Magyar Országos Tudósító, 1940. március/2

1940-03-23 [224]

ni n JI a. A VÖRÖSKERESZT MŰKÖDÉSE SZOLNOKOM, A Magyar V^rös Kereszt Jasz-Nagy­Kun-Szolnok-vármegyei választmánya most tartotta ezóvi közgyűlését a szolnoki me yeházán, A közgyűlésen megjelentek a vármegye vezetői és elő­kelőségei, a megye főszolgabírói, élűkön báré U r bán Gáspár főispánnal ás Alexander Imre alispánnal, A Magyar V^rös'ií e reszt központját dr,vitéz Simon Elemér titkos tanácsos, országos elnök, Vállay Gyula ügyvezető igaz­gató' Ó3 a központi titkár :5pviselte» Gróf S z apáry Gyula, a választmány elnöke f * ' megnyitójá­ban ismertette a Vörös K c reszt működését, A közgyűlés ozdtán társelnökké báró U r bán Gáspárnét, alelnökké pedig Alexander I ra rénét választotta meg, egyhangúan, Szaller Miklós dr, tisztifőorvos nagy tetszéssel kisárt be­számolója után dr,vitéz Simon Elemér mondott nagyhatású beszédet. Elisme­résit fedezte ki a megye választmányánál/ rendkívül értékes működésiért, különösen azért, hogy a Jás z -Magy^Kun-Sz ol nok vármegyei vörös kereszt-vá­lasztmány volt az első az egész országban, amely a vöröskeresztes ( összes közérdekű célkitűzéseket a megye egész területén, jmu^oű^énok jmarj első évében hiánytalanul megvalósította. Ezután Vállay Gyula, a Vgrös Kereszt központi ügyvezető igazgatója ismertette a jövő célkitűzésűit, s ahhoz a vármegye közönsé­géne' támogatását kérte, - A mindvégig lelkes ha. gulatban lefolyt köz­gyűlés gróf Szapáry Gyula választmányi elnö*- zároszavalval ért véget, /MOT/B. -FELVÉTEL A VÖRÖS KERESZT .IPOLóNőKÉPZc INTÉZETÉBE, A Magyar Vörös K e­reszt hivatásos ápolónőképző iskoláiba felvételi pályázatot hirdet.Pá­lyázhat :"nden magyar nő, aki 18, életévét már butöltötte, öO,életévét még nem haladta tul, négy középiskolai végzettséggel rendelkezik és ma­gyar állampolgár; a felső ápolónőképző iskolába való feltételhez közép­iskolai érettségi, tanitónőí oklevél, vagy ezzel egyenértékű végzettség szükségos. Az iskola .szeptember havában kezdődik,'A kérvényeket okmá­nyokkal felszerelve május 31-éig lehet benyújtani, Tandij a felsőiskolá­ban havi 50 pengő, a rendes iskolában havi 25 pengő, melynek fejében a tanulók ellátást, lakást, egy év múlva egyenruházati felszer elé st és két év elteltével ápolónői oklevelet k .pnak, A felsőiskola három éves és abban a tanulók szakképzésben részesülnek, A végzetteket a Vörös Ke­reszt elhelyezi. Részletes felvilágosítást a Magyar Vörös K^ruszt központi ápolónői intézete /Budaoest,I "Győri-ut 17-19,/ hétköznapokon 9-13 óráig ad. AíOT/Br A KtLKERESKEDELMI HIVATAL KÖZLEkEkiEI legújabb száma beszámol a német vám változásokról, közli, hogy a francia kiviteli tilalmi lista megtekint­hető a külkereskedelmi Hivatalban, ismerteti a francia oxportviszonyokat, Közlési ad arról, h^gy a régi Lengyelország területén lévő, magyar tulaj­dont képező árukat be kell jelenteni, majd^pr'aci aelyzetjelentésokét kö­zöl a baromfi, tojás, toll, libamáj, szarvasmarha, sortéi: ós élő -juh belföldi elhelyezési, valamint kiviteli lehetőségeiről, /MOT/B, /) // • *

Next

/
Thumbnails
Contents