Magyar Országos Tudósító, 1940. február/2

1940-02-22 [222]

-—A M..GY.-.R ^SSZONY KONGRESSZUS FELHÍV Á3x*.« A Magyar asszony Kongresszus résztvevői számára az 50#-os utazási kedvezmény március 6-tól 15-ig ér­vényes. Kérik mindazokat^ akik testületileg, vagy egyénileg részt óhaj-^ tanak venni'a kongresszuson,, szíveskedjenek ezirányu igényléseiket mielőbb bejelenteni, hogy a tömeges jelentkezések révén'felgyűlt anyagot feldol­gozhassák és a jegyeket idejében szótküldhessék, A kongresszus keretében a vidéki felszólalók részére március 11-én déelött a Vigadóban nagygyűlés lesz, kérik tehát március 7-ig bejelenteni azoknak az előadóknak ós egye­sületek képviselőinek neveit, akik március 11-én felszólalni kivannak, úgy­szintén közérdekű kérdésekkel foglalkozó előadásuk anyagénak beküldését az Egyesült Női Tábor központjába /Budapest, IV., Eskü-ut 6.//MOT/B. FÓVÁROS -—AZ IPifíl ÉS KERESKEDELMI SZAKBIZOTTSÁG ÜLÉSE. A fővárosi ipari és keres­kedelmi szakbizottság csütörtök délután Felkay Ferenc tanácsnok elnöklésével ülést tartott*, A tárgysorozat első pontját az ipari és kereskedelmi ügyosz­tály jelentése képezte,, ^lsőnek Müller Antal szólalt fel, hangsúlyozván azt, hogy ismeri azokat a nehézségeket, amelyek a közelmúltban előadódtak a fővárosnál: tüzelőanyaggal való ellátása tekintetében. Elismerését fejezi ki Felkay F orenc tanácsnoknak, hogy saját hatáskörében mindent elkövetett, hogy a bajokon enyhitsen, A jövőre nézve azonoan mégis megfontolandónak tartja nem volna-e szükséges, hogy a főváros nagyobb tüzelőanyag tartalék­ról gondoskodna Helyesnek tartja, hogy az iparigazolványokat közszemlére teszik, mert igy az érdekeiteknek módjában volt ellenőrizni. Rámutatott azonban arra, hogy olyan született őskeresztények, akiknek kereszténységét egyáltalában nem lehet kétségbe vonni.nehézségekkél állanak szemben, mert a szükséges okmányaikat nem tudják beszerezni, s igy nem tudnak megfelelő keresztény ipc.rjogosítványt szerezni. Reméli, hogy módot fognak találni ennek orvoslására,. Nagy megnyugvással látja, hogy a Kisipari Hitelintézet termelési hitelkeretét nagyobb arányokban kiterjesztették. A jelentést tudomásul veszi, Deutsch Jenő a teljes vasárnapi munkaszünet bevezetését sürgeti éspedig ugy^ hogy azt az élelmiszerárusítókra is kiterjesszék. Gidró László kívánatosnak tartaná, hogy ha a oolgármester olyan rendelkezést adna ki, amelynél: alapján a főváros árvaházaiban ne­velkedő növendékeket bizonyos könnyebb kényszerintézkedésekkel az ipari és kereskedelmi pályákra irányitaniíL, Ezt azért tartja szükségesnek, mert év­tizedekre van szükség ahhoz, hogy ezt a pályát a keresztény fiatalság megkedvelje,, Ez nevelés szempontjából igen fontos volna és ily módon nagy eredményeket is lehetne elérni 0 Nyomatékossan sürgette, hogy a MÁV a pálya­udvarok környékét a hótól tisztítsa meg, mert a nagy hóbuckák miatt még most sem lehet a rámpákhoz hozzáférnie Négylovas teherkocsikkal is csak minimál, s sulyu szállítmányokat lehet elfuvarozni, ami a vállalkozóknak óriási költségtöbbletet jelentő Saját tapasztalatából tudja, hogy azok a kereskedők, akiknek üzleti tevékenysége fuvarozással is egyba van kötve, a mostani /Iszonyok között üzleteire ráfizetted Intézkedést kér arra, hogy a főváros által kiadott tanúsítványokat minden viszonylatban vegyék figyelembe, mert ma ezt csak a közsz állításoknál teszik. Nagy elismeréssel beszél Felkay Ferenc tanácsnok'munkájáról, aki az iparengedélyek ügyét ilyen rövid idő alatt Lebonyolította« Tóth Gábor a nagy ügyforgalomra való tekintettel kívánaténak tartja, hogy aj(isipari #ltelintézet tisztviselőinek létszámát emeljék, mert most tul vannak terhelve munkával fi A teljes munkaszünet keresztülvi­telét helyesli és ahhoz csatlakozik* Megemlíti ezután, hogy a főváros pályaudvarainak közelében és környékén mintegy 150 vagon cukor vesztegel a hóban. Intézkedést kér, hogy ezeket be lehessen szállítani és a fogysz­tokhoz juttattnio ^, Laczke Sándor helytelennek tartja azt, hogy a zsidótörvény ~ értelmében az olyanokat, akik nem tekintendők zsidónak, nem mentesitik '/ annak következményei tői« ' , /Folyt.köv./

Next

/
Thumbnails
Contents