Magyar Országos Tudósító, 1940. március/2
1940-03-28 [224]
3. törvényszéki kiadás, Budapest, 194©. március 28, —--ZIT NYILAS ESZEEVÉDÖ CSOPORT. . ,/4. folytat-s./ A törvényszék e^ut'n i^eskó Zoltánt vallomására megeskette. A vádlottak védci Indítványt terjesztettek elö, amelyben kérték a vádlolrfcak__É.l^ zetss letartóztat 4 s^nak felfüggesztését. A törvényszék Bánnagyi László sza< b ndlábra h"' 'y 3»és it 6'rend .v.te, a többi vádlott szabadlábra helyezése iránti kérelmeket azonban a utasitotta, Avédik Félix dr. elnök azután a tárgya' ást elnapolta és fol t atását április lO-án délelőtt $ órára flztc ki. /ÍIOT/Na. «~+lÍf E*Y SVÁJCI FOBRASZNÖ VALUTAÜGYE., . folytatás,/ Az asseony részletes kihal gatása után Riesler Emil tett vallo?^mást. Ö is beismerte bűnösségét és az elnök kérdéseire elmondta, miképpen szedte össze többektől Budapesten a pengőösszeg^ket és más valutát, Azt,ho, kik voltak az illetők, nem tudt^egmcndani, Kiderült vaTlomása közben,hogy a Littnerre történt levelezésében miiképpen jelölték meg a különböző pénz' nemeket, A "Hiesige" pengőt jcT. entett. a font neve Chamberlain, a dolláré Wilson volt, a d.nár jeleként "Beogr. szorspelt. Ezután dr, Epler Henrik kihal gátasára ks-rült sor. A főorvos szi: t^n beismerő vallomást tett, de jóhiszeműségével védekgzett. Védekezésében elmondta, hogy szabadságidejét külföldön töltötte és nmlt év tavaszán járt Tel Avivban is. Itt felkereste őt Leitner Fülöp és Mór, Binetter rokonai, akik elpanaszoltak, hogy nagy nyomorban vannak: közel ha~'minctagu család v dorolt ki Ausztriából és nem tudtak elhelyezdódni, Könyörögtek, járjon köz be Binetternél, hogy juttaan ki számukr r pénzbe 1 segélyt. Megmondtuk azt is, hogy egy párisi bank utján "lehetne az i"legális ügyet " r,bony . Utáni, szó volt arra 1 s, hogy a bank garanciát nyújtana arra az =setrs, ha a kül dött pénz nem érkezne meg, - Szánalombcívállalkoztam az üzenet átadására, de elhat'roztam, hogy ?nnek o" 1 " enkezö jére fogom rébeszélni Binettert. Kérésre átadtam sgy tizpengóst, ez lmtt volna a kü'dönc ismertetője. Amikor hazaértem, közölte Binetfcerre" 1 , aki jóbar^tom, hogy milyen helyzetben vannak rokonai és azt 1 hogy mit akarnak tol.. Binstter azt mondta: nagyon v-,szélyes az ügy, nem akar semmi illegitim ügyben résztverni, majd a üamzeti Bank utján próbál va" amit. A tov'bbiakbrn elmondta még a vádlott, hogy végül mégis meggondo ta mag*t Binetter és a sokszoros sürgetés után szánta r.' magát arra, hogy |aűld pénzt r.lona^nak. Az 5o,ooo pengőből öo.ooo pengót ó adott kölcsön Bi netternek. Az e'nök Epler kihal 2gatésát félbeszakította és a tárgyalás foky tatását hónap reggelre halasztotta. /kOT/Sy.