Magyar Országos Tudósító, 1940. április/1
1940-04-05 [225]
POLITIKA A MAGYAR TTIOóSITó JELENTI: A Maeyar Siet Pártja pénteken este" a párt Esterházy-utcai klubhelyiségében pártértekezletet tantott. Az értekezleten a kormány tagjai közül megjelent Teleki Pál gróf miniszterelnök, vitéz Keresztes-Pischér Ferenc"belügyminiszter, HÓman Bálin vallás- és köz* . oktatásügyi miniszter, ReményiéSchnaier Lajos pénzügyminiszter, vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter, Varga József kereskedelem es iparügyi miniszter, Radóosay László iga zs ág ügyminis zt er. továbbá, ott voltak: Imrédy Béla v, miniszterelnök, Zsindely Ferenc miniszterelnökségi, Antal István igazságügyi, Vitéz Bonczos Miklós belügyi és Szász Lajos pénzügyi ' államtitkár, Szinyei Merse Jenő és Törs Tibor a képviselőház alelnökei, vitéz Thuránszky Lás zló miniszteri osztályfőnök, a miniszterelnökség sajtóosztályának vezetője és a párt törv r-nyhozó tagjai és a f ősipánok igen nagy számmal, Vay László báró orszáros elnök bejelentette a pártnak, hogy a^Kormányzó leiratban köszönte meg a husz éves kormányzói évforduló alkalmából kifejezett jókívánságokat, Á pártértekezlet résztvevői hosszasan és lelkesen ünnepelték ^a Kormányzót, Vay László báró elnök ezután a p árt nevében üdvözölte Eeleki Pál gróf miniszterelnököt abboi az alkalomból, hogy rövid húsvéti pihenőj ét is arra használta fel, hogy ellátogasson Rómába és az olaszokkal fennálló őszinte baráti kapcsolatainkat ápolja és erősítse, Az egész magyar közvélemény - folytatta - osztatlan rokonszenvvel és érdeklődéssel kisérte a miniszterelnök római megbeszéléseit, A miniszterelnök fáradhatatlan, kitartó munkája biztonságot, tekintélyt és nyugalmat biztositott oddig is a nemzetnek'és meg vagyunk róla győződve, hogy az az ut, amelyet számunkra kijelölt, a nemzet jobb jövője felé vezet* /Hosszantartó éljonkés és taps!/ Az elnök ezután vitéz gróf Teleki Mihály földművelésügyi minisz-• tert, vitéz Jaross Andort és vitéz gróf Takách-Tolvay Józsefet üdvözölte magas kormányzói kitüntet ás ük alkalmából, A p árt értekezlet a párt tagfelvételi biiotts ágának indítványára a párt'tagjaiul f elvötto J Csuha Sándor, " Egry Ferenó, Földesi Gyula, Füssy Kálmán, Giller János, Gürtler Dénes, Haui lik György, Hókky Károly, vitéz Jaross Andor, Kadlecz Antal, Király'József, Korláth Endre, Ortutay Jenő, Pajor Miklós, Papp'Mihály, Pintér Béla, Po-' rubszky GóZa, Prokopecz"József, Salkovsáky Jenő, Szent-Ivány József, Szila ssy Béla, Tost László, Turchányi Imre, Virágh Bála és R.Vozáry Aladár, felvidéki képviselőket, A z elnök magyaros testvéri szeretettől üdvözölte a Magyar Elet Pártja kebelében Jaross Andorral az élükön megjelent felvidéki képviselőket és kérte, hogy munkájukat változatlan elszántsággal végezzék a " ' a nemzet Érdekében. Teleki Pál srrof miniszterelnök indítványára kiegészítették az országos pártvezetőséget, amelynek a kormány és a p árt elnökség 'tagjain kívül tagjai lettek: Bárczay Ferenc, vité-S Csicseri Rónay István, Osilléry András, Donáth György, vitéz Faragó Ede, vitéz gróf Hunyady Ferenc, vitéz Imrédy Béla, Ivády Béla, vitéz Jaross Andor, Jurcáek Béla, Lipthay László, vitéz Marton Béla, Meyer János, Hémethy Andor, Péchy László és vitéz Ujfalussy Gábor, Ezután a miniszterelnök röviden tájékoztatta ap ártót húsvéti olaszországi útjáról, annak benyomásairól és ez alkalomnál folytatott meg-