Magyar Országos Tudósító, 1940. március/2

1940-03-29 [224]

/SZOMűáTŰF KULIK HEG- A TEIT/ASZ-JLLATVASiÍR . Folytat is 1./ A kiállítást pénteken délelőtt mutatták be a mcgnyi« tás előtt a budapesti sajté képviselőinek, akiket vitéz Teleli Béla gróf, a rendezőbizottság elnöke, dr»K.onkoly-Thege Sándor főtitkár és korodé 1 .: Sándor dr,titkár fogadtak, A kiállításon még serény munka folyik, most végzi:-, az egyes kiállítási csarnokokon az utolsó simításokat, hogy a szom­bat regoeli megnyitóra mindennel elkészüljenek. A rendezőbizottság boszor­kányos munkát végzett, ogy csepp hó nincs már a kiállítás területen, sőt már öntöző- autókat kellett kérni a székesfővárostól, hogy a utak ^porát leverjék, A sajtó képviselőit az üdvözlés után vógigjyezették a kiállítás területén. Először az állatok írakását mutatta?: meg, majd a 3zarvasmarha­i3tállo''on vezették őket végig, ahol szebbnél-szebb s*Lv.tmentáli, magyaíjpiro tar 1 :a és magyar 3z:laj szarvasmarha'- kérődznek, köztük a Korraanyzó kenae­resi uradalminak kiállított gyönyörű bikái. Innen a 11,kir, Szeszogyedáru­ság csarnokába vezetett az ut, ahol a szeszgyártást és annak különböző felhasználását tárják a láóogatóv elé, l'öz vet lenül mollette van az Oyszágoi Magyar /Tejszövetkezet! Központ kiállítási csarnoka, ahol a toj .kezelését Matatja;: be a fejestől egészen a paszttí .rözéság, A sertésárak ^ellegzetes sza^a üti meg a közelben a látogatók orrát, ahol hatalmas nangallelánok és ,-ocák röfögnek jóllakottan- Pár lépésnyire már a juhok bé ;oéése-Haallat­ezi& s felettük már majdnem mindenütt ott függ a piros cédula: "Elkelt", Innen a népművészetet bemutató házak fele vezették az újságírókat, ahol á falusi asszonyok fürge ujjakkal készítik a különböző ' éz:*munkákat és szorgalmasan festik, többek között Pest várra egy o Népművelési Hazának falát, Mellettié: állították fel aze 1 at az ágasokat, amelyeken szombaton már Vidáman rotyogó üstök fogna 1- lógni, bennük az izes gulyással. Innen megint istállókon át vezet az ut, akol magyar marhák állanak méltóságteljesen, itt varnak kiállítva Albrecht királyi herceg uradalmának tenyészállatai is, Kgzelükben a földmivelésügyi minisztérium mutatja be oktató céllal a helyes siló építést, a trágyatelepeket és a zsizsikmentesítőket. Mind­egyik mellett felhalmozzák azt az anyagot, amennyiből felépíthetők. Utána a M,kir,Öntözésügyi Hivatal hatalmas pavillouja következik, ahol a Hivatal 'eddig végzett munkáját mutatják be és szemlélteti 1- az öntözéssel elérhető temós többi etet, A csarnokból kilépve már látni a fogatversenyben részt­vevő kettes, négyes-, ötös- és hatosfogatok gyakori tozását, délceg katonatisztek hajtják a tüzes vérű paripákat. Ezután a Hangya Szövetkezet kiállítási csarnoka kerül sorra , ahol a baromfitermesztés fontosságára hívják fel, különösen a kisgazdák figyelmét, akik bar oufí termeszt estink 9o %-át végzik. A kiállításon rámutatnak a tenyésztésben tapasztalt egyes hibákra ós bemutatják azo" at a módszereket, amelyek! el a baromfi tenyésztés és a tojáshozeum f olozása el érhető. Innen az önálló gazdasági népiskolák háziipari kiállítására vezette?-: a sajtó képvi3olőit, ahol az ország hatvan népiskolája közül kilenc mutatja be a tanul óv raunl'áit. A csarno" ból kilép­ve lovak nyerítése fogadja a látogatót, a lóistállók következnek, ahol angol félvér, lipizzai, nenlus és arab loval: ropogtatják az abrakot. A lóistállók közelében helyezték el a magyar erdészet csarnokát, ugyan­csak '.özeiben van a kiállítás újdonsága a hatalmas pavillon, amelyben a halászatot mutatják bo,. M a gyarorsz 1 on 19,ooo holdon 103 tógazdaság s a nyílt vizeken 227,ooo kat. holdon 56 halászati társulat működik, ezenkívül a visszacsatolt területe, kel több, mint kétezer kilométer hosszal ^szaporodtak pisztrángos vizeink, A kiállítás bemutatja a magyar haltenyészet fejlettségét és a helyes halnevelést, ügyancsam bemutatják a látogatóknak, hogyan kell a halat elkészíteni étkezésre, valamint a • horgászati eszközöket,, Ezután a ! isérletügyi intézmények hatalmas csar­noka van soron, ahol Ízlésesben elrendezett grafikonokban és képekben mutatja:: be a mezőgazdasági tudományos munkát a Közénen Darányi ígnáoz életnagyságú képe van felállítva, felette kiírva híres mondása: "Elvész a nép, mely tudomány nálkül való," Közvetlen mellette a Mezőgazdasági kamarák kiállítási csarnoka van elhelyezve, majd a mezegaziasagi szakok­tatás csarnoka, ahol a nagy magyar iró Gárdonyi C-éza fia, Gárdonyi Jozsmf ) sza_ktanár állította össze a mezőgazdasági szakoktatás fejlődésének A történetét szemléltető képekben, Sorrendben a Iíülkereskedalmi Hivatal /\ a ftalmas csarnoka, a növény nemes ltok pavll Ionja és a bor" -i állit ás kör­\ alaiu epüle e következik, /Folyt,köv*/

Next

/
Thumbnails
Contents