónapi fogházbüntetést kapott, ez az Ítélet azonban még nem jogerős. Maár István elen ezenkival vádiratot is adott ki a kir, ügyészség csalás büntette és okirafchemisitás büntette elmén és az ügy jelenleg v'dtanács előtt van. Végül folyamatban ran a büntetőjárásbir^ ságon egy ügye csalás vétsége cimén. A nyi"ashézban történte'kel kapcsolatban Maár elmondatta, hogy világító nyilas jelvényeket szállított az Andrássy-ut 60. Számiih'zbaL a gaz­daaégí. hivatalba és e jelvényekkel kapcsolatban EPruber Lajossál és kóbor­ral is összeköttetésben állott. A gazdasági hivatalban te jesitett szolgá­latot Szemenyei Antal, akit későbbje lbocs^ jtottak. Erre Szemenyei egy válla­latot alapított és mivel Gruber azt hitte, hogy ő /Maár/ Sze. enyei társa ebben a vállalatban, megtiltotta, hogy Maárt beengedjék a nyilasházba. Et­től kezdve már ritkíblan járt oda lnkassz o végett, /Ma/, Elmondta ezután, hogy az Abdrássy-uton egy nyilasjelvényes fiatal ember megszólította és felhívta a p:4rthe">yiségbe azzal, hogy számoljon el a jelvényekkel. - Dél*.tán 2-5 óra kö2ött mentem be az épületbe, - folytatta val­lomását.- Mögöttem haladt Bognár s amikor én beléptem Gruber szoéájába, Bognár nyakszirten Itött, ugy, hogy elestem, azután összerugdosott. Esz­méletemet vesztettem s amikor magamhoztértem, össze volt Vötözve a kezem , és a lábam, Megjelent Gruber, a>i azonban eltávozott. Átvitte'- egy utcai szobába, ahol Bognár vallatni kezdett arról, hogy elárultam ót és a nyilas­pártot a rendőrségen. Én tagadtam, hogy a fekete propagandára-1 beszél tem volna ég ezért ököllel arculütett és ismét rugdosott. Visszavittek Gruber szobájába, ahol ott volt Gruber képvise 0 is. Gruber megfenye?etett és rám ­kiáltott:"valljál, te kutyái" Ott volt a gépírónő is, Arró, faggatott Gru­ber, hegy mit mondtam a rand&rségen. En tagadni prek-ltam s ezért ugy 0, mint Bogná- többször megütöttek. Gruber jegyzökönyvet akart felvétetni, de én nem akartam semmit sem mondani. Ekkor Gruber szolt Bognárnál , hogy hoz­zon ütöszerszámot, Bognár olmosbotot, bikacseket és korbácsot hozott. A korbácsot Gruber elragadta tola és reám sújtott, Azt kiáltott: "Va Ijál, kutya!" Ezután én már mindent mondtam, amit ok akartak. Ekkor többi n be­jöttek a terembe, ott volt Gál Csaba képviselő is, akihez Gruber Így szolt: "Ez az a b.zonyos Maár", Az ott lévők nek azt is mondta Gruber:"Nézzétek meg, minden árulóval igy bánunk" Gál Csaba engem pofonütött és azt mondta: "Elárultál, te nyomorult 1" Ezután történt, hogy Gruber fe"hívta a főka­pitányságot, Schweinitzer-Sombor főtanácsossajjakart beszélni, de a főtaná­csos nem v.tt bent, An adtam pénzt, hogy telefonálhassad, /-^---.-u /Ti

Next

/
Thumbnails
Contents