Magyar Országos Tudósító, 1940. április/2
1940-04-19 [226]
i— ~ ? ~ * — r- — • — — — » — -HYOLÖ VANBfK VÁDLOTT BOCSÁNATOT A RT JLLÓ KOZSAG EL CL JÁR ÓSÁGÁTÓL, A pestvidé' i ügyészség fe hatalmasáéra hivata bol ü' dözendö rágalmazás vétsége miatt vádat emelt ifjabbik Gyarmati Mihály üllői 1 isgazda és nyolcvan társa ^len. A vád szerint a zsid«Vbörvény értelmében két helybeli zsidó nagybirtokos birtokolna!* megváltására l*o üllői kisgazda, igényt jelentett be, a községi elöljáróságndc ez ügyben követett eljárásával azonban nem voltak megelégedve és ezért Írásbeli panaszt nyújtottak be,amelyben azt hangoztatták, hogy az elöljáróság nem a kisgazdák erdekeit tartja szem c ott. A pestvidéki törvényszék vitéz Somody-tanácsa ma tartott z ügyben főtárgya]ást, A panaszos beadványt aláiró 81 vádlott egym s után jelentette ki, hogy a Község elöljáróságot nem akarták meggyanus tani és megbontani és va amennyien bocsánatot kértek ugy a főjegyzőtől, mint a községi bírótól. Érdekes jelenet volt, amikor Gyarmati és társai éorban elvonultak a főjegyző és közsági bíró előtt és V dzetszorltottak velük, hogy láthatóan is megpecsételjek a megkötött békét, Dr, Oláh János a pestvidéki ügyészség másodelnöke ezután lnditgányozta, hogy a törvényszék keresse meg a felhatalmazást adó monori főszolgabírót, kivánja-e ezek után az eljárás folytatágját, Amennyiben a főszolgabíró ±s tudomásul veszi az elintézésnek ezt a módját, a törvényszél- Gyarmati és társai ügyében az e" járást megszünteti. /M0T/B-, A TÖRVÉNYSZÉK ELRENDELTE TÓTH /^COKI/KÁLMÁN ELMEÁLLAPOTAííAK -EGVIZSGALTATÁSÁT, Tóth /Soóki/ Kálm n magántisztviselőt ez év február végén többjbüncselek mény gyanúja miatt elózet.-s letartóztatásba helyezték, majd pkdig a kir, ügyészség a lefolytatott nyomozás adatai alapján többrendbeli olirat hamisítás . s folytatólagosan elkövetett csa ás büntette miatt vádiratot is adott ki ellene. Az Ügyj iratai ezt kövctöleg a büntetőtörvény székre 1 erűitek és a törvényszék Krayze'l-tanácsa már ki is tűzte a fotárgyalást Tóth /Soóki/ Kálmán ügyeiben. Közben dr. Hampel József védó beadványt intézett a törvényszékhez és indítványozta védence e"»mebe' 1 állapotára 1 ' megvizsgáltat ásít, A büntetőtörvényszék Krayzel1-tanácsa ma délelőtt döntött a védő ... öterjesztése felett és annak hely tadvai elrendelte Tóth /Soóki/ Kálmán elmeállapotának dr. • S-.ecsődy Imre törvényszéki orvosszakérto által való megvizsg•Itatását, Erre való te;intettel a főtárg-alást sem fogják a már kitűzött napon megtartani. /MOT/Ma. Pro D * m o: Közlési engodély van,!I ORSZÁGOS LEVELJMH