Magyar Országos Tudósító, 1940. április/1
1940-04-04 [225]
í£é z i r a t. . Hatodik kiadás. Budapest, 1940. április-4 v J 1 XXII ."évfolyam 91 Tsz ám 7~ /A Kormányzó a Mezőgazdasági Vásáron, Folytatá s.l,/ Innen a Halászati kiállítás, majd a kisérletügyi pavilIon következette Itt vitéz Teleki Mihály gróf földmivelésügyi miniszter fogadta a Kormányzót, s vezette végig a kisérletügyi és szakoktatási kiállításon. A Külkereskedelmi Hivatal csarnoka előtt Varga József iparügyi miniszter várta a. Kormányzót, aki ezután a növénynemesit és, a Mezőgazdák Szövetkezete, a borászat és élelmiszer csarnokait nézte vógig. Innen a Kormányzó a szarvasmarha istállók felé vette útját, ahol ugyancsak hosszasan időzött, szakértő szemmel bírálta a kiállított marhákat, köztük saját kenderes! uradalmának versenyen kivül kiállított öt gyönyörű bikáját. * /°o a Zöld Mező és a Szeszegyedáruság csarnokai következtek, majd x uU3sertósek, a juhok, a man^ galioasértések és a kiállítási falu, ahol a K 0 rmányzó elbeszélgetett a tanyai életet bemutató pásztorokkal. Végül a kutyákat, még egy mar-r haistállót, a Hangya, a Futura kiállításét, valamint a baromfiakat,* háziipar és a mezőgazdasági ipar termékeit tekintette meg a Kormányzó* A Kormányzó legteljesebb elismerését nyilvánította a látottak felett ós örömének adott kifejezést,hogy a Mezőgazdasági Ki* állítás és Vásár évről-évre fejlődést mutat. A fogadóbizottság ezután a kijáratig kisérte a Kormányzót, aki" családjával és a kíséreté* ben lévő szárnysegéddel együtt gépkocsiba szállt és elhajtatott, /MOT/J. /oo a MÁVAG-pavillónnál a K 0 rmányzót fia,vitéz nagybányai ' Horthy István min.tanácsos, a MÁVüG helyettes vezérigazgatója fogadta- , /A polgármester március havi jelentése. Folyt a.t á s.l./ .../ Budapesten március hónapban 125-en tettek honpolgári eaküt és 403-an nyertek illetőségi bizonyítványt, 1240-en kértek tanúsítványt. A közjogi ügyosztály választójogosultságok igazolása végett 6405 személyt idézett meg, akik közül 2581-en igazolták választójjjgosults águkat, A közlekedési ügyosztály működésével kapcsolatban meg» emliti a polgármesteri jelentés,hogy a közigazgatási biróság konkrét ügyből kifolyóan kimondotta, hogy a betegbiztosítási kötelezettség a "közforgalmú magánvasutakra , tehát a Beszkárt nyugdíjasaira is kiterjedt. A villamos vasutak március havi bevétele az előző év azonos időszakához viszonyítva 414.945 pengővel, az Autóbuszüzemé , 305.988 pengővel, a fogaskerekűvasuté 7.781 pengővel, a troliey*busz vcnalé 436 pengővel, a BHÉV bevétele pedig 124.664 pengővel emel* kedett. A jelentés részletesen foglalkozik a nagytétényi sertéshizlalda árvízzel való elöntésével, amelyből kiderül,hogy a főváros vezetősége mindent elkövetett az árviz vesz edelem elhárítására. A székesfővárosi vásárcsarnokok és nyílt piacok ezév március havi áruforgalma 124,640 métermázsa volt,. 10.000 métermázsáyal hevesebb., mint a tavalyi esztendő március havában, A főváros •élelmiszer-felhozatala bizonyos tekintetekben erős visszaesést mutat márciusban, az előző évmárcius havi felhozatalával sz anben.A zöldséges főzelékfélék felhozatala közel 4.000 métermázsával esett vissza,a fejeskáposztáé 2.000 métermázsával, 8,000 métermázsával a burgonya felhozatala,, 1,000 métermázsával a tojásé, amivel szemben emelkedést mutat az élő és leölt baromfi, de különösen a belföldi gyümölcs fel? hozatala, amely 3.460 métermázsáról 10.938 métermázsára szökött fel. Feltűnően emelkedett az élőállatok felhozatala. így szemben az előző év március havi felhozatalával, a nagymarha felhozatala 7.000, a borjúé 2.000, a juh és bárányé 1500 métermázsával emelkedett;, amivel szem"ben a sertés felhozatala 5.000 métermázsával csökkent, A közjótékonysági és szociálpolitikai ügyosztály működésével kapcsolatban felemlíti a jelentés, hogy március folyamán a székesfőváros szükséglakásatelepein 12 hajléktalan, keresetnélküli család nyert elhelyezést. U: _ /folvt™ köv*/