Magyar Országos Tudósító, 1940. március/1

1940-03-12 [223]

MI OKOZTA H^ROM CSECSEMŐ HALÁLÁT? A pestvidéki ügyészség háromrendbeli gondatlanságból okozott emberölés vétsége és egyrendbeli súlyos testi sértés vétsége miatt vádat emelt Szo­botka Nándorné született Tamási Róza ötvenéves pesthidegkuti közséeri szü­lésznő ellen. A vád szerint Szobotkáné közreműködött négy újszülött gyer­mek születésénél és azokat ekcémás kezével megfertőzte. A négy kissyermek orbáncban megbetegedett éá közülük hárman: Pusztás János ' t Stach Mária és Mülléder Miklós meghaltak, mig Kretz Annát sikertilt megmenteni az élet­nek • A bűnügyet ma tárgyalta a pestvidéki törvényszék dr. Gegus Imre­tanácsa. A vádlott szülésznő beismerte, hogy a négy megfertőzött csecsemő születésénél 8 segédkezett és azt sem tagadta, hogy abban az időben a nya­kán és kezén ekcémák voltak. A tanácselnök ezután ismertette az üj Szent János-kórház ádata­tait. amely szerint a szülésznő ekcémái fertőző természetűek voltak, de lehetséges, hogy ő arról nem tudott. A törvényszéki orvosok véleménye vi­szont ugy szólt, hogy a kisgyermekek fertőzése nem feltétlenül ekcémás fertőzés lehetett s minthogy az elhalt csecsemők holttesteit nem boncol­tatták fel, igy minden kétséget kizáró móffon most már nem lehet megálla­pítani a szülésznő gondatlanságát. Ilyen előzmények után a törvényszék tanácsa Szobotka Nándornét bizonyítékok hiányában felmentette az emberölés és a súlyos testi sértés vétségének vádja alól. Dr. Kulizsák Imre királyi ügyész fellebbezést je­lentett be a felmentés miatt. /MOT/ B. MW W* MM mm, 0B — ELÉVÜLÉS CÍMÉN FÖLMENTETTÉK DR. ERDEI FERENCET A NEMZETGYALÁZÍS SS BŰNTETT FELDICSÉRÉSÉNEK VADJA ALÓL. A "Válasz" című lap 1937 december 12-iki szamában "dr. Erdei Ferenc iró, a Makói Hagymaszövetkezet tisztviselője cikket irt,"amelynek tartalma miatt sajtó utján elkövetett nemzetgyalázás vétsége, valamint bűntett és büntévő feldicsérésének vétsége cimén bűnvádi eljárás indult ellono. A büntetőtörvény szék Vályi-Nagy-tanácsa "ma tartott cs ügyben f őtárgyalást. A tárgyaláson Ismertették a vádiratot, amely szerint Erdei a jogerősen elitélt Féja Géza és Kovács Imre irjkat dicsérte fel cikkében ós ezzel kapcsolatban használta a nemzetgyalázá kitételüket. A vádlott tagadta bűnösségét és azzal védekezett, hogy azt a szangvinikus, agitatív hangot, amelyet Féja és Kovács könyveikben hasz­náltak, nem tartotta helyesnek, bár elgondolásaikat magáévá tette. A Féja ós Kovács ellen hozott birói Ítélet azonban megrendítette és cikkével' azt akarta elérni, hogy az ir°kat céltudatos politikai akciókra birja, mert helytelenítette az írói lazítást. Erdei beismerte azt, hogy a cikké­ben használt egyes kifejezések túlzottak, szerinte azonban a terhére rótt bűncselekményeket nem követte el. Dr. Asboth Frigyes királyi ügyész vádbeszédo és Berond Béla védő­beszéde után a törvényszék elévülés cimén fölmentette a vádlottat ./KOT/ ----- Ma. A TÖRVÉNYSZÉK EGY KÁRTÉRÍTÉSI PÓR BEN ELRENDELTE A SZlNIIlVEoZETI KAMARA TISZTIKARÁNAK KIHALLGST ASÁT . Bartsch János kiadóvállalata keresetet nyújtott be a királyi törvényszék* hoz, amelyben 3ooo pengő kártérítés megfizet és érc kérto kötelezni Makay Margit színésznőt. A koreset szerint Makay Margit az olmult nyáron Timár Józseffel együtt turnéra indult, amelyen bemutatták a "Halálos szorelem" cimü darabot, anélkül, hogy Makay Margit az előadás jogát a &artsch-cég­tól mogszorezto volna. A vitéz Csorényi-Tergpvits Károly törvényszéki bi­ró előtt megtartott tárgyaláson a müvészúő ügyvédje: dr. Kaszás György a korcsot elutasítását kérto.'Azzal érvelt, hogy Makay Margit csak közremű­ködő szereplő volt a turnén, amelyet Vig Miklós finanszírozott és amelynek vállalkozója Werzár Zoltán Volt. A Bartsch-cég jogi képvisolőjo: dr. Sző­nyi László arra hivatkozott, hogy Vig Miklós n G m tagja a szinészkamarának es nem lehetett a turné engodélyese. Makay Margit ügyvédje erre azzal vá­laszolt, hogy nem is engedélyesként, hanem finanszírozóként szeropelt Vig /Folyt.köv./ Ma .

Next

/
Thumbnails
Contents